
A Hargita Megyei Művészeti Népiskola színjátszóképző programja keretében beszédtechnikai kurzust indít február 10-től.
2014. január 28., 17:252014. január 28., 17:25
2014. január 28., 17:322014. január 28., 17:32
A tréninget elsősorban azoknak ajánlják, akik számára a beszéd mindennapi tevékenységük során elengedhetetlen eszköz, és mindazoknak, akik fejleszteni kívánják beszédkészségüket, ezáltal kisebb vagy nagyobb hallgatóság előtti megszólalásaik minőségén, érthetőségén szeretnének jobbítani.
„Ha valaki saját maga képes arra, hogy a beszédét gondozza és a beszédének a minőségét ápolja, akkor nem kell ilyen tréningre járni. Ezen a tréningen segítséget nyújtunk, illetve gyakorlatokat adunk a jelentkezők kezébe, és megtanítjuk őket, hogyan kell azokat használni ahhoz, hogy valóban eredményeket érjenek el a beszédük fejlesztésében. Ez nem retorika tanfolyam, nem fogalmazni tanítjuk meg azokat, akiknek a beszéd a kenyerük, fogalmazni továbbra is nekik kell majd, viszont segítünk abban, hogyan lehet érthetőbb a megszólalásuk. Tehát elsősorban a beszédnek a technikáját javítjuk olyan gyakorlatokkal, amitől érthetőbb lesz” – mondta el Budaházi Attila dramaturg, a népiskola színjátszó programjának vezetője.
Színjátszóképzés a jelenlegi tanévtől működik a népiskolánál, a foglalkozásokon színésztréningeket tartanak nem hivatásos színjátszóknak. Jelen pillanatban van közöttük középiskolás, egyetemista, frissen végzett és középkorú tag is.
A beszédtechnikai kurzusra január 31-ig lehet jelentkezni a népiskola titkárságán (Csíkszereda, Gál Sándor u. 9.sz.), illetve a 0266-314394-es telefonszámon és a nepiskola@gmail.com címen.
A Csíkszentkirályhoz tartozó területen kezdik el elsőként a büdösfürdői víz- és szennyvízhálózat kiépítését. A kivitelezésre kiírt közbeszerzési eljárás befejeződött, de most óvásokról kell dönteni. Csíkszentimrén is nemsokára kiírják a licitet.
Három országból érkező 400 táncos, 20 néptánccsoport és egy több mint 200 négyzetméteres színpad: a Botorka Néptáncfesztiválon mutatják be a Bukovina, mit vétettem… táncszínházi produkciót.
Több mint 50 millió lejes támogatásban részesül Csíkszereda a Brassói utat a Baromtér utcával összekötő gyalogos és kerékpáros vasúti felüljáró megépítésére. A Központi Regionális Fejlesztési Ügynökséggel aláírták a finanszírozási szerződést.
Új kijelző segíti a betegek és hozzátartozóik tájékoztatását a Csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórház sürgősségi betegellátó egységében. A képernyőn folyamatosan követhető, hogy éppen hol tart a páciens ellátása.
Pszichoaktív szer hatása alatt vezetett a gyanú szerint egy csíkszentsimoni nő Csíkszentkirályon. A droggyorsteszt eredményét a későbbi toxikológiai vizsgálat is megerősítette.
Befejezéshez közelít az első tízszintes toronyház építése a csíkszeredai Fortuna Residence lakóparkban, a Csíki Nest bevásárlóközpont szomszédságában, ugyanakkor a második hasonló tömbház alapozását is elkezdték.
Szeptember 8-tól ismét elindulnak a Lábbusz-járatok Csíkszeredában.
Két autó ütközött össze kedden a Csíkpálfalva községhez tartozó Csíkdelnén. A balesetben egy ember könnyebben megsérült.
Noha gondok voltak a vízszolgáltatással, és a városi víztartályok kiürültek, a probléma ideiglenes, a csíkszentsimoni kútnál a vízhozam megfelelő, és nem fenyegeti vízhiány Tusnádfürdőt.
Valószínűleg a második világháborúból származhat az a 100 mm-es kaliberű lövedék, amit hétfőn találtak egy csíkszeredai vállalkozás udvarán – közölte a Hargita megyei katasztrófavédelem.
szóljon hozzá!