Búcsúval kötötték egybe idén a falunapokat a háromszéki Mikóújfaluban. Az egész napos rendezvényen rengeteg program várta a helybélieket és vendégeket egyaránt.
2011. augusztus 21., 13:002011. augusztus 21., 13:00
2011. augusztus 21., 13:122011. augusztus 21., 13:12
Idén hetedik alkalommal szervezték meg Mikóújfalu faluünnepét, amely egybeesett a település búcsújával, hiszen a templom vedőszentje Szent István. Szombat reggel a falut a Nagykürt 95 helyi fúvószenekar ébresztette, majd kezdetét vette a hagyományos minifocibajnokság és lóverseny. A sátrak felhúzása, fúvósok koncertje után Nyáguly Vilmos polgármester nyitotta meg hivatalosan is a falunapot, de jelen volt Márton Árpád RMDSZ-es képviselő is, aki itt is kihangsúlyozta a vidék és a falvak ünnepének fontosságát. Az elöljárók együtt emelték ki az államalapítés fontosságát,az egy nemzetté tartozás jelentőségét.
Demeter Ferenc önkormányzati képviselő a Székelyhon.ro-nak elmondta, az egyik legérdekesebb program a lóverseny volt, amelyre 14 fogat nevezett be az egész Olt mentéről. A vándorserleget az idén először induló mikóújfalusi fiatalember, Varga János és Fecske nevű lova hódította el.
A falunapok keretében idén először volt pókerbajnokság és borvízbár, ahol a vendégek és a helyiek is megkóstolhatták a község három fontos borvizét: a Bedőt, a Gazsit, (amit a helyiek Dögös borvíznek hívnak) és a gyógyhatásáról híres Sóst. Ugyanakkor a helyi vadászegyesület trófea-kiállitást szervezett, és őzmiccsel, vaddisznó- és őztokánnyal lepte meg az érdeklődőket. A délután a zene jegyében telt, a fúvószenekarok találkozója hatalmas tömeget vonzott. Természetesen elkészült a már hagyományos rakott ág is, a helyi asszonyok segítségével.
A napot koncertek és karaoke zárta, és mindenki meglepetésére volt tűzijáték is a magyar himnusz dallamaira. Végül, a nemzeti összetartás jegyében Mikóújfalu is meggyújtotta őrtüzét.
Folytatódik az Öt Nyáresti Koncert hatodik évada a Sepsiszentgyörgyi Református Vártemplom udvarán. Vasárnap este Pethő Csaba gitárművész fellépésére várják a közönséget.
Letért az útról kisteherautójával és egy ház kerítésének hajtott egy 43 éves férfi Uzon községben. Az ittasan vezető, korábban közlekedési bűncselekmény miatt már elítélt sofőrt őrizetbe vették, majd 30 napos házi őrizetbe helyezték.
Jogosítvány nélkül vezette gépjárművét az a férfi, akit a háromszéki rendőrök Torján állítottak meg ellenőrzésre. Kiderült, a férfi jogosítványát már korábban, közlekedési bűncselekmények miatt bevonták, ráadásul erősen ittas állapotban ült volán mögé.
Mintegy két hektáron égett a száraz növényzet Dobollón, majd néhány órával később Kézdiszentlélek térségében, Perkőn kigyulladt az aljnövényzet csütörtökön.
Elfogadta a sepsiszentgyörgyi képviselő-testület az új parkolási szabályzatot, amely egységes rendszerbe foglalja a lakónegyedi és a városközponti fizetéses parkolást. Drágul a parkolás, bővülnek a fizetős övezetek, és indul a Sepsi Parking App.
Őrizetbe vették azt a Kovászna megyei sofőrt, aki szerdán ittasan és gépjárművezetői engedély nélkül vezetett Felsőcsernátonban. Mint kiderült, nem első alkalommal cselekedett így.
Zsarolás, fenyegetés, zaklatás és a magánszféra megsértése miatt vettek őrizetbe egy torjai férfit a Kovászna megyei rendőrség bűnügyi nyomozói.
Már több mint 138 ezer alkalommal béreltek kerékpárt a sepsiszentgyörgyi Sepsi Bike rendszerben. A kezdeti technikai nehézségek után a szolgáltatásnak mára több mint 7 ezer regisztrált és több mint 4300 aktív felhasználója van.
A romániai oktatási rendszer súlyos szerkezeti gondja évek óta változatlan: miközben az elméleti líceumok elszippantják a legjobb képességű diákokat, a szaklíceumok minden nyáron megküzdenek a beiskolázási terv teljesítéséért.
Több mint három hete nem működik az Országos Kataszteri és Ingatlan-nyilvántartási Ügynökség (ANCPI) honlapja, ami sokaknak bosszúságot okozott, de sok plusz kiadást is eredményezett. Ügyvédet kérdeztünk a kialakult helyzetről.
szóljon hozzá!