Csíki sikerek a nemzetközi írtánc-bajnokságon

A Budapesten első alkalommal megszervezett nemzetközi írtánc-bajnokságon, a Budapest Feis 2010-en bizonyította rátermettségét, tudását a csíkszeredai Szivárvány tánccsoport.

Antal Orsolya

2010. február 02., 20:092010. február 02., 20:09

2010. március 08., 11:322010. március 08., 11:32

Galéria


Csíkszeredában közel nyolc éve működik írtánc-csoport, tagjai a városból és környékbeli falvakból kerülnek ki, jelenleg mintegy huszonöten, óvodáskorúaktól a felnőttekig. Különböző rendezvényeken már találkozhattunk pörgős, látványos produkcióikkal, ezúttal viszont – első, és nem mellékesen nemzetközi megmérettetésükön – „szakmabeliek” között is megállták helyüket.

Antal Zsófia, a csoport vezetője elmondta, a tizennégy csíki versenyző összesen hat harmadik, négy második és egy első díjat kapott, emellett mintegy ötven érmet is hazahoztak, melyet technikai tudásukkal, ügyességükkel érdemeltek ki. A verseny komolyságát bizonyítja, hogy professzionális írországi bírók és felügyelők érkeztek, illetve a zenész is ír volt. Három szinten: kezdő, középszint, illetve open lehetett benevezni.

A csíkiak a kezdők között indultak. A szinteknek megfelelően váltakoznak a táncfajták is, az úgynevezett soft vagy lágy, illetve a heavy, vagyis a kopogós táncok – tudjuk meg. Előbbieket balettcipőben, utóbbiakat kopogós írsztepp-cipőben járják. A szigorú szabályzatban az is ki van kötve, hogy milyen lábbeliben, illetve ruhában állhatnak színpadra. Nem lehet például fém a kopogós cipők talpán, csak speciális műanyag. Ugyanígy a versenyruhák nem lehetnek túl rövidek, ujj nélküliek, és nyakrészük zárt kell legyen. A Szivárvány tagjai, mivel önerőből tartják fenn magukat, a ruhákat is saját kezűleg készítik, a versenyre show-ruháikat alakították át.

„Eddig főként showtáncokkal foglalkoztunk, közönségnek készítünk koreográfiákat, és ott elsősorban a showelemek a fontosak. A táncok technikai részével csak saját igénynek megfelelően foglalkozunk, ezért örülök annak, hogy technikailag is megálltuk helyünket. Ráadásul az első versenyünk volt” – hangsúlyozta Zsófia.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. augusztus 17., vasárnap

Vihar közeledtére figyelmeztetnek több Hargita megyei településen

Másodfokú (narancssárga) figyelmeztetést adott ki Hargita megye több településére vasárnap délután az Országos Meteorológiai Szolgálat. A lakosságot Ro-Alert üzenetben is figyelmeztették a várható szélsőséges időjárási eseményekre.

Vihar közeledtére figyelmeztetnek több Hargita megyei településen
2025. augusztus 17., vasárnap

Felszentelték a gyimesbükki Szent Péter és Pál templomot

Történelmi jelentőségű ünnepen vett részt vasárnap a gyimesbükki katolikus közösség: dr. Kovács Gergely gyulafehérvári érsek felszentelte az újjáépített Szent Péter és Pál templomot. A szertartás a hálaadás és a közösség erejének ünnepe volt.

Felszentelték a gyimesbükki Szent Péter és Pál templomot
2025. augusztus 15., péntek

Újraépítették a gyimesbükki Szent Péter és Pál-templomot, vasárnap szentelik fel

Egy év alatt újjáépült a gyimesbükki Szent Péter és Pál-templom, amelyet vasárnap, augusztus 17-én szentel fel dr. Kovács Gergely érsek. A felújítás közösségi összefogással, ingyenesen átadott területekkel és sok önkéntes munkával valósult meg.

Újraépítették a gyimesbükki Szent Péter és Pál-templomot, vasárnap szentelik fel
2025. augusztus 14., csütörtök

Csíkszeredai diákok képviselik Romániát az észak-macedon kórusfesztiválon

A Nagy István Művészeti Középiskola Ifjúsági Vegyeskara először vesz részt nemzetközi versenyen: az Ohridi Nemzetközi Kórusfesztiválon képviselik Romániát. A felkészülésről Fábián Attila, Mosoly Dániel Tibor és Darabos Andrea Tünde beszélt.

Csíkszeredai diákok képviselik Romániát az észak-macedon kórusfesztiválon
2025. augusztus 14., csütörtök

Soltész Miklós Csíksomlyón: fontos, hogy fel lehessen kínálni egy másik utat a fiataloknak

Fontos, hogy a mai világban, amikor számos veszély leselkedik a fiatalokra fel lehessen kínálni egy másik utat nekik, mint a Csíksomlyói Ifjúsági Találkozó (CSIT) – hangoztatta az egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkár.

Soltész Miklós Csíksomlyón: fontos, hogy fel lehessen kínálni egy másik utat a fiataloknak
2025. augusztus 14., csütörtök

Nem kap szociális segélyt, aki tartozik a csíkszeredai önkormányzatnak

A szociális segélyezettek közül 155 érintettnek van hátraléka a csíkszeredai önkormányzat felé, köztük akad olyan is, akinek 40 ezer lejt meghaladó tartozása van. Amennyiben nem törlesztenek, elvágják a szociális juttatásukat.

Nem kap szociális segélyt, aki tartozik a csíkszeredai önkormányzatnak
2025. augusztus 13., szerda

Pénzhiány miatt szünetel a csíkcsicsói közösségi központ építése

Patthelyzetbe került a csíkcsicsói önkormányzat a közösségi szolgáltató központ építésével, amelynek befejezése már sokat késett, de a pénzhiány miatt sem tavaly, sem idén nem tudtak előrelépni. Most az államkincstári hitelre várnak.

Pénzhiány miatt szünetel a csíkcsicsói közösségi központ építése
2025. augusztus 12., kedd

Üveggyöngyvarázs: tudomány, művészet és közösségi élmény Csíkszeredában

Az Üveggyöngyvarázs elsősorban tudományos, de nyomokban összművészeti és közösségi fesztiválnak ad otthont augusztus 15–17. között a Mikó-vár. A rendezvény a tudomány emberközeli bemutatását tűzte ki célul.

Üveggyöngyvarázs: tudomány, művészet és közösségi élmény Csíkszeredában
2025. augusztus 12., kedd

Hamarosan ismét benépesül a csíksomlyói hegynyereg – jön az István, a király

Érdemes feljegyeznünk a naptárunkba augusztus utolsó szombatját: Magyarország legsikeresebb rockoperájának egyedülálló koncertváltozata érkezik a csíksomlyói hegynyeregbe. A koncerten a részvétel ingyenes.

Hamarosan ismét benépesül a csíksomlyói hegynyereg – jön az István, a király
2025. augusztus 11., hétfő

Több lakóövezetben igényelték a fizetős parkolást Csíkszeredában

A csíkszeredai fizetős parkolási övezetek több lakóövezetre történő kiterjesztéséről hirdetnek majd közvitát, amely megelőzi az önkormányzati képviselő-testület erre vonatkozó döntését. A változtatások lakossági igények alapján történnek.

Több lakóövezetben igényelték a fizetős parkolást Csíkszeredában