Dombon törik a diót

•  Fotó: Csatlos Károly

Fotó: Csatlos Károly

Július folyamán minden szerdán délelőtt fél 11-től meseolvasással és krétarajzolással foglalhatták el magukat a marosvásárhelyi gyerekek. A Maros Megyei Könyvtár kövesdombi fiókegységének vezetője, Illyés Claudia negyedik alkalommal szervezte meg az interaktív délelőttöt.

Csatlos Károly

2011. július 27., 12:412011. július 27., 12:41

2011. július 27., 16:282011. július 27., 16:28



Inkább a levegőn, mint számítógép előtt

A gyerekeknek fontos, hogy a vakációban ne csak a számítógép előtt, hanem a szabadban, barátok közt, hasznosan töltsék el idejüket. Ezért a könyvtáros úgy döntött, hogy mesedélelőttöket szervez a vakációzó gyerekeknek a Maros Művészegyüttes székhelye előtti játszótéren. Tavaly egy brassói tapasztalatcserén leste el az ötletet, s a siker nem maradt el: a foglalkozásokon szép számmal vettek részt magyar és román gyerekek egyaránt. A nagyobbak meséket olvastak fel, a kisebbek krétarajzzal próbálták megörökíteni a hallottakat.

Önkéntesek segítenek


Timi és Kresz önkéntesként dolgozik, amíg a vakáció tart. Tavaly ismerték meg egymást a könyvtárban. Az 5-es és 8-os kislány barátsága pedig idén is folytatódott, amikor Timi újra nagytatájához érkezett nyaralni, egyenesen Budapestről. Az utolsó mesedélelőttön ők segítettek Claudiának. A hét többi napján címkéket ragasztanak, nyilvántartásba veszik, elrendezik a könyveket. Sokszor zárásig maradnak, és elmondásuk szerint „erőszakkal” kell kitenni őket a könyvtárból. A két kislány önkénteskedése nemcsak a könyvtárnak hasznos: „Jó látni, hogy tudunk valakin segíteni. Jó érzést kelt bennünk ha segíthetünk” – tette hozzá Kresz.

Szeptembertől folytatódik


A mesés délelőttök most véget értek, szeptembertől azonban újra várják a gyerekeket. Illyés Claudia tervei között az is szerepel, hogy meseszőnyeggel csalogassa be a gyerekeket a könyvtár polcai közé. „Szeptembertől bent leszünk, hiszen már nem lesz olyan jó az időjárás. Meseszőnyeget alakítok ki, és nem krétázni, hanem bábozni fogunk a könyvtárban, és szeretettel várjuk oda is a gyerekeket.” A pontos programot még nem állította össze a könyvtáros, azonban az eddigi tapasztalatok alapján egy biztos, gyerekekből nem lesz hiány akkor sem.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2025. november 10., hétfő

Gyalogosok a rendőrök célkeresztjében

A gyalogosok fegyelmezettlensége miatti baleseteket szeretnék elkerülni, ezért oktató jelleggel tájékoztattak, illetve szabálysértő járókelőket bírságoltak az elmúlt héten – közli a Maros Megyei Rendőr-főkapitányság.

Gyalogosok a rendőrök célkeresztjében
Gyalogosok a rendőrök célkeresztjében
2025. november 10., hétfő

Gyalogosok a rendőrök célkeresztjében

Hirdetés
2025. november 10., hétfő

A lakosság dönt a forgalmi rendről?

Megtöltötték a marosvásárhelyi városháza nagytermét azok a lakók, akik a közlekedési bizottság döntéseihez kívántak hozzászólni. Az egyik vitatott témát a Kövesdomb lakónegyed egyes utcáinak egyirányúvá alakítása képezte.

A lakosság dönt a forgalmi rendről?
A lakosság dönt a forgalmi rendről?
2025. november 10., hétfő

A lakosság dönt a forgalmi rendről?

2025. november 09., vasárnap

A Mihály-fiúk taekwandós története a küzdőszellemről szól

A Mihály-fivérek története a kitartásról és az álmaikért vívott mindennapi harcról szól. A három marosvásárhelyi testvér versenysportszerűen taekwandozik, miközben édesanyjuk minden erejével támogatja őket ezen az úton, amely rengeteg áldozattal is jár.

A Mihály-fiúk taekwandós története a küzdőszellemről szól
2025. november 09., vasárnap

Átfogó ellenőrzéssorozatot tarott a rendőrség Szászrégenben

Több jármű forgalmi engedélyét is bevonták a rendőrök a hétvégén Szászrégenben, ahol átfogó ellenőrzést végeztek. 128 személyt igazoltattak, 38 járművet állítottak meg és ellenőriztek, továbbá hat kereskedelmi egységet is vizsgáltak.

Átfogó ellenőrzéssorozatot tarott a rendőrség Szászrégenben
Hirdetés
2025. november 09., vasárnap

Magyar alkotás nyerte az Alter-Native Filmfesztivál fődíját

Kiosztották a 33. Alter-Native Nemzetközi Rövidfilm Fesztivál díjait Marosvásárhelyen. A fesztivál fődíját idén egy magyar rendező alkotása nyerte el.

Magyar alkotás nyerte az Alter-Native Filmfesztivál fődíját
2025. november 09., vasárnap

Kendama-láz újratöltve Székelyföldön is

Ismét virágkorát éli az a fajáték, amely egy madzaggal összekötött kalapácsszerű részből és egy lyukas golyóból áll. A kendama játék azonban több iskolában tiltólistára került sérülésveszélyre hivatkozva.

Kendama-láz újratöltve Székelyföldön is
Kendama-láz újratöltve Székelyföldön is
2025. november 09., vasárnap

Kendama-láz újratöltve Székelyföldön is

2025. november 08., szombat

Életet menthet egy kitisztított kémény – riasztó számokat közölt a tűzoltóság

Idén országszerte már 150 tűzeset történt lakóépületekben, ebből 54 esetet a tisztítatlan vagy hibás kémény okozott, és két halálos áldozatot is követeltek már a lakástüzek idén Maros megyében. A megelőzésre hívták fel a figyelmet a tűzoltók.

Életet menthet egy kitisztított kémény – riasztó számokat közölt a tűzoltóság
Hirdetés
2025. november 08., szombat

Közeleg az adventi időszak, szervezik a karácsonyi vásárokat

Marosvásárhelyen december 5-én, a Mikulás érkezésének napján nyitják meg a karácsonyi vásárt a Színház téren.

Közeleg az adventi időszak, szervezik a karácsonyi vásárokat
2025. november 08., szombat

A turbinaárokba esett, a tűzoltók mentették ki

Beleesett a Turbina-csatornába egy személy Marosvásárhelyen szombat délelőtt, a tűzoltóknak sikerült kimenteniük őt.

A turbinaárokba esett, a tűzoltók mentették ki
2025. november 08., szombat

Lélektájakra kalauzol Lukács Adél Vanda kiállítása

Újabb művészeti tárlatnak ad otthont a marosvásárhelyi Studium HUB kiállítóterme november 21-től: Lukács Adél Vanda képei segítséget nyújtanak az önreflexióra, a gyász feldolgozására és a belső béke keresésére.

Lélektájakra kalauzol Lukács Adél Vanda kiállítása
Hirdetés