Barátság – tábor Sepsibükszádon

Tábor tábort ér idén Háromszéken, így nem unatkoznak a fiatalok. A barátság jelszava köré szervezett sepsibükszádi táborba ezúttal magyarországiak is érkeztek.

Bús Ildikó

2010. augusztus 17., 08:172010. augusztus 17., 08:17

2010. augusztus 17., 11:092010. augusztus 17., 11:09

Galéria

A Sepsibükszádi Ifjúsági Szervezet tagjai, közösen a magyarországi Nádasladány és Nagyberki települések fiataljaival, augusztus 12–15. között ifjúsági tábort szerveztek Sepsibükszádon. \"Minden közösség alapja a barátság\" – vallják a fiatalok, és ezt választották mottójául is a pár napos rendzvénynek. A jelmondat felkerült arra a kopjafára is, melyet közösen állítottak fel Nyerges-tetőn. A fiatalok ezzel összetartozásukat, barátságukat szerették volna kifejezni, ugyanakkor szabadságukat is, hiszen a barátság szabad. \"Olyan emléket szeretnénk itt hagyni, amely hosszú idő múlva is emlékeztet, miként Tuzson őrnagy csapata összetartozott, úgy mi is egy közösséget alkotunk\" – hangzott el az ünnepélyen.

Galéria

A szórakoztató programok mellett a környék nevezettességeivel is megismerkedtek a fiatalok (Szent Anna-tó, Kézdivásárhely, Csernáton, Bálványos vár). A vendégek részt vettek a sepsibükszádi napokon is, mely alkalomból a nádasladányi fiatalok vidám jeleneteket, a nagyberkiek pedig Kormorán-dalokat adtak elő. A házigazda Sepsibükszádi Ifjúsági Szervezet (BIFISZ) tagjai gyerekeknek arcfestést szerveztek, karaokeversenyt, valamint táncos összeállítást adtak elő. A tábort minden valószínűség szerint jövőre is megszervezik.

szóljon hozzá! Hozzászólások
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. február 22., vasárnap

Rövidebb munkálati időre számítottak, mégis évekig elhúzódott az iskolaudvar felújítása

Hat év után végre befejeződött a sepsiszentgyörgyi Berde Áron Közgazdasági és Közigazgatási Szakközépiskola udvarának felújítása és rendezése.

Rövidebb munkálati időre számítottak, mégis évekig elhúzódott az iskolaudvar felújítása
Hirdetés
2026. február 20., péntek

Orvoshiány Kézdivásárhelyen: belátható időn belül javulhat a helyzet a kórházban

Altatóorvos hiánya miatt ideiglenesen a sepsiszentgyörgyi megyei kórházba irányították át a sürgősségi és szülészeti esetek egy részét Kézdivásárhelyről. A kórházigazgató abban bízik, hogy a következő hetekben pótolni tudják az orvoshiányt.

Orvoshiány Kézdivásárhelyen: belátható időn belül javulhat a helyzet a kórházban
2026. február 20., péntek

Szorongás és teljesítménykényszer az iskolában

A szorongás mindig abból ered, hogy feltételezgetünk – általában rosszat –, ennek következtében beszűkül a gondolkodásunk – véli a pszichológus. Az iskolában sokféle módon konfliktusba kerülhet a pedagógus és a diák szükséglete.

Szorongás és teljesítménykényszer az iskolában
2026. február 20., péntek

Julcsa és Ábel is megérkezett a LEGO-székelykapu mellé

Népviseletes figurákkal egészül ki a Kerestély Koppány által megalkotott, legókockákból épült székelykapu. A gazdasszony neve Julcsa, a „legszebb székely menyecske”, párja pedig Ábel, aki „akkora kópé, hogy még a kockából is kicsavarja a viccet”.

Julcsa és Ábel is megérkezett a LEGO-székelykapu mellé
Hirdetés
2026. február 19., csütörtök

Hajtépésről beszélnek a szemtanúk, a rendőrség bántalmazás miatt vizsgálódik az áruházban történt eset után

Kasszásnőt ért bántalmazásról számoltak be lapunknak, amely az egyik sepsiszentgyörgyi nagyáruház önkiszolgáló részlegénél történt. A rendőrségnél megerősítették, hogy vizsgálatot indítottak az ügyben.

Hajtépésről beszélnek a szemtanúk, a rendőrség bántalmazás miatt vizsgálódik az áruházban történt eset után
2026. február 19., csütörtök

Pinokkió fog megelevenedni a Háromszék Táncszínház színpadán

Világszerte ismert történetet választott új bemutatójához a Háromszék Táncszínház: Carlo Collodi Pinokkiója kel életre a tánc nyelvén. Ez az első alkalom, hogy a magyar nyelvterületen ilyen táncszínházi formában állítják színpadra a fabábú kalandjait.

Pinokkió fog megelevenedni a Háromszék Táncszínház színpadán
2026. február 18., szerda

Több évtizedig formáltak embereket, sorsokat – a magyar kormány elismerésében részesültek

Több évtizedes elkötelezett munkája elismeréseképpen tizennyolc oktató vette át szerdán délután a Székely Mikó Kollégium múzeumtermében a magyar kormány által adományozott pedagógus szolgálati emlékérmet.

Több évtizedig formáltak embereket, sorsokat – a magyar kormány elismerésében részesültek
Hirdetés
2026. február 18., szerda

Hőlégballonnal Háromszék fölött – Csernátonban találkoznak a sportág szerelmesei

Két év kihagyás után újra lesz hőlégballonos találkozó Háromszéken. A repülés eme válfajának szerelmesei ez alkalommal a felsőcsernátoni Malomkertben gyűlnek össze, de laikus érdeklődőkre is számítanak.

Hőlégballonnal Háromszék fölött – Csernátonban találkoznak a sportág szerelmesei
2026. február 18., szerda

Pro Urbe díjra várnak jelöléseket Kézdivásárhelyen

Ismét lehet jelöléseket benyújtani a rangos városi elismerésre: Kézdivásárhely 2026-ban is odaítéli a Pro Urbe díjat egy arra érdemes személynek. A kitüntetést hagyományosan a városnapok keretében adják át, a jelöléseket március 16-ig várják.

Pro Urbe díjra várnak jelöléseket Kézdivásárhelyen
2026. február 18., szerda

Bolondok tánca: húsba vágó, keserédes humorban bővelkedő történet

Lev Birinszkij 1912-ben napvilágot látott komikus-szatirikus, váratlan fordulatokban bővelkedő művéből készül előadás a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színházban. A Bolondok tánca című darab Bélai Marcel rendezésében kerül bemutatásra február 23-án.

Bolondok tánca: húsba vágó, keserédes humorban bővelkedő történet
Hirdetés