
Fotó: Boda L. Gergely
Tizenegyedik alkalommal indult el szerdán Marosvásárhelyről a Marosvásárhelyi Rádió szerkesztősége 10 napos kerékpártúrájára – egyelőre autóval, a tekerés ugyanis Kommandón kezdődik csütörtökön reggel. A tervek szerint 535 kilométert és csaknem 100 települést jár be 10 nap alatt a Gurul a rádió csapata.
2011. június 08., 13:512011. június 08., 13:51
2011. június 08., 16:532011. június 08., 16:53
Tizenegy évvel ezelőtt született a Gurul a rádió elnevezésű biciklitúra ötlete, s az elmúlt évekhez hasonlóan idén is végigtekeri adáskörzetét a Marosvásárhelyi Rádió csapata. „Elsősorban a Marosvásárhelyi Rádió népszerűsítése a célunk, szeretnék mindenféleképpen eljutni a hallgatóinkhoz, s talán ez a legközvetlenebb módja. Ennél közvetlenebb már csak a gyaloglás lenne, viszont akkor nem tudnánk ennyi települést bejárni. Gépkocsival csak elsuhanunk azokon a vidékeken, amelyeken kerékpárral 10-15 kilométerrel megyünk át. Célunk mindemellett a kerékpáros közlekedés és a kerékpáros turizmus népszerűsítése, és természetesen felmérni Székelyföld jelenlegi turisztikai állapotát, a látnivalókat” – fogalmazott a rendezvény ötletgazdája, Kádár Zoltán közvetlenül az indulás előtt.
Olyan helyeken tekernek, ahol még nem jártak
Újdonságokat is beiktattak a 11. túrába, néhány olyan szakaszra bicikliznek el, amelyen még sosem jártak, de tudják, hogy hallgatják és várják ott is a Marosvásárhelyi Rádiót. „Újdonság például, hogy Kommandóról indulunk. Úgy tűnik kezdünk öregedni, emiatt bemelegítő szakasznak tényleg egy lejtőt választottunk. Erdély legmagasabban fekvő polgármesteri hivataláról van szó, Kommandóról, onnan indulunk, s gurulunk majd Kovásznára, Sepsiszentgyörgyre, Botfaluba, Feketehalomba” – mondta Kádár Zoltán, akitől megtudtuk, idén nem a polgármesteri hivatalok felkeresésére koncentrálnak, hanem a hallgatókra. Velük szeretnének találkozni, ezért úgy alakították ki a programot, hogy több idő legyen megállni, beszélgetni, interjút készíteni. Idén is mindhárom szerkesztőség, képviseli magát a túrán, a román és magyar szerkesztőségből három-három rádiós, míg a német szerkesztőségből egy biciklizik.
„A német adás szempontjából is hasznos ez a túra, hiszen keresztül megyünk olyan vidékeken is, ahol németek élnek még, már jó pár találkozót leegyeztettem, s várnak bennünket” – mondja a német szerkesztőség tagja, Kommer Alois. A csapathoz két munkatárs a műszaki osztályról, illetve egy adminisztratív osztályból is csatlakozott, valamint kerékpáros szervezet, hegyi mentő, hegymászó, és a rádió leghűségesebb szponzora is csatlakozott.
Hívni lehet egyenesen a guruló rádiót
Kovászna, Brassó, Hargita és Maros megyében, aki kíváncsi arra, hogy egy-egy rádiós hanghoz milyen arc tartozik, az jelezheti a 0737607.036-os telefonszámon. Hívja egyenesen a guruló, rádiót, s a kerékpárosok arra tekernek majd. A biciklisek élőben is bejelentkeznek: magyar nyelven naponta a délelőtti és délutáni Rádióújságban, illetve a Délutáni Váltás című műsorban, román nyelven a reggeli Bună dimineaţa Transilvania műsorban, valamint napközben a legfontosabb hírműsorokban.
Az idei 535 kilométer (lesz abból 600 is):
1. nap, június 9. – Kommandó – Kovászna - Sepsiszentgyörgy – 52,4 km
2. nap, június 10. – Sepsiszentgyörgy – Előpatak – Botfalu – Kőhalom – Holbák – Újsinka – 72,5 km
3. nap, június 11. – Újsinka – Ósinka – Alsókomána – Olthévíz – Kőhalom –Homoród – Oklánd – 71 km
4. nap, június 12. – Oklánd – Vargyas – Barót – 22 km
5. nap , június 13. – Barót – Erdőfüle – Csíkszentkirály – 45 km
6. nap, június 14. – Csíkszentkirály – Csíkszereda – Székelyudvarhely – Székelyszentlélek – 66 km
7. nap, június 15. – Székelyszentlélek – Oroszhegy – Zetelaka – Libán – Gyergyószentmiklós – Gyergyószárhegy – 75 km
8. nap, június 16. – Gyergyószárhegy – Maroshévíz – Nyágra – 53 km
9. nap, június 17. – Szalárd – Szászrégen – Marosvásárhely – 75 km
A Mihály-fivérek története a kitartásról és az álmaikért vívott mindennapi harcról szól. A három marosvásárhelyi testvér versenysportszerűen taekwandozik, miközben édesanyjuk minden erejével támogatja őket ezen az úton, amely rengeteg áldozattal is jár.
Több jármű forgalmi engedélyét is bevonták a rendőrök a hétvégén Szászrégenben, ahol átfogó ellenőrzést végeztek. 128 személyt igazoltattak, 38 járművet állítottak meg és ellenőriztek, továbbá hat kereskedelmi egységet is vizsgáltak.
Kiosztották a 33. Alter-Native Nemzetközi Rövidfilm Fesztivál díjait Marosvásárhelyen. A fesztivál fődíját idén egy magyar rendező alkotása nyerte el.
Ismét virágkorát éli az a fajáték, amely egy madzaggal összekötött kalapácsszerű részből és egy lyukas golyóból áll. A kendama játék azonban több iskolában tiltólistára került sérülésveszélyre hivatkozva.
Idén országszerte már 150 tűzeset történt lakóépületekben, ebből 54 esetet a tisztítatlan vagy hibás kémény okozott, és két halálos áldozatot is követeltek már a lakástüzek idén Maros megyében. A megelőzésre hívták fel a figyelmet a tűzoltók.
Marosvásárhelyen december 5-én, a Mikulás érkezésének napján nyitják meg a karácsonyi vásárt a Színház téren.
Beleesett a Turbina-csatornába egy személy Marosvásárhelyen szombat délelőtt, a tűzoltóknak sikerült kimenteniük őt.
Újabb művészeti tárlatnak ad otthont a marosvásárhelyi Studium HUB kiállítóterme november 21-től: Lukács Adél Vanda képei segítséget nyújtanak az önreflexióra, a gyász feldolgozására és a belső béke keresésére.
Egy személyt súlyos, kettőt közepesen súlyos sérülésekkel szállítottak kórházba szombat hajnalban Szászrégenben, miután közúti balesetet szenvedtek.
Mégsem lesznek egyirányúak egyelőre a Kaptatós, a Cseresznyés és a Dévai utcák Marosvásárhelyen. Az ügyet hétfőn 13 órakor ismét megtárgyalja a Közlekedési Bizottság nyilvános ülés keretében.
szóljon hozzá!