A szépvízi Nyirő József Általános Iskola diákjai és tanárai szervezésében január 27-én hatodik alkalommal tartották meg a környékbeli iskolások balladamondó versenyét.
2010. január 28., 19:492010. január 28., 19:49
2010. április 06., 13:272010. április 06., 13:27
Péter Orsolya Szentmiklósról az Ágnes asszonnyal érdemelte ki az első díjat a hetedikesek közül. Ebben a kategóriában második díjat kapott a szentmihályi Horgas Beáta-Katalin a Szőcs Mária (A megesett leány) című balladával, harmadik lett a szentmiklósi Cseke Leila Arany János Szondi két apródjával.
A nyolcadikosok közül a szentmihályi Bakó Katalin a Tollas Erzsi (A halálra táncoltatott leány) című balladával bizonyult a legjobbnak, második lett szintén ugyanabból az iskolából Kerekes Emese Az elégetett házasságtörő cíművel. Arany János Zách Klára című balladájának előadásáért a szépvízi Gál Krisztina a harmadik díjat kapta.
Különös színfoltját jelentette a rendezvénynek a szépvízi Czáka Orsolya által, énekelve előadott A nagy hegyi tolvaj ballada, mellyel a különdíjat érdemelte ki. A legjobbak a helyi közbirtokosság könyvjutalmában részesültek.
Telnek a medencék, kinyitott a zsögödi strand. A létesítmény a tavalyi jegyárakkal várja a látogatókat.
Újra megnyílnak a Mikó-vár kapui a Szent Iván-éjhez legközelebbi szombaton: a Csíki Székely Múzeum idén is csatlakozik a Múzeumok Éjszakája országos programsorozathoz. A látogatók sokszínű kínálatra és izgalmas élményekre számíthatnak.
Különleges kulturális eseményre várják az érdeklődőket Csíkszeredában: az Etnospot – Múzeumok Éjszakája szombaton színes, élményközpontú programokkal készült látogatóknak.
Aláírták a kivitelezési szerződést a csíkszeredai Kós Károly és a Szentkirály utcák felújítására, így a kivitelező helyi cég hamarosan hozzáfog a munkálatokhoz, amelyeket még ebben az évben szeretnének befejezni.
Mintegy 5,6 millió lejből épül ki a Csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórházban egy új informatikai rendszer, amely lehetővé teszi a páciensek adatainak nyilvántartását, ezáltal felügyeletük és kezelésük is hatékonyabbá válik.
Megtámadja az alapfokú bírósági döntést, amely alapján Borboly Csabát, Hargita Megye Tanácsa alelnökét (korábbi elnökét), valamint öt vádlott-társát több mint egymillió lejes kár megfizetésére kötelezi. Az ítéletet szerdán tették közzé.
A bűncselekmények elévültek, az anyagi felelősség nem. Az alapfokú ítéletet négyszeri halasztás után hozta meg a Maros Megyei Törvényszék.
Nemcsak a csíkszeredai télisport-infrastruktúrát venné át Csíkszereda városa, hanem a Sportklub összes szakosztályát is. A feladat sokkal nagyobb falat, mint ahogy elsőre gondolnánk. Főleg egy gazdasági válság elején.
Minden érdeklődő pálinkafőzőt, szakmabelit és gasztronómiai szakértőt várnak a Minőségi pálinkakészítés elnevezésű szakmai konferenciára július 4-én a csíkszeredai megyeházán.
Nemcsak a Sapientia EMTE Csíkszeredai Kara, hanem a hargitai megyeszékhely és a térség is nyert azzal, hogy elkészült az egyetem planetáriuma. Az űrszínház avatóünnepségét kedden tartották.
szóljon hozzá!