
Fotó: Veres Nándor
Gyereksereg zsibongott péntek délután a csíkkarcfalvi szabadtéri sportpályán: itt zajlott ugyanis a Felcsík Kistérségi Társulás által második alkalommal megszervezett Felcsíki Gyermeknap.
2014. május 24., 20:542014. május 24., 20:54
2014. május 24., 21:102014. május 24., 21:10
Pár évvel ezelőtt szülők szerveztek a gyerekeknek gyereknapi programot, majd a szervezésbe bekapcsolódott a Felcsíki Kistérségi Társulás is. „Arra gondoltunk, kicsit bővítsük ki, és legyen ez egy felcsíki gyereknap. Hogy könnyebben össze tudjuk szervezni a csapatokat, versenyekben gondolkodtunk, így minden felcsíki iskolából meghívtunk egy-egy csapatot. Ez a második rendezvény annyival bővült az elsőhöz képest, hogy most már minden egyes felcsíki település iskolájából jelentkeztek 5–8. osztályos – egyenként 28 diákból álló – csapatok” – mondta el portálunknak Süket Zsombor, a Felcsíki Kistérségi Társulás menedzsere.
A résztvevő csapatok tagjai ügyességi vetélkedőn, fizikai erőpróbán, plakátversenyen vettek részt, ahol mindenki a saját települését kellett bemutassa, de főzőversenyen, tájékozódási versenyen is megméretkezhettek. Az óvodásoknak és elemiseknek a Caritas önkéntesei szerveztek különböző vetélkedőket, a Zöld Székelyföld Egyesület tagjai pedig társasjátékokkal várták a gyerekeket.
„Nem annyira a vetélkedőkön és hogy ki nyer, hanem sokkal inkább az ismerkedésen és az együttléten van a hangsúly. A cél kimozdítani a mindennapi oktatási rendszerből és alternatív dolgokkal felvidítani a gyerekeket” – hangsúlyozta Süket Zsombor.
A csíkszeredai bevásárlópark felvásárlásával belép a román piacra a cseh Star Capital Finance – írja a profit.ro a vállalat közleménye alapján.
Több órára lezárják szombaton és vasárnap a Tolvajos-tető és Hargitafürdő közötti útszakaszt a Hargita Hill Climb Challenge edzései és futamai miatt.
Tizedik alkalommal rendezik meg a Csíkszeredai Kórháznapokat július 2–5. között. A jubileumi rendezvényen hazai és magyarországi szakemberek osztják meg tapasztalataikat, és a nagyközönség számára is lesznek előadások.
Több mint egy hónapon át, június 11. és július 19. között közösségi meccsnézést szerveznek Csíkszereda központjában.
Korszerűbb körülmények között, a Poliklinika első emeletén működik tovább a Csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórház orvosi laboratóriuma, ahol helyet kaptak a mikrobiológiai laboratórium európai uniós támogatásból, újonnan vásárolt műszerei is.
A következő évben kezdődhet el Csíkszereda városbejáratainál az új, a városlakók tetszését elnyerő arculati elemek építése. Az ötletpályázat nyomán legjobbnak ítélt elképzelés alapján idén a műszaki terveket szeretnék elkészíttetni.
Megérett a borzsovai fürdő a felújításra, ezért a Csík Metropoliszövezet Egyesület, a csíkborzsovai közbirtokosság és a szépvízi önkormányzat összefogásával kedden kalákában fogtak hozzá a részbeni rendbetételéhez.
Két, egymással teljesen ellentétes ítélet született a tusnádfürdői Csukás-tó területének kisajátítása ügyében, az egyik a volt tulajdonosnak, a másik az önkormányzatnak adott igazat. Ezért egyelőre a tó jogi helyzete nem változik.
Tönkrement, megrongált utcabútorzatok és gyalogos-útburkolatok rontják Csíkszereda központjának látványát. A városháza feladatai közé tartozik a köztéri elemek folyamatos karbantartása, helyenként azonban még a gyakori javítgatás sem segít.
Az erdő az élet egyik legfontosabb egyensúlyteremtő erejeként tisztítja a levegőt, otthont ad számtalan élőlénynek, védi a talajt, és csendben gondoskodik arról, hogy a természet körforgása fennmaradjon.
szóljon hozzá!