Eddig húsz pályázat érkezett az Év Fája vetélkedőre

•  Fotó: Kristo Robert

Fotó: Kristo Robert

Pálmafa, tulipánfa, fűzfa, körtefa – csupán néhány az Év Fája versenybe benevezett, különleges történetű fák közül. Amint megtudtuk, a Polgár-Társ Alapítványhoz eddig húsz pályázat érkezett.

Daczó Katalin

2010. július 19., 14:202010. július 19., 14:20

2010. július 19., 14:552010. július 19., 14:55

•  Fotó: Kristo Robert                       Galéria

Fotó: Kristo Robert

A címért pályázó fák közül eddig egy 603 éves körtefa a legidősebb – tájékoztatott Kovács Erzsébet projektvezető. Ez Iaşi megyében, Ancuta fogadójától mindössze négy km-re található. A helybéliek azt tartják, hogy még Ştefan cel Mare idejéből való, és a Tatárok fájának is nevezik, mert állítólag erről jól be lehetett látni a környéket, és idejében észrevenni a betörő ellenséget. A többi nevezett fának hasonlóan érdekes története van.

\"Az ország minden tájáról érkeztek nevezések\" – részletezte Kovács Erzsébet. Konstancáról egy pálmafát neveztek a vetélkedőre, Alexandriáról egy öreg tölgyet, amely a helyi önkormányzat \"gondoskodása\" révén vált kiszáradt \"képzőművészeti alkotássá\".

Az eddig nevezett legmagasabb fa, egy 30–40 méter közötti diófa, és a Kovászna megyei Sepsiköröspatakon található, egy vaslui-i nyárfa pedig mintegy 550 éves és harminc méter magas. Hargita megyéből eddig mindössze két fát neveztek a versenybe: Gyergyóalfalu 1896-ban ültetett kőrisfáit. A történetük szerint az egykori elöjárók a Millennium évében 19 kőrisfacsemetét ültettek el Gyergyóalfaluban, de ezekből mindössze kettő él ma is: az iskola udvarán található fa, amelyet a magyar állam fennállásának ezredik évfordulója tiszteletére és a templomkerítésben, amelyet Szent Erzsébet tiszteletére ültettek.

A fák versenybe való benevezésére magánszemélyek, közösségek, civil szervezetek, önkormányzatok, cégek, iskolák stb. jogosultak. A program honlapjáról (www.evfaja.ro) letöltött pályázati űrlapot on-line, elektronikus levélben vagy postai úton lehet eljuttatni az alapítványhoz 2010. augusztus 15-ig. A pályázat kiírói olyan fák történeteit várják, amelyek fontosak, jelentőséggel bírnak a közösség számára, esetleg titokzatosak, ritkák, vagy amelyek helyi szimbólumként ismertek.

A verseny szervezői 3000 lejes díjban részesítik a fát jelölő személyt vagy szervezetet. Az összeg a nyertes fa közvetlen környezetének ápolására, rendbetételére fordítható, vagy ha ilyen intézkedésekre nincs szükség, akkor csemeték ültetésére vagy az illető helység valamely zöldövezetének rendbetételére lehet felhasználni.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. július 10., csütörtök

Idén is lesz Kaszáló Kaláka Csíkszentkirályon

Tizenöt éve indult útjára a Kaszáló Kaláka, amely idén is háromnapos eseménysorozattal várja a kézi kaszálás, a népi hagyományok, a közösségi lét és az értékőrző szórakozás iránt érdeklődőket Csíkszentkirályra.

Idén is lesz Kaszáló Kaláka Csíkszentkirályon
Idén is lesz Kaszáló Kaláka Csíkszentkirályon
2025. július 10., csütörtök

Idén is lesz Kaszáló Kaláka Csíkszentkirályon

2025. július 08., kedd

Költözési hullám Csíkszeredában: több intézmény is új otthonba kényszerül a felújítások miatt

Az utolsó csomagokat is elpakolta kedden a Városi Művelődési Házból a Hargita Székely Néptáncszínház, ezzel befejeződött az együttes költözése. Csíkszeredában több intézmény is ideiglenes helyszínen folytatja a középületek felújítási munkálatai miatt.

Költözési hullám Csíkszeredában: több intézmény is új otthonba kényszerül a felújítások miatt
2025. július 05., szombat

Ezer székely leány és még annál több

Közös táncban csúcsosodott ki az Ezer Székely Leány Napja szombaton a csíksomlyói nyeregben. A rendezvényre a nagy hőség ellenére is sokan kilátogattak, ki gyalog, ki lovas szekérrel, ki népviseletben, ki anélkül.

Ezer székely leány és még annál több
Ezer székely leány és még annál több
2025. július 05., szombat

Ezer székely leány és még annál több

2025. július 05., szombat

András Mihályt tüntette ki Pro Urbe díjjal Csíkszereda

Az elmúlt harminc év szakmai munkásságát ismerte el Csíkszereda önkormányzata András Mihálynak, a Hargita Székely Néptáncszínház vezetőjének. A Pro Urbe díjat szombaton adták át a csíksomlyói nyeregben.

András Mihályt tüntette ki Pro Urbe díjjal Csíkszereda
2025. július 05., szombat

Jól halad a tanuszoda építése Csíkszentkirályon

Folyamatban van a szerkezetépítés a csíkszentkirályi tanuszodánál, amelynek alapozását tavaly ősszel kezdte el a kivitelező. A munkával jól haladnak, így tarthatónak tűnik a határidő, amelynek értelmében idén el kell készülnie a létesítménynek.

Jól halad a tanuszoda építése Csíkszentkirályon
2025. július 05., szombat

Összegyűlt már az „ezer székely leány” – fotók

Elkezdődött szombaton reggel az Ezer Székely Leány Napja a találkozó első állomása a csíkszeredai Szabadság téren zajlott, ahol szép számban gyűltek össze a székely népviseletbe öltözött leányok és legények.

Összegyűlt már az „ezer székely leány” – fotók
2025. július 05., szombat

Az első Ezer Székely Leány Napja a korabeli sajtóban

Szombaton ismét székelyruhás fiatalok serege népesíti be Csíkszerda főterét, illetve a somlyói nyerget. Az Ezer Székely Leány Napját először 1931. június 7-én tartották meg ugyanitt – nézzük, miként vezették fel, értékelték a korabeli sajtóban.

Az első Ezer Székely Leány Napja a korabeli sajtóban
2025. július 04., péntek

Útlezárásokra lehet számítani szombaton Csíkszeredában

Az Ezer Székely Leány Napjának biztonságos megszervezése érdekében szombaton reggel útlezárásra lehet számítani két csíkszeredai utcában.

Útlezárásokra lehet számítani szombaton Csíkszeredában
2025. július 04., péntek

Nincs pályázati lehetőség, használatlanul állnak a volt kerámiagyártó műhelyek

Noha hét éve megvásárolta a csíkdánfalvi önkormányzat a volt kerámiagyártó műhelyeket, illetve az egykori szövödét, ezek azóta is használatlanul, bezárva állnak, mert felújításuk érdekében nem sikerült pályázati támogatást szerezni.

Nincs pályázati lehetőség, használatlanul állnak a volt kerámiagyártó műhelyek
2025. július 03., csütörtök

Bach ünnepe Csíkszeredában: jön a Régizene Fesztivál 17 koncerttel, 250 fellépővel

Johann Sebastian Bach zeneszerző életműve köré épül az idei Csíkszeredai Régizene Fesztivál: július 5–13. között 17 koncert, 250 fellépő és templomi terekben megszólaló mesterművek várják a közönséget – a h-moll mise lesz az egyik fénypont.

Bach ünnepe Csíkszeredában: jön a Régizene Fesztivál 17 koncerttel, 250 fellépővel