Csíkszentkirályon készült a miskolci templom egyik mellékoltára

•  Fotó: Gecse Noémi

Fotó: Gecse Noémi

Két csíkszentkirályi mesterember készítette azt a Mária-mellékoltárt, amelyet szerdán este szállítanak Miskolcra a Jézus Szíve-templomba. Péter Sándor asztalosmester és György Gábor fafaragó húsvét óta dolgozik a mellékoltáron, ők meséltek a több hónapot felvevő munkájukról.

D. Balázs Ildikó

2015. augusztus 12., 12:262015. augusztus 12., 12:26

2015. augusztus 12., 15:422015. augusztus 12., 15:42

A miskolciak tavaly ünnepelték a Jézus Szíve-templom felszentelésének nyolcvanadik évfordulóját. Az ünnepségre belsőleg felújították a templomot, csütörtöktől pedig itt kap helyet a Csíkszentkirályon készített mellékoltár is. A két székelyföldi mester először egy próbamunkát végzett el, ami tetszett a megbízóknak, ezt követően láthattak hozzá a tényleges munkához.

„Tőke Ágoston kért fel az év elején, hogy vállaljuk el a Mária-oltár elkészítését. Péter Sándor végezte az asztalosmunkát én a faragást. Húsvét után láttunk hozzá a munkához, mostanra sikerült ennyire összehozni. Szerintem jól sikerült. Biztosan lesz olyan, akinek tetszik, de olyan is, aki esetleg kritikusabb lesz, de hát olyan munka nem létezik, amiben valaki hibát ne kapna” – jegyezte meg György Gábor fafaragó mester. A mellékoltár faragott része hársfa, a mellékrészek fenyőfából készültek. „Nehéz volt a döntést meghozni, hogy vállaljam-e vagy sem, hiszen olyan megbízatás ez, amilyet még nem kaptam. Aztán csak elvállaltam. Számomra nagy kihívást jelentett, mivel a rajz, amit a miskolciaktól kaptunk és amit a tervező készített hajdanán, művészileg igen, de technikai szempontból nem volt tökéletes. Egy ismerősöm segítségével nagyítottuk fel, és akkor derült ki, hogy vannak némi átfedések. Többször is átnéztük, mértünk, addig-addig, hogy felépült. Az oltárnak – kivéve az alja – egy Mária-képrámára épült fel. Kaptunk egy kartonból kivágott képméretet, ez alapján és a megadott rajz szerint dolgoztunk” – mesélte Péter Sándor asztalos.

Igyekeztünk ezt a megbízatást a legjobb tudásunk szerint elvégezni – jegyezték meg szerényen a mesteremberek, akik szerint komoly kihívást jelentett a mellékoltár elkészítése, hiszen „ ilyen munkát nem mindennap csinálnak”. „Számomra például a barokk stílusú fafaragás volt újdonság, eddig ilyet nem csináltam. Több szakembert is megkérdeztünk, tájékozódtunk az interneten is. Sok az apró minta, ezért nem lehetett mélyen faragni” – avatott be a részletekbe György Gábor.

A munkafolyamat nem egy műhelyben zajlott, a mesteremberek külön-külön dolgoztak, de napi rendszerességgel tartották a kapcsolatot, egyeztettek, hogy ki min dolgozik, hogy halad. „Amikor én annyira haladtam, összeenyveztem a kész darabokat s vittem Gáborhoz. Amikor az első szintet megcsináltam, elbizonytalanodtam olyannyira, hogy azt mondtam, feladom. Nem hagyták” – jegyezte meg az asztalosmester.

A Mária-mellékoltárt kedden a csíkszentkirályi Művelődési Házban állították fel, szerdán este pedig – miután négy részre szedik – elszállítják Miskolcra. Ott csütörtökön látnak hozzá a két csíkszentkirályi mester jelenlétében az újbóli összerakáshoz. A templomban végső helyét elfoglaló mellékoltárt Miskolcon – igazodva a templom többi belső bútorzatához – lefestik. A fafaragó szerint a faragászat aranyozott színt kap, a többi rész pedig a zöld három árnyalatára lesz festve, bár mint vélekedett, neki így festetlen állapotban jobban tetszik. „Drukkolok, mert ha a festést nem hozzáértő szakember végzi, akkor a jó munkából rosszat tud csinálni. S bizony ennek függvényében értékelik a mi munkánkat is” – fűzte hozzá az asztalosmester. Kedden több csíkszentkirályi is betért a kultúrotthonba, hogy megnézze a faluban készített Mária-mellékoltárt.

„A munkálatok során én egyáltalán nem izgultam. Sokat dolgoztam már ebben a szakmában, sok székely kaput, bútort, kopjafát készítettem. Eredeti mesterségem szerint az állategészségügyben, az élelmiszer-vizsgálatban dolgoztam, de közel negyven éve a fafaragásban szereztem diplomát, és ezzel foglalkozom” – mesélte György Gábor. Péter Sándor elmondása szerint bútoripari technikumot végzett, a véletlen hozta úgy, hogy magánvállalkozóként dolgozik 1996-tól. „Számomra kihívás, amikor valami olyant kell csináljak, ami másnak nincs. Csináltam már én olyan ajtót is, hogy abban egy szeg sincs” – jegyezte meg büszkén.

„Azt mondták, amit csinálunk, legyen világos, látható és tetszetős. Szerintem ez sikerült” – mondta el Péter Sándor, kollégája, György Gábor pedig azt mondja, ő bizony nagyon örülne, ha saját falujába, Csíkszentkirályra is kellene egy ilyen jellegű munkát készíteni.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. június 08., hétfő

Egymásnak ellentmondó ítéletek a Csukás-tó területének kisajátítása kapcsán

Két, egymással teljesen ellentétes ítélet született a tusnádfürdői Csukás-tó területének kisajátítása ügyében, az egyik a volt tulajdonosnak, a másik az önkormányzatnak adott igazat. Ezért egyelőre a tó jogi helyzete nem változik.

Egymásnak ellentmondó ítéletek a Csukás-tó területének kisajátítása kapcsán
Hirdetés
2026. június 08., hétfő

Megérett a felújításra és cserére a csíkszeredai városbútorzat

Tönkrement, megrongált utcabútorzatok és gyalogos-útburkolatok rontják Csíkszereda központjának látványát. A városháza feladatai közé tartozik a köztéri elemek folyamatos karbantartása, helyenként azonban még a gyakori javítgatás sem segít.

Megérett a felújításra és cserére a csíkszeredai városbútorzat
2026. június 06., szombat

Óvni azt, ami a bölcsőtől a koporsóig része az életünknek – videó

Az erdő az élet egyik legfontosabb egyensúlyteremtő erejeként tisztítja a levegőt, otthont ad számtalan élőlénynek, védi a talajt, és csendben gondoskodik arról, hogy a természet körforgása fennmaradjon.

Óvni azt, ami a bölcsőtől a koporsóig része az életünknek – videó
2026. június 05., péntek

Nemsokára megnyitják a csíkmadarasi elkerülőutat

Csak az útburkolati jelzések festése maradt még hátra a csíkmadarasi elkerülőúton, amelyet rövidesen megnyitnak a forgalom előtt. A vasútvonal által kettészelt község lakói számára jelentős könnyítést jelent ez a közlekedésben.

Nemsokára megnyitják a csíkmadarasi elkerülőutat
Hirdetés
2026. június 03., szerda

Ételmérgezés gyanúja miatt nyolc diák került a csíkszeredai kórházba

Szerda délután riasztották a mentőket Kászonfeltízre, ahol egy kirándulócsoport 13-15 éves diákjai rosszul lettek egy helyi panzióban.

Ételmérgezés gyanúja miatt nyolc diák került a csíkszeredai kórházba
2026. június 03., szerda

Lakodalomba hív a harmadik Csíkszentdomokosi Folkmaraton

A hagyományos csíkszentdomokosi lakodalom köré épül az idei Folkmaraton témája, amely június 19–20-án várja az érdeklődőket. A 24 órás népzenei és néptáncos eseményt kiállítások, kézműves programok és közösségi élmények színesítik.

Lakodalomba hív a harmadik Csíkszentdomokosi Folkmaraton
2026. június 03., szerda

Ballagnak a csíkszeredai sapientiás végzősök

Ballagnak a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem (EMTE) Csíkszeredai Karának végzős diákjai.

Ballagnak a csíkszeredai sapientiás végzősök
Hirdetés
2026. június 03., szerda

Trianonra emlékeznek Csíksomlyón

Harangszó, alkalomhoz illő beszédek és kulturális műsor várja az érdeklődőket június 4-én a csíksomlyói Fodor Ház udvarán, ahol a Nemzeti Összetartozás Napja alkalmából emlékeznek a trianoni békeszerződés aláírására.

Trianonra emlékeznek Csíksomlyón
Trianonra emlékeznek Csíksomlyón
2026. június 03., szerda

Trianonra emlékeznek Csíksomlyón

2026. június 03., szerda

Bizonytalan a Márton Áron Tehetséggondozó Központ jövője

Kérdésessé vált, hogy ősszel is folytatódhat-e a csíkszeredai Márton Áron Tehetséggondozó Központ működése. A Márton Áron Főgimnázium saját bentlakás kialakításán dolgozik a csíksomlyói Szent István Otthon épületében.

Bizonytalan a Márton Áron Tehetséggondozó Központ jövője
2026. június 02., kedd

Mentős információ: kómában van a Csíkszeredában elgázolt idős gyalogos

Idős nőt ütött el egy autó Csíkszeredában a Tudor-lakótelepen kedden reggel. Az áldozat súlyos sérüléseket szenvedett.

Mentős információ: kómában van a Csíkszeredában elgázolt idős gyalogos
Hirdetés