
Fotó: Kristó Róbert
Kőből, néhány csavarból, vascsövecskékből és sok-sok fantáziából születnek a csíkszeredai Bogdán Imre madárfigurái. Az alkotó csíkzsögödi műhelyében mutatta meg hobbijának eredményeit.
2014. január 19., 18:232014. január 19., 18:23
2014. január 19., 18:372014. január 19., 18:37
A csíkszeredai fiatalember kislányának készítette el az első madárfigurát ezelőtt fél évvel. Aztán következett még egy és még egy, most már közel száz darab került ki a keze alól. Ezeket közösségi oldalakon, valamint vásárokon kínálja eladásra. „Sima, húzott vasat, galvanizált lemezt, alumíniumot és pataki követ használok. Igazából a kő a kiindulópont. A hangsúly azon van, hogy egyedi legyen mindenik és ne szériamunkába legyártott. Ha rájuk nézünk, hiába, hogy hasonló a csőrük vagy a hajuk, de a kő eleve meghatározza a testformát” – magyarázta Bogdán Imre, és sorra megmutatta a műhelyben sorakozó játékos figurákat.
„Ha megnézem egy kőnek a formáját, már látom, mit tudok kihozni belőle. Készítettem már bicajost, hegedűművészt, harcost, súlyemelőt, siklóernyőst, pincért, zongoristát stb., mindenikbe azt viszem bele, ami szerintem nagyon jellegzetes, egy hokistánál például természetesen a korcsolya, a hokibot.” Mint mesélte, személyre szabott ajándékként egyre többen vásárolnak tőle, egy bukaresti kiállításra is meghívták tavaly decemberben, és más országokba is vittek már néhány darabot.
„Nagyon régóta bennem volt, hogy készítsek ilyen figurákat, csak eddig más volt a fontosabb, mert amikor az ember reggeltől estig dolgozik, nincs ideje ilyenekkel foglalkozni. Most jött el az ideje, hogy össze tudom egyeztetni a munkámat ezzel” – mondta Bogdán.
Huszárokkal, zászlókkal és kokárdákkal, tánccal és énekkel, időnként pedig elcsendesedve ünnepelték március 15-ét Csíkszeredában, Gyergyószentmiklóson, Kézdivásárhelyen, Marosvásárhelyen, a Nyergestetőn, Sepsiszentgyörgyön és Székelyudvarhelyen.
A csíkszeredai Vár téren gyűlt össze az ünneplő közösség, hogy méltóképpen megemlékezzen az 1848–49-es magyar forradalomra és szabadságharcra. Az ünnepségen beszédet mondott Nacsa Lőrinc nemzetpolitikáért felelős államtitkár is.
Nemzetmegtartó szolgálatukért tüntettek ki több erdélyi személyiséget. A Sulyok Tamás köztársasági elnök által adományozott magyar állami kitüntetések ünnepélyes átadását Csíkszeredában tartották vasárnap.
Az 1848–49-es szabadságharc székely honvéd tábornokának, Gál Sándornak, valamint Kossuth Lajosnak, a magyar szabadságharc szellemi vezérének az emléke előtt tisztelegtek a csíkszeredaiak a szombati koszorúzási ünnepségen.
Mínusz 9 Celsius-fok alatt indult a szombati nap Csíkszeredában, délután pedig már plusz 14 fokra melegedett fel az idő.
Hernádról egy kilencfős társaság érkezett szombaton Hargitafürdőre, hogy a helyi és környékbeli csapatokkal együtt megkergüljenek Székelyföld legvidámabb, téli szezont záró eseményén. Az idei Kerge Olimpiára hat „járművet” neveztek.
Az Osztrák–Magyar Monarchia idejében használatos fegyver került elő egy lakóház udvarán Lóvész településen. A Hargita megyei tűzoltóság szakemberei biztonságba helyezték a kézigránátot.
A Harvíz Rt. óriásprojektje részeként csíkszéki községekben is elkezdődik a víz- és csatornahálózatok építése. Pénteken újabb szerződéseket írtak alá, ezúttal Csíkszentlélek és Csíkszentgyörgy, valamint Csíkszereda további városrészei számára.
Forgalomlezárásra lehet számítani vasárnap délben a csíkszeredai Vár téren a március 15-i ünnepség alkalmával – rendkívüli ülést tartott a helyi önkormányzati képviselő-testület pénteken.
Aláírták a kivitelezési szerződést a Csíkszeredához tartozó Szécseny víz- és csatornahálózatának építésére, a csibai városrészben pedig vízhálózat készül a beruházás részeként. A Harvíz Rt. óriásprojektjének első munkálatai kezdődnek.
szóljon hozzá!