Ötödször rendeztek balladamondó versenyt múlt pénteken a Móra Ferenc Általános Iskolában. Ezúttal maros-, csík-, udvarhely- és háromszéki, valamint csángó balladákat mondtak, énekeltek a versenyzők.
2011. december 05., 18:202011. december 05., 18:20
2011. december 20., 18:512011. december 20., 18:51
A ballada a népköltészet egyik gyöngyszeme, melyet déd- és nagyszüleinktől kaptunk örökségül, és kötelességünk megőrizni az utókornak – mondta el bevezető beszédében Barabás Zója, a Móra Ferenc Általános Iskola könyvtárosa. Az idei versenyen összesen 24 diák vett részt, a mórások mellett a székelyvarsági Kőrösi Csoma Sándor Általános Iskola, illetve a székelyudvarhelyi Baczkamadarasi Kis Gergely Református Gimnázium tanulói is jelentkeztek.
„Érdekes, hogy idén egy ballada sem ismétlődött, a versenyzőknek sikerült különféle költeményeket választaniuk” – tudtuk meg a szervezőtől. A háromtagú, Tóth Árpád színművész, Marossy Enikő könyvtáros és Sándor Emőke tanítónő alkotta zsűri az előadásmód mellett a tiszta hangejtést és a sajátos nyelvjáráshoz való hűséget is díjazta. „Minden tanulót oklevéllel és jutalomkönyvvel ajándékozunk meg, hiszen mindenki megérdemli a jutalmat” – tette hozzá végezetül Barabás Zója.
Szerencsére csak anyagi kár keletkezett a hétfő esti balesetben, amely során egy nyergesvontató sodródott le a 13A jelzésű országútról Farkaslaka határában – tudtuk meg a Hargita Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivőjétől.
Többször is károkat okozott az elmúlt években egy megtermett hím medve Székelykeresztúr, illetve Románandrásfalva község környékén. Legutóbb juhokat ölt, és az emberekre is veszélyt jelentett az egyed, ezért kénytelenek voltak kilőni.
Nehezebb lesz feljutni kedden a Cserehát-negyedbe, hiszen lezárják az Éltetőkút utcát – közli Székelyudvarhely Polgármesteri Hivatala.
Bíróság elé kerül egy büntetőügy, amelyben a Székelyudvarhelyi Helyi Rendőrség igazgatója, László Szabolcs is érintett. Az ügy egy tavaly nyári incidensből indult, és jelenleg a Székelyudvarhelyi Bíróság előzetes tanácsa vizsgálja.
Újabb harminc nappal meghosszabbította a bányakatasztrófa miatti vészhelyzetet Parajdon a helyi vészhelyzeti bizottság. A Hargita megyei prefektúra hétfői közleménye szerint a vészhelyzet december 9-ig lesz érvényben.
Nehézkes lesz közlekedni Székelyudvarhely szombatfalvi részén hétfőn, ugyanis párhuzamosan több utcában is folytatódnak a munkálatok – közölte a polgármesteri hivatal.
Aszfaltozzák az utat Kápolnásfalu és Tizenhétfalusi között, valamint további 23 út kisebb-nagyobb szakaszát fogják hasonlóan burkolni a kitérőknél. A cél az, hogy minél több mezőgazdasági területet lehessen megközelíteni.
A Székelyudvarhelyi Városi Kórház sebészet-urológia osztálya új, 3D-s laparoszkópos tornyot állított munkába, amely pontosabb, kíméletesebb műtéteket és gyorsabb felépülést tesz lehetővé a betegek számára.
Koncertek, kiállítás, Örkény-est – tartalmas programokat és minőségi zenei élményt kínál a 23. Székelyudvarhelyi Kamarazene Fesztivál, amelyet a G. Egyesület szervezésében november 10–16. között tartanak. A részletekről Bihari Lóránt főszervező mesélt.
Javítási munkálatok miatt november 7-én, péntek több utcában is szünetel az áramszolgáltatás Székelykeresztúron – közölte a DEER Hargita megyei kirendeltsége.
szóljon hozzá!