Betlehemesek kértek bebocsátást

•  Fotó: Veres Nándor

Fotó: Veres Nándor

Jézus születéstörténetét idézték fel az elmúlt napokban családoknál, intézményeknél, illetve a nagyközönségnek is kecskeméti, szabadkai, beregszászi, illetve csíktaplocai betlehemesek. December 9-13. között Taploca volt a házigazdája a nyolcadik Kárpát-medencei Diákbetlehemes Találkozónak.

Izsák-Székely Judith

2015. december 14., 11:222015. december 14., 11:22

2015. december 14., 12:042015. december 14., 12:04

Összeragasztani, ami szétszakadt – ez is a célja a Kárpát-medence különböző vidékeit képviselő betlehemezők találkozójának, amely kecskeméti kezdeményezésre született, és immár nyolcadik alkalommal szervezték meg. Vándortalálkozóról van szó, tudtuk meg Antal Imre csíkszeredai tanártól, aki elmesélte azt is, hogyan éledt újra ez a hagyomány nálunk.

„Jó néhány évvel ezelőtt Gergely István, akkori csíksomlyói plébános könyvtárában a kezembe akadt egy könyv, Magyar karácsony a címe. Beleforgattam, és megtaláltam benne a Csíktaploczai betlehemest. Gondoltam, jó lenne ezt betanítani. Mivel nem akadt jelentkező a szerepekre a felnőttek körében, eszembe jutott, hogy a csíkszeredai Nagy Imre Általános Iskolába, ahol tanítok, több taplocai gyerek is jár, és betanítom nekik” – mesélte. És mert nincsenek véletlenek, épp akkoriban érdeklődött tőle egy zsögödi ismerőse, hogy nem tud-e valakit Erdélyben, aki betlehemeseket tanítana be, merthogy kecskemétiek szeretnék felvenni azzal a kapcsolatot. A kecskeméti Szent Imre Katolikus Óvoda és Általános Iskola részéről Papp Zsolt volt a kezdeményezője a találkozónak, amit immár nyolcadszor szerveztek meg.

Több mint száz gyermek ismerkedett meg vidékünkkel a napokban, szerdán Parajdon fogadták őket, ahol meglátogatták a sóbányát, majd Csíktaplocán vettek részt a nyitó szentmisén. Csütörtökön a Gyimesekbe látogattak, az ezeréves határhoz, ahol Bilibók Ágoston nyugdíjas vasutas mutatta meg nekik többek közt, hogy hol álltak a katonák, hol voltak a lövészárkok, beszéltek Dani Gergelyről is. A kirándulást nagy szánkózással zárták a Hargitán.

Este karácsonyi szokásokat mutattak be a diáktalálkozó résztvevőinek a csíkszeredai Nagy Imre iskola tanulói Antal Imre irányításával, a kénosi regölést, illetve a moldvai hejgetést, ami tulajdonképpen a gabona útját követi végig a kenyér elkészültéig. Egy pusztinai lány, Kefap Johanna moldvai csángó dalokat énekelt.

Péntek a betlehemezés napja volt, ellátogattak a csoportok a Nagy Imre, illetve a taplocai Xántus János iskolába, a kulturális központhoz, a konzulátusra, valamint a városházára. A délutáni városnézés után ismét útnak indultak a betlehemesek, taplocai házakhoz kérve bebocsátást. Szombaton Márton Áron életútjának megismerése volt a cél, a domokosi múzeumot, továbbá a madéfalvi veszedelem emlékművét keresték fel a vendégek. A délutáni gálaműsorra mindenkit meghívtak, kitették a betlehemeseket a színpad elé, és mindenik csoport bemutatta a mostanra betanult dramatikus játékát.

Újdonságként Antal Imre vándorbotot készíttetett, melyet a beregszásziaknak nyújtottak át: jövőben ők lesznek a házigazdái a Kárpát-medencei diákbetlehemes találkozónak. A taplocai találkozó megszervezésében oroszlánrészt vállaltak a helybeliek, amiért köszönet illeti őket.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. július 25., szombat

Visszatérő zenekarok, ismerős dallamok, új élmények Tusványoson

Két olyan zenekar várta péntek este a tusványosi közönséget, amely nem először állt az itteni színpadon: a Maszkura és a tücsökraj, valamint a 4S Street egyaránt ismerősként tért vissza.

Visszatérő zenekarok, ismerős dallamok, új élmények Tusványoson
Hirdetés
2026. július 24., péntek

Egy hamburger ára már egy teljes ebédével vetekszik: megnéztük, mennyibe kerül enni-inni Tusványoson

Egy limonádéért 15, egy hamburgerért akár 65 lejt is elkérnek a 35. Tusványoson. Körbejártuk a vendéglátósort és összegyűjtöttük, mennyibe kerülnek idén a legnépszerűbb ételek és italok.

Egy hamburger ára már egy teljes ebédével vetekszik: megnéztük, mennyibe kerül enni-inni Tusványoson
2026. július 23., csütörtök

Tusványos bizonyította: a zene nemzetiségtől függetlenül összeköti az embereket

A zene képes hidakat építeni emberek között, nemzetiségtől és anyanyelvtől függetlenül összekötve a tömeget – bizonyította a csütörtök esti Horváth Tamás- és Holograf-koncert Tusványoson.

Tusványos bizonyította: a zene nemzetiségtől függetlenül összeköti az embereket
2026. július 23., csütörtök

Néhány négyzetméter szabadság: így lesz egy sátorból otthon Tusványoson

A tusványosi kempingben van, ahol katonás rend fogad, máshol pokrócok, matracok és hátizsákok között próbálnak kényelmesen berendezkedni a lakók. Megnéztük, hogyan telnek a mindennapok ezekben az ideiglenes otthonokban.

Néhány négyzetméter szabadság: így lesz egy sátorból otthon Tusványoson
Hirdetés
2026. július 23., csütörtök

Négyes ikreket segítettek a világra Csíkszeredában – először a kórház történetében

Történelmi jelentőségű eseménynek adott otthont a Csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórház: kedden négyes ikrek jöttek világra az intézményben. A kórházi nyilvántartás szerint ez az első alkalom, hogy négyes ikerszülés történt a csíkszeredai kórházban.

Négyes ikreket segítettek a világra Csíkszeredában – először a kórház történetében
2026. július 23., csütörtök

Versenyfutás az idővel Csíkszeredában

„Maximális fordulatszámra kapcsoltunk” – fogalmazott Bors Béla csíkszeredai alpolgármester, hiszen a PNRR-s finanszírozás megtartásához augusztus 30-ig a munkálatok legalább 95 százalékát el kell végezni a városháza és a színház épületénél.

Versenyfutás az idővel Csíkszeredában
Versenyfutás az idővel Csíkszeredában
2026. július 23., csütörtök

Versenyfutás az idővel Csíkszeredában

2026. július 22., szerda

Eső áztatta téren hívott táncra a Magyar Banda és az Anna and the Barbies

Két, merőben más zenei élményt kínáló együttes váltotta egymást szerda este Tusványos nagyszínpadán.

Eső áztatta téren hívott táncra a Magyar Banda és az Anna and the Barbies
Hirdetés
2026. július 22., szerda

Mosoly, csujogatás és táncoló lábak – így telt a délután a Kriza János csűrben

Csángó dallamok, kopogó cipők és felszabadult nevetés töltötte meg a Kriza János csűrt a Tusványos első napján. A moldvai és gyimesi táncházba bárki bekapcsolódhatott, egyetlen feltétellel: tartani kellett a jókedvet.

Mosoly, csujogatás és táncoló lábak – így telt a délután a Kriza János csűrben
2026. július 22., szerda

Még egy kutyaharapás Csíkszeredában, a rendőrség már intézkedett is

Újabb kutyaharapásos esetre derült fény Csíkszeredában: egy kislányra támadt rá az eb egy vendéglátóhely teraszán néhány hete. Az állat tulajdonosát kétezer lejre bírságolták, mivel nem tartotta be a veszélyes kutyákra vonatkozó jogszabályi előírásokat.

Még egy kutyaharapás Csíkszeredában, a rendőrség már intézkedett is
2026. július 22., szerda

Gázvezetéket rongált meg egy autó Tusnádfürdőn

Közúti baleset történt szerdán Tusnádfürdőn, ahol egy személygépkocsi megrongált egy gázvezetéket.

Gázvezetéket rongált meg egy autó Tusnádfürdőn
Hirdetés