Bene Zoltán: nincs rossz műfaj, csak rosszul játszott zene

Zeneszerzés, hangszerelés, színház, zenei vezetés, zenekarozás, éneklés, tanítás – sorolja Bene Zoltán, mi mindennel foglalkozik. Nevét ismerhetjük billentyűsként több zenekarból, a legnagyobb sikerélményt ugyanakkor a Csaba királyfi tavaly nyári bemutatója jelentette számára, amelyet ő hangszerelt, írt zenét is hozzá, és Álmos szerepében szintén ő mutatkozott be.

Izsák-Székely Judith

2016. január 20., 14:512016. január 20., 14:51

2016. január 20., 14:542016. január 20., 14:54

Bene Zoltán a csíkszeredai Nagy István Művészeti Iskolába járt, majd Brassóban tanult zenepedagógiát, canto modulon. Utolsó éven Németországban volt ösztöndíjas egy évig, szintén ének szakon. Hazatérte után is több képzésen vett részt, még gregorián kurzusra is járt, az is érdekelte. „Most a dzsessz kezdett érdekelni, ezzel és a hangszerelés világával foglalkozom. Az éneklés kicsit háttérbe szorult” – mondja, megjegyezve, valamikor a Role zenekarban mutatkozott be, énekelt a Kájoni misében, a Székely Golgotában. A Nagy István Művészeti Iskolában cantót, zongorát és zeneelméletet tanít 1-12. osztályosok számára, emellett hangszerel, zenekarokban játszott. „Tündérground – világzene, tánczene, Jedam – saját zene, eklektikus pop-rock, Caribeat – latin-amerikai zene: bossa, salsa, samba – sorolja, ezekben a zenekarokban billentyűsként játszott. Most a Mesehetes, illetve az Undercover zenekar jelenti számára a „színpadot\", mert mint bevallotta: „szeretek nagyon tanítani, de muszáj valahogy színpadon legyek, írjak zenét, muzsikáljak”.

Zenei vezetés, hangszerelés

A színháznál zenei vezető nyolcadik éve, ami azt jelenti, hogy a vezetőség által kiválasztott zenés darabot színpadra szabja. „Megkapom a kottákat, aztán meg kell nézzem, hogy melyik színésznek milyen hangnem jó, meg kell tanítsam elénekelni a számokat, előadni, s mivel ezek általában zenekari darabok, operettek, musicalek, nagy zenekari, szimfonikus darabok, át kell hangszereljem négy-öt emberre. Ezt tettem például a Viktóriával, a Mária főhadnaggyal, idén a Hyppolitnál pedig kissé maivá is tettük a hangzást. Tizenvalahány darab zenei vezetője voltam. Aztán a Csaba királyfi rockoperát én hangszereltem, írtam zenét is hozzá tulajdonképpen, de az énekdallamok adottak voltak. „Most készül egy következő rockopera ugyanazzal a csapattal Márton Áronról. Nyárra tervben van, de még én sem kaptam kézbe semmi anyagot, amivel dolgozzak. Szoktam kedvtelésből is zenét szerezni, nemcsak felkérésre, de azért kell nekem egy jó téma, egy szövegkönyv, önmagában csak egy zenét írni – erre még nem szántam rá magam. Ez nem jó, mert kellene az ember otthon már csak gyakorlatként is, hogy magát fejlessze. Nekem inkább a technikai felkészültséggel van baj, ez a mai számítógépes technika kicsit meghalad, klasszikusabb ember vagyok. Ma már ez is kell a zeneszerzéshez, a stúdiós felét kellene megtanuljam. Inkább papírra leírom ceruzával, nekem úgy gyorsabban megy, de ma már nem kottát kérnek, hanem egy hangzófelvételt, tehát csak meg kell tanuljam” – magyarázza.

Szeret tanítani

„Szeretek tanítani, lelkiismeret-furdalásom lenne, ha nem végezném el a munkámat, még ha nem is annyira tehetséges egy-két tanítvány. Persze, ha egy diák dolgozik, akkor van eredmény, jobban lelkesedek, ha nem, akkor rutinszerűen végzem a dolgom. Hangképzéssel kezdődik a munka az ének szakra járóknál, és ez végig jelen van. A gyerekdaloktól haladunk a barokk zene felé, a tanterv szerint. Szerintem van, ami túl nehéz, én például nem tanítanék tizenkettedikben romantikus áriákat, hangilag van, aki megbírja, de ehhez nagy hangerő kell. Nem is egészséges. Nem a virtuozitással van a gond, hanem a hangnak a súlyával. Nem mindegy, hogy Wagner- vagy Monteverdi-művet énekelek, mert teljesen más hangképzés szükséges. Zongorából is sok ügyes diákom van” – mondja Bene Zoltán.

Maradandó élmény a rockopera

Mi jelentette számára a legnagyobb sikerélményt? „ A Csaba királyfi rockopera nagyon nagy kihívást jelentett, a következő is annak tűnik. Ebben tudtam a legjobban kibontakozni, mert ott azt írsz, ami hozzád közel áll. Az énekdallam adott volt, csak kötve volt a kezem, ez egyrészt segített, máskor viszont nem. Nagyon kevés idő volt rá, még lehetett volna hozzátenni, de nem volt idő, két és fél órás anyag, csoda, hogy elkészült ennyire. Pozitív visszajelzéseket kaptam, ami a zenét illeti, csupán a visszatérő motívumot hiányolták egyesek, emiatt nem volt annyira slágeres, a következőben viszont lesz. Húsz percig tartó taps – ez a legnagyobb sikerélmény. Annak idején, mikor a Tündérgrounddal is eljutottunk jelentősebb fesztiválokra, a lemezünket bemutathattuk, az is nagy siker volt, akárcsak egy színházi premier, egy jól sikerült darab, egy jó koncert, ahol az ember egy jót játszhat. Viszont nem mindegy, hogy az ember száz vagy százezer ember előtt lép fel. A magyarságom is fontos nekem, plusz a történelmünket is érintő témát feldolgozó mű, ezért is közel állt hozzám – indokolja.

Rengeteg zenét hallgat, minden műfajt. Egyetért azzal, aki azt mondta, hogy nincs rossz műfaj, csak rosszul játszott zene, „ezt esetleg a mulatós kapcsán cáfolnám meg”.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. július 25., szombat

Visszatérő zenekarok, ismerős dallamok, új élmények Tusványoson

Két olyan zenekar várta péntek este a tusványosi közönséget, amely nem először állt az itteni színpadon: a Maszkura és a tücsökraj, valamint a 4S Street egyaránt ismerősként tért vissza.

Visszatérő zenekarok, ismerős dallamok, új élmények Tusványoson
Hirdetés
2026. július 24., péntek

Egy hamburger ára már egy teljes ebédével vetekszik: megnéztük, mennyibe kerül enni-inni Tusványoson

Egy limonádéért 15, egy hamburgerért akár 65 lejt is elkérnek a 35. Tusványoson. Körbejártuk a vendéglátósort és összegyűjtöttük, mennyibe kerülnek idén a legnépszerűbb ételek és italok.

Egy hamburger ára már egy teljes ebédével vetekszik: megnéztük, mennyibe kerül enni-inni Tusványoson
2026. július 23., csütörtök

Tusványos bizonyította: a zene nemzetiségtől függetlenül összeköti az embereket

A zene képes hidakat építeni emberek között, nemzetiségtől és anyanyelvtől függetlenül összekötve a tömeget – bizonyította a csütörtök esti Horváth Tamás- és Holograf-koncert Tusványoson.

Tusványos bizonyította: a zene nemzetiségtől függetlenül összeköti az embereket
2026. július 23., csütörtök

Néhány négyzetméter szabadság: így lesz egy sátorból otthon Tusványoson

A tusványosi kempingben van, ahol katonás rend fogad, máshol pokrócok, matracok és hátizsákok között próbálnak kényelmesen berendezkedni a lakók. Megnéztük, hogyan telnek a mindennapok ezekben az ideiglenes otthonokban.

Néhány négyzetméter szabadság: így lesz egy sátorból otthon Tusványoson
Hirdetés
2026. július 23., csütörtök

Négyes ikreket segítettek a világra Csíkszeredában – először a kórház történetében

Történelmi jelentőségű eseménynek adott otthont a Csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórház: kedden négyes ikrek jöttek világra az intézményben. A kórházi nyilvántartás szerint ez az első alkalom, hogy négyes ikerszülés történt a csíkszeredai kórházban.

Négyes ikreket segítettek a világra Csíkszeredában – először a kórház történetében
2026. július 23., csütörtök

Versenyfutás az idővel Csíkszeredában

„Maximális fordulatszámra kapcsoltunk” – fogalmazott Bors Béla csíkszeredai alpolgármester, hiszen a PNRR-s finanszírozás megtartásához augusztus 30-ig a munkálatok legalább 95 százalékát el kell végezni a városháza és a színház épületénél.

Versenyfutás az idővel Csíkszeredában
Versenyfutás az idővel Csíkszeredában
2026. július 23., csütörtök

Versenyfutás az idővel Csíkszeredában

2026. július 22., szerda

Eső áztatta téren hívott táncra a Magyar Banda és az Anna and the Barbies

Két, merőben más zenei élményt kínáló együttes váltotta egymást szerda este Tusványos nagyszínpadán.

Eső áztatta téren hívott táncra a Magyar Banda és az Anna and the Barbies
Hirdetés
2026. július 22., szerda

Mosoly, csujogatás és táncoló lábak – így telt a délután a Kriza János csűrben

Csángó dallamok, kopogó cipők és felszabadult nevetés töltötte meg a Kriza János csűrt a Tusványos első napján. A moldvai és gyimesi táncházba bárki bekapcsolódhatott, egyetlen feltétellel: tartani kellett a jókedvet.

Mosoly, csujogatás és táncoló lábak – így telt a délután a Kriza János csűrben
2026. július 22., szerda

Még egy kutyaharapás Csíkszeredában, a rendőrség már intézkedett is

Újabb kutyaharapásos esetre derült fény Csíkszeredában: egy kislányra támadt rá az eb egy vendéglátóhely teraszán néhány hete. Az állat tulajdonosát kétezer lejre bírságolták, mivel nem tartotta be a veszélyes kutyákra vonatkozó jogszabályi előírásokat.

Még egy kutyaharapás Csíkszeredában, a rendőrség már intézkedett is
2026. július 22., szerda

Gázvezetéket rongált meg egy autó Tusnádfürdőn

Közúti baleset történt szerdán Tusnádfürdőn, ahol egy személygépkocsi megrongált egy gázvezetéket.

Gázvezetéket rongált meg egy autó Tusnádfürdőn
Hirdetés