
A skóciai improvizáció-tanár, Scott Johnson 16 skót diákkal együtt pár napra Marosvásárhelyre érkezett: a marosvásárhelyi színitanoda hallgatóinak és saját diákjainak tartott improvizációs továbbképzőt a tanár.
2010. április 02., 22:272010. április 02., 22:27
2010. április 03., 13:322010. április 03., 13:32
Az ötnapos műhelymunka érdekessége, hogy a színészdiákok más-más nemzetiségű három fős csoportokban dolgoznak együtt, a munkát pedig a mesteris rendező szakos diákok irányítják. Koncentrációs gyakorlatok, bizalomjátékok, érzelmi próbatételek, amik majd jelenetekké állnak össze – nagyjából ez a közös munka programja.
Scott Johnson színész, rendező és egyetemi tanár az Egyesült Királyságban, de a világ számos országában rendezett már Marosvásárhelytől Los Angelesig.
Marosvásárhelyre az 1994-ben megszervezett Európai Színiiskolák Találkozójának meghívottjaként érkezett legelőször, akkor a helyi társulattal a Moştenirea című előadáson dolgozott. Múlt évben pedig szintén improvizációs workshopot tartott a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetemen, s mivel akkor is és idén is jól sikerült, úgy tűnik érdemes ebből hagyományt teremteni.
Kezdődik a City in the Park programsorozat Marosvásárhelyen a Cserealja Parkban, ahol egész nyáron, minden szombaton ingyenes programokkal várják a családokat és minden korosztályt.
Forgalomkorlátozásra kell számítani szombaton és vasárnap a 15-ös országúton, Marosvásárhely és Szászrégen között, a sáromberki vasúti felüljárónál.
Minden városrészben három napig lesznek elérhetőek a speciális konténerek, ahová kivihetik a nagyméretű, textil- és veszélyes hulladékokat a lakók július 22-e és augusztus 31-e között.
Idén ünneplik a marosvásárhelyi Bolyai Farkas Elméleti Líceum névadásának hetvenedik évfordulóját. Az alkalomból az elmúlt hét évtizedet felölelő fotókiállítás is szerveznek. A szervezők várják a fotókat az iskola öregdiákjaitól, egykori tanáraitól.
Ittas állapotban verekedett össze egy volt szerelmes pár csütörtök délután egy marosvásárhelyi tömbház alagsorában. A nőt kórházba, a férfit a rendőrőrsre szállították.
Őrizetbe vettek a szászrégeni közlekedésrendészek egy 20 éves fiatalt, akit több közlekedési bűncselekmény elkövetésével gyanúsítanak, miután ittasan és jogosítvány nélkül okozott balesetet, majd elhagyta a helyszínt.
Közúti baleset történt szerdán este a Maros megyei Ádámos községben, egy személygépkocsi megrongált egy gázbekötő vezetéket.
A Versenytanács vizsgálja azt az ügyletet, amelynek keretében a Romgaz átvenné a nitrogénalapú műtrágyákat gyártó és forgalmazó Azomureș vagyonát és tevékenységét – közölte szerdán a versenyhatóság.
A Vártemplomban búcsúztatták szerdán a marosvásárhelyi orvosi egyetem magyar karának 240 végzősét. A végzősök díszoklevelet vettek át, majd a leendő magyar egészségügyi dolgozók letették az orvosi etika alapjait képező hippokratészi esküt is.
Kigyulladt egy személyautó egy közúti balesetet követően kedden a 14A jelzésű országúton, Őrhegy Meggyes felőli bejáratánál.
szóljon hozzá!