Tizenhetedik alkalommal szervezett emlékversenyt Bolyai János emlékére a csíkszeredai Petőfi Sándor Általános Iskola. Az idei vetélkedőn százötven tanuló vett részt nyolc székelyföldi településről.
2009. december 12., 22:342009. december 12., 22:34
2009. december 13., 13:452009. december 13., 13:45
A csíkszeredai Petőfi Sándor Általános Iskola Bolyai János születésének 207. évfordulója alkalmából 2009. december 12-én, szombaton megszervezte a XVII. Bolyai János Emlékversenyt. A verseny keretében délelőtt feladatmegoldó vetélkedő zajlott, majd négyfős csapatok mérték össze tudásukat Bolyai János életéről és munkásságáról. A csoportverseny kérdéseit dr. Oláh Gál Róbert egyetemi adjunktus, Bolyai-kutató állította össze és ugyancsak ő tartott előadást a diákoknak Erdélyi tájakon a Bolyaiak nyomában címmel. „Szoros volt a verseny csapatban és egyénileg is – hangsúlyozta Szőcs Péter tanár, a vetélkedő szervezője – annak ellenére, hogy az idén néhány gyerekkel kevesebb volt jelen, mint a tavaly.”
A csapatversenyen, amelyen tizenegy csoport vett részt, a gyergyócsomafalvi Köllő Miklós Általános Iskola szerezte meg az első helyet, második a csíkszeredai Petőfi Sándor Iskola, harmadik a sepsiszentgyörgyi Ady Endre Iskola lett.
Egyéni első díjasok:
V. osztály: Demény Andrea Bernadett (Petőfi Sándor Iskola – Csíkszereda) és Elekes Csaba (Nagy Imre Általános Iskola – Csíkszereda)
VI. osztály: Burus Endre (Nagy Imre Általános Iskola – Csíkszereda) és Papp Andrea Kinga (Márton Áron Gimnázium – Csíkszereda)
VII. osztály: Székely Attila (Köllő Miklós Általános Iskola – Gyergyócsomafalva)
VIII. osztály: Rétyi Dorottya (Márton Áron Gimnázium – Csíkszereda)
A vetélkedőt a Hargita megyei önkormányzat valamint Csíkszereda önkormányzata támogatta.
A 94 éves Szilágyi Árpád, az 1956-os forradalom túlélője mesél a múltról Csíkszeredában, november 9-én, hétfőn.
Kalibáskőről sokaknak a Csíkszeredát Székelyudvarhellyel összekötő út mellett található, egykori étterem jut eszébe. Pedig a név eredetileg egy különleges természeti képződményt jelöl, amely az országút közelében rejtőzik.
Nem hoznak létre közös víz- és csatornaszolgáltató céget a Gyimes-völgyi községek, inkább a regionális szolgáltatót, a Harvíz Rt.- t bízzák meg a kiépült hálózatok üzemeltetésével. Túl sok lett volna a kiadás, ezért döntöttek így.
Medve jelenlétére figyelmeztető Ro-Alert üzenetet kaptak szombatra virradóan a csíkszeredaiak. A nagyvadat a városközpont közelében található Szív utcában látták.
Leszerelték az állványokat a csíksomlyói kegytemplom homlokzatáról, a 2024 óta tartó külső felújítással többségében elkészültek. Hátramaradtak azonban még kisebb munkálatok, és van, amit majd csak tavasszal tudnak befejezni.
Külsőleg megfelelő állapotban van már a csíkszentkirályi tanuszoda, amelynek belső felszereltségét, berendezéseit kell elkészíteni a továbbiakban. Ha a munka megfelelő ütemben folytatódik, jövőben meg is lehet nyitni a létesítményt.
Csíkszereda központi lakóövezetében láttak medvét csütörtökre virradóan, három lakó is hívta emiatt a 112-t. A hatóságok végül a Hajnal utcából hajtották el a nagyvadat. Idén eddig két településre járó medvét kellett kilőni.
Folyamatban van a közbeszerzési eljárás a csíkszeredai Nagymező utcában tervezett járda- és kerékpárút-építés kivitelezése érdekében. A beruházáshoz az Anghel Saligny programtól várja a támogatást az önkormányzat.
Immunizálták veszettség ellen a felcsíki állatállománynak a kórokozóra fogékony részét. Ez azonban még néhány hétig nem jelent megnyugtató megoldást a veszettség terjedésére, és ezt a legújabb esetek is igazolják.
Hamarosan befejezik annak a közel kétszáz kamerának a felszerelését, amelyek a csíkszeredai forgalomfigyelő-rendszernek a részét fogják képezni. Felügyeletükre 24 órás diszpécserszolgálatot is létrehoznak.