
Fotó: unknown
A Marosvásárhelyi Rádió első „szabad” szilveszteri rádiókabaréja Csifó János nevéhez fűződik – s az már csak a sors iróniája, hogy számára ez volt az utolsó. Egyet előre, kettőt hát... ha – ez volt a címe, s már az országvezetők visszásságait is be lehetett mutatni benne.
2010. január 07., 16:552010. január 07., 16:55
2010. január 07., 17:002010. január 07., 17:00
Fotó: unknown
Csifó János (fotó) kollégáival együtt összesen 19 szilveszteri műsort készített, 18-at pedig a diktatúrában. De akkor úgy kellett azt megírni, hogy öt cenzoron is keresztül ment – időnként azért mégis sikerült némi áthallásos dolgot belecsempészni.
Már lehetett szidni ezt, azt
Az első nem diktatúra alatt készült szilveszteri kabarét Csifó János a sepsiszentgyörgyi színház színészeivel készítette. A rádiós riporter hat jelenetet írt, összekötő szöveget fogalmazott, a színészek felmondták a szöveget, majd abból Csifó szerkesztett rádiós műsort is.
Bár elsősorban rádióra készült, a színészek úgy alakítgatták a szöveget, hogy többször bemutatták színpadon is. Egy parafrázis volt a címe: Egyet előre, kettőt hát... ha. „A szabad szilveszter abban volt más, hogy szidhattuk benne a Securitatét, a párttitkárokat, akiket azelőtt nem lehetett. Kigúnyoltuk a privatizációt, hiszen már pár hónap alatt látni lehetett, hogy az nem jó” – mesélt legutolsó szilveszteri kabaréjáról a nyugdíjas riporter.
A sors iróniája
A sors iróniája, hogy az első szabad szilveszteri kabaré Csifó János számára az utolsó is volt, ugyanis a Marosvásárhelyi Rádió új igazgatója úgy döntött, hogy ezentúl ő csinálja a szilveszteri kabarét, majd annak megírását rábízta a későbbi Gruppen-Heccre.
A nyugdíjas rádiós már nem bánja, hogy akkor a fiatalok vették át a terepet. „Láttam, hogy Nagy Istvánék jól csinálják. Én is értettem a politikát, tudtam, hogy miből mit lehet csinálni, de ők sokkal bátrabban mondtak ki dolgokat. Mi a régi rendszerből megszoktuk, hogy félni kellett, hogy beverik az ablakunkat” – teszi hozzá Csifó János, aki ma is megnéz minden Marosvásárhelyen előadott szilveszteri kabarét, de azokat is, amiket a televízióban adnak.
Bővítik az ivóvíz- és csatornahálózatot Szászrégenben, de egyelőre nem tudják kicserélni azt a fővezetéket, amely augusztusban és októberben is meghibásodott.
Lángra lobbant a száraz növényzet Marosludason szombat délután. A tűzoltók végül megfékezték a tüzet, amely mintegy nyolc hektáron pusztított.
Ismeretlen okok miatt ütközött a villanyoszlopnak egy személygépkocsi szombaton délután Szászrégenben.
Marosvásárhelyen és Segesváron is kamarazene koncerteket tartanak az idei Tiberius Fesztivál keretében, de a rangos esemény túllépi Maros megye határait, egyes programpontjai Kolozsváron és Besztercében zajlanak.
Két autó ütközött a Mezőrücs és Mezőszentmárton közötti 173-as megyei úton szombaton délelőtt. A baleset nyomán két ember beszorult a járművekbe, egyiküket a tűzoltók eszméletlen, keringés- és légzésleállásos állapotban emelték ki a roncsból.
Lángok pusztítottak egy koronkai családi ház tetőterében péntekre virradóan. Az épületben tartózkodó két személynek sikerült kimenekülnie, a ház tulajdonosát pánikroham miatt látták el a mentők.
Lecsaptak az illegális autóbontókra Maros megyében: a rendőrök kilenc házkutatáson mintegy 180 tonna hulladékot, szétszerelt járműveket és körülbelül 500 liter használt olajat találtak. Az ügyben három nyárádtői férfit 24 órára őrizetbe vettek.
A Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem fennállásának 80. évfordulóját ünnepli. Csütörtökön ünnepi gálát tartottak a Nemzeti Színházban, ahol az akadémiai világ mellett a román és a magyar kormány képvselői, illetve Zsófia román hercegnő is jelen volt.
Marosvásárhelyen és Koronkán tartottak házkutatást a Maros megyei rendőrök csütörtökön bizonyítékokat keresve egy prostituáltak futtatásával gyanúsított férfi ügyében. Egy 43 éves férfit előállítottak és kihallgattak.
Egy 16, egy 17 és egy 22 éves fiatalt vettek őrizetbe csütörtökön, akiket azzal gyanúsítanak, hogy az elmúlt hónapokban fát loptak a Marosvásárhely közelében található erdőkből.