Bocskor Bíborka: „szeretem az alkotó munkát”

– Milyen érzésekkel jön Csíkszeredába koncertezni?

– Hetek, hónapok óta majdnem mindennap gondolok rá, nagyon várom, különösen a tavalyi tusványosi koncert után. Olyan érzésem még soha sem volt, hogy tényleg, majdnem minden nézőt, hallgatót ismertem, egyik tanárom volt valamikor, vagy a kultúrkocsmákból ismert nagymenő, vagy szentmártoni fiatal lány, vagy az unokatestvérem, szüleim, és így sorolhatnám. Jó az arcmemóriám, szeretem észben tartani a befogadóinkat, de ez egy páratlan érzés volt, és előre érzem, hogy Csíkszeredában is ez lesz.

– Melyiket tartja a legsikeresebb daluknak, melyik a leginkább közönség-kedvenc, és melyik az ön számára a legkedvesebb?

– Nehéz kérdés, mert a közönségünk nagyon sokrétű, gyerekektől egészen az idősebb korosztályig terjed. Amit talán mindenki szeret, azok a rádiók által is játszott, slágerré vált dalok, mint Szeplős váll, Szívtakarítás, Metróhuzat, Rázz fel vagy a legutóbbi Árnyékok, illetve az Esőnap. Személyes kedvenceim változnak, minden dalunkat szeretem, most az Égitestet az érzékenysége miatt, és a Körmenetet egy megható történet miatt. A történet tömören az, hogy találkoztam egy koncertünk után három kedves fiatallal, ők mesélték, hogy hirtelen meghalt a barátjuk, és a temetőben ezt a dalt lejátszották neki. Egy másik értelmezését mutatta meg a dalnak ez a történet.

– Az utóbbi években a magyar zenei élet nagy neveivel dolgozott együtt. Ki az, akivel még szívesen dolgozna?

– Závada Péterrel és Beck Zolival nagyon jó volt együtt dolgozni, az egész zenekar inspirált állapotba került általuk, szerettünk velük dolgozni. A jövőn nem szeretek gondolkodni, majd spontán jönnek a dolgok.

– Sokan ismerjük itt Csíkban, követjük a zenei pályafutását, hallgatjuk a dalait. Meséljen kicsit arról, hogy milyen a budapesti élete.

– Köszönöm mindenkinek a barátságot és a figyelmet. Budapesten élni majdnem olyan, mint bárhol. Mindig mindenhol ugyanazokat a köröket futják az emberek, ugyanazok a problémák, örömök. Ami engem itt tart, az egy megfoghatatlan dolog, az, hogy jelen pillanatomban szeretem ezt a helyzetet, ezt az átjárást, hogy tudom, a helyi otthonom Csíkszentmárton, Budapesten élek, de az igazi otthonom a hordozott lelkem. Nagyon szeretek hazajárni, és egyre többször meg is teszem, szeretem az otthoni embereket, de szeretem ezt a kisközösséget is, ami a Magashegyi Undergroundot jelenti a befogadó táborával együtt. Az életem, mint bárki másnak, állandó változások és választások között zajlik, most nagyon jól érzem magam, tele vagyok bizalommal, szeretem az alkotó munkát, amit a zenekarban végzünk egy fontos megismerés és stáció az életemben.