Évadzáró kerékpártúra

•  Fotó: illusztráció

Fotó: illusztráció

Akik nem sajnálták idejüket, energiájukat, kerékpárjukat, azok élménygazdag „biciklis évet” zárnak. November 13-án 12 órakor pedig nekivágnak 2010 utolsó túrájának – halászlével, mulatozással.

Gáspár Botond

2010. november 09., 14:482010. november 09., 14:48

2010. november 09., 17:302010. november 09., 17:30

•  Fotó: illusztráció Galéria

Fotó: illusztráció

A kerékpár- és természetbarátok idén közös túra keretében ellátogattak a bazsarózsa-rezervátumba, a Bekecsre, látták a napfelkeltét Borzonton, „nekitekertek” a Bucsinnak, a Mezőhavasnak, Gyergyótölgyesnek, a Gyimeseknek, eljutottak a Kondra-kereszthez, az ország legnagyobb viaduktjához, a fiatfalvi iszapvulkánhoz, részt vettek a Korszakváltó túrán, megpihentek a Firtos romjainál, gombatokányt fogyasztottak Ratosnyán...

Ezek után a Pro Biciclo Urbo tagjai úgy gondolták, ideje megszervezni 2010 évadzáró kerékpártúráját. Többek kérésére a hagyományoktól eltérően az idén másfél naposra tervezik a kirándulást. Úti cél Póka és környéke, ezért rövid, könnyű, napi 25 km-t nem meghaladó túra lesz, és aki rászánja magát az útra, garantáltan jól fogja érezni magát – ígérik a szervezők.

Indulás november 13-án, szombaton 12 órakor a Bolyai Líceum elől, érkezés Pókába 15 óra körül, halászlé vacsora, mulatozás, vasárnap templomozás, dél körül pedig indulás haza. Szállás a református egyháznál matracokon, meleg szobában. A következő költségekkel kell számolni: szállás 10 lej/fő, halászlé legfennebb 15 lej/fő, ezenkívül a résztvevőket arra kérik, vigyenek magukkal ételt, italt, pénzt, meleg ruhát, valamint hálózsákot, kanalat, villát és tányért. Az érdeklődőket november 10-én, szerdán 19 órakor várják a Pro Biciclo székhelyén, a Liliom (Crinului) utca 22. szám alatt.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. június 13., szombat

Gyermekek éve a református egyházkerületben: közösségi élményt adnak a gyerekeknek

Szokatlan gyermekzsivajjal telt meg szombaton a marosvásárhelyi Vártemplom, ahol közös gyermeknapot tartottak a református gyülekezetek. Félezer kicsi, fiatal és felnőtt imádkozott és énekelt közösen.

Gyermekek éve a református egyházkerületben: közösségi élményt adnak a gyerekeknek
Hirdetés
2026. június 13., szombat

Megnyílt a Limespark – Székelyföld legújabb nagyszabású turisztikai látványossága

Mikháza, a kis nyárádmenti falu ad otthont a Limesparknak, amely méltón képviseli a térség kivételes régészeti értékeit. A különleges múzeum szombat délelőtt nyitotta meg kapuit, és ezentúl minden keddtől vasárnapig várja látogatóit.

Megnyílt a Limespark – Székelyföld legújabb nagyszabású turisztikai látványossága
2026. június 13., szombat

Ismét rovarirtás lesz Marosvásárhelyen

Rovarirtási akciót szervez Marosvásárhely Polgármesteri Hivatala szombat éjjel a város valamennyi területén. Azt javasolják, csukják be az ablakokat, ha arra jár a rovarirtó szereket permetező autó.

Ismét rovarirtás lesz Marosvásárhelyen
Ismét rovarirtás lesz Marosvásárhelyen
2026. június 13., szombat

Ismét rovarirtás lesz Marosvásárhelyen

2026. június 12., péntek

Óriási fogás: közel 60 kilogramm kannabiszt és 700 ezer lejt is lefoglaltak

Több mint 58 kilogramm kannabiszt, kokaint, valamint mintegy 700 ezer lejt és 8 ezer eurót foglaltak le a hatóságok egy Maros, Kolozs és Fehér megyére kiterjedő akció során. Három gyanúsítottat harmincnapos előzetes letartóztatásba helyeztek.

Óriási fogás: közel 60 kilogramm kannabiszt és 700 ezer lejt is lefoglaltak
Hirdetés
2026. június 12., péntek

Afrikai struccfióka bújt ki a tojásból a marosvásárhelyi állatkertben

Óriástojásból bújt elő a világ legnagyobb madarának fiókája a Marosvásárhelyi Állatkertben. A ritkán látható pillanatot videóra vették.

Afrikai struccfióka bújt ki a tojásból a marosvásárhelyi állatkertben
2026. június 12., péntek

Halászati szabálytalanságok miatt razziázik a rendőrség Maros megyében

Hat házkutatást tartanak pénteken Maros megyében a rendőrök egy olyan büntetőügyben, amelyben a halászati jogszabályok megsértésének gyanúja miatt nyomoznak.

Halászati szabálytalanságok miatt razziázik a rendőrség Maros megyében
2026. június 11., csütörtök

Új járóbeteg-rendelő épül Szászrégenben

Új járóbeteg-rendelő épül Szászrégenben, annak érdekében, hogy a jelenlegi négy helyszín helyett egy helyen legyenek elérhetők az egészségügyi szolgáltatások. A kivitelezőt most választják ki, a beruházás húszmillió lejbe kerül.

Új járóbeteg-rendelő épül Szászrégenben
Új járóbeteg-rendelő épül Szászrégenben
2026. június 11., csütörtök

Új járóbeteg-rendelő épül Szászrégenben

Hirdetés
2026. június 11., csütörtök

Jégesőre, szélviharra, felhőszakadásra figyelmeztetnek

Ro-Alert riasztásban hívják fel a Maros megyeiek figyelmét, hogy narancssárga viharjelzés érvényes csütörtökön este fél hétig. Több település érintett.

Jégesőre, szélviharra, felhőszakadásra figyelmeztetnek
2026. június 11., csütörtök

Megyesi Balázs műtárgyszakértő Marosvásárhelyen

A nők szerepe a szecesszió művészetében témakört ismerhetik meg mindazok, akik június 13-án, szombaton részt vesznek Marosvásárhelyen a szecesszió világnapjának programjain.

Megyesi Balázs műtárgyszakértő Marosvásárhelyen
2026. június 10., szerda

Még pénz kell a közel húsz éve épülő marosvásárhelyi jégpályára

Még 2007-ben kezdődött el a marosvásárhelyi fedett jégpálya és multifunkcionális sportbázis építése a Ligetben. Az eredetileg 2009-re tervezett beruházás azonban máig sem zárult le. Befejezéséhez idén további 15 millió lejre van szükség.

Még pénz kell a közel húsz éve épülő marosvásárhelyi jégpályára
Hirdetés