
Csaknem 25 évvel ezelőtt néhány lelkes fiatal a Maros-parti fűzfák alatt kezdett nevettetni, miközben a közönség ülőhelyéül a Maros árvízvédelmi földgátja szolgált. Ki gondolta volna akkor, hogy ennyi idő múltán is lesz még Hahota? Sőt virágzik, és nem csak Marosvásárhelyen.
2009. december 13., 01:452009. december 13., 01:45
2009. december 13., 13:482009. december 13., 13:48
„1985 nyarán alakult a társulat. Magam sem tudom, hogy telt el ez a 25 év. Úgy tűnik, hogy én is nagyon vén vagyok már, hogyha 25 éves a Hahota” – mondja nevetve a társulat alapító tagja, Puskás Győző (kis kép, jobbra), aki tizenéves volt, amikor a Maros-parton játszani kezdtek. Akkor pedig még senki sem gondolta, hogy ilyen jövője lesz, főleg, amikor be is tiltották.
Maros-partról fedél felé
1988. május 9-én tiltotta be a Securitate, mondván, hogy nincs bejelentve. „Persze leginkább az volt a bajuk, hogy magyar nyelven adtunk elő, és 600 magyar néző volt egy helyen, hogy láthassa, mit produkálunk. Azt mondták, biztos rendszerellenes dolgokat adunk elő, pedig akkor sem foglalkoztunk politikával, csak klasszikus bohózatokkal” – mondta Puskás.
A társulatnak végül három év kényszerszünete volt, ugyanis 1990-ben újrakezdték volna, de három nappal a márciusi események után lett volna a bemutató, amit persze már nem lehetett megtartani. 1991. március 19-én volt meg az első hivatalos, immár bejegyzett, fedél alatt történő előadás, amiről annak idején a szabad ég alatt nem is álmodott a társulat.
Fotó: Boda L. Gergely
Voltak mélypontok és csúcspontok is a társulat életében, 1995 és 1998 között évente három bemutatót is tartottak és elkezdtek turnézni Maros megyén kívül is. 1999 és 2000 között majdnem megszűnt a társulat, ugyanis jó néhány alapember elhagyta a csapatot, de aztán a „kényszernyugdíjaztatott” színészekkel sikerült újraalakítani. És most is felfelé szárnyal, az utóbbi években ugyanis megduplázódott a Hahota közönsége.
Jubileumi Expresszre invitálnak
A 2010-es év a társulat 25. évfordulója, születésnaphoz pedig ünnepi előadás dukál. A Hahota Jubileumi Expresszre invitálja közönségét. „Minőségben és mennyiségben is jobbat akarunk nyújtani, így a néző amellett, hogy megkapja a maga szokásos négy-öt bohózatát, egy ráadást is kap. Az Apósom, a vezér című bohózatot, amely a legsikeresebb előadásunk volt. Soha olyan masszív nevetést nem hallottam, mint akkor” – mondja Puskás Győző. A társulathoz pedig idén az erdélyi énekesnő, Dancs Annamari is csatlakozik, aki nem csak a premieren, hanem végig velük énekel majd, ami azért sem kis kihívás, mert csak januárban 27 fellépés vár a nevettetőkre.
Addig is Marosvásárhelyen december 29-én lesz a szilveszteri kabaré premierje, de azelőtt két előbemutatót is tartanak Nyárádszeredában, december 27-én és 28-án. Jegyfoglalásról érdeklődni a www.hahota.com honlapon lehet.
Bővítik az ivóvíz- és csatornahálózatot Szászrégenben, de egyelőre nem tudják kicserélni azt a fővezetéket, amely augusztusban és októberben is meghibásodott.
Lángra lobbant a száraz növényzet Marosludason szombat délután. A tűzoltók végül megfékezték a tüzet, amely mintegy nyolc hektáron pusztított.
Ismeretlen okok miatt ütközött a villanyoszlopnak egy személygépkocsi szombaton délután Szászrégenben.
Marosvásárhelyen és Segesváron is kamarazene koncerteket tartanak az idei Tiberius Fesztivál keretében, de a rangos esemény túllépi Maros megye határait, egyes programpontjai Kolozsváron és Besztercében zajlanak.
Két autó ütközött a Mezőrücs és Mezőszentmárton közötti 173-as megyei úton szombaton délelőtt. A baleset nyomán két ember beszorult a járművekbe, egyiküket a tűzoltók eszméletlen, keringés- és légzésleállásos állapotban emelték ki a roncsból.
Lángok pusztítottak egy koronkai családi ház tetőterében péntekre virradóan. Az épületben tartózkodó két személynek sikerült kimenekülnie, a ház tulajdonosát pánikroham miatt látták el a mentők.
Lecsaptak az illegális autóbontókra Maros megyében: a rendőrök kilenc házkutatáson mintegy 180 tonna hulladékot, szétszerelt járműveket és körülbelül 500 liter használt olajat találtak. Az ügyben három nyárádtői férfit 24 órára őrizetbe vettek.
A Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem fennállásának 80. évfordulóját ünnepli. Csütörtökön ünnepi gálát tartottak a Nemzeti Színházban, ahol az akadémiai világ mellett a román és a magyar kormány képvselői, illetve Zsófia román hercegnő is jelen volt.
Marosvásárhelyen és Koronkán tartottak házkutatást a Maros megyei rendőrök csütörtökön bizonyítékokat keresve egy prostituáltak futtatásával gyanúsított férfi ügyében. Egy 43 éves férfit előállítottak és kihallgattak.
Egy 16, egy 17 és egy 22 éves fiatalt vettek őrizetbe csütörtökön, akiket azzal gyanúsítanak, hogy az elmúlt hónapokban fát loptak a Marosvásárhely közelében található erdőkből.