
Hozta a kötelezőt a Székelyudvarhelyen megrendezett X-faktor-koncert, sőt voltak kiemelkedő pillanatai is. Ugyanakkor a közönséggel és a médiával betervezett találkozó messze az elvártak alatt „teljesített”, a szervezők a koncert másnapján próbáltak ezen némileg köszörülni, részleges sikerrel.
2011. április 13., 19:392011. április 13., 19:39
Nehéz megmondani, mikor látott ennyi embert fizetős előadáson a székelyudvarhelyi sportcsarnok. A lelátókon általában sportrangadók alkalmával szokott ennyi ember összegyűlni, csakhogy ezúttal a játéktér is szinte zsúfolásig telt, valami hihetetlen és elképesztő módon mintegy háromezer ember volt kíváncsi az X-faktor előadóira, ezért a szervezőknek jár egy kalapemelés (még részedről is, Nikolas!). Ugyanakkor ne feledjük el, hogy az udvarhelyi megmozdulás promoválása (ha nem is célirányosan, de) már tavaly nyáron elkezdődött az RTL Klub jóvoltából, mely hónapokon keresztül minden hétvégén csúcsidőben népszerűsítette az eseményt. Ráadásul még csak új dalokat sem kellett írni a produkcióhoz, a már bejáratott, jól ismert és kedvelt régi slágerekre könnyű volt vevőt találni. Mindezt pedig egy olyan recept (franchise) alapján gyártották le, amely már több országban bizonyított és hozta a nézettséget, a rajongókat, az elvárt sikert. El lehet mondani, hogy az X-faktor magyarországi üzemében jó munkát végeztek a sztárgyárosok.
Mindenki csupa ideg
Az udvarhelyi szervezés három szinten működött, mint kiderült, nem a legtökéletesebb módon, legalábbis a közönségtalálkozót illetően. A helyiek (UIET) azt kívánták, hogy „tökéletesen legyen meg”, az országos (Defender koncertszervező), hogy „bonyodalom nélkül legyen meg”, a legfelső szinten (RTL Klub) pedig amolyan „a fenébe is, egyszer már legyen meg” alapon viszonyultak a dologhoz.
Sajnos az X-faktoros busz óriási késéssel, valamint fáradt és nyűgös előadókkal érkezett Udvarhelyre. Sokáig az is kérdéses volt, hogy egyáltalán hajlandóak-e találkozni a mintegy száz „kiválasztott és szerencsés” rajongóval. Végül „mivel fáradtak, és nincsenek kisminkelve, ezért nem szabad fotózni”, a találkozó abból állt, hogy a jelenlévők fele szerzett néhány autogramot. Bármit is szerettek volna a helyi szervezők, döntéseiket simán felülbírálták. A média ezt olykor tudomásul veszi, és legyint rá, de a rajongók esetében nincs pardon, ez szinte megbocsáthatatlan bűn!
Hatalom, mégse jelent mindent
Tény, hogy egy ilyen turnét, mint ahogy az egész X-faktort, „vasököllel” kell dirigálni, ez nem kétséges. Csakhogy úgy tűnik, Budapesten még nem mindenki tudja, hogy Erdély még a sóbiznisz terén (is) „más tál tészta”, hogy ide nem elég „pár csontot odavetni”, hogy az itteni közönség nagyon hálás, fölöttébb odaadó, ugyanakkor meglehetősen érzékeny és – most ne soroljuk az okokat, de – többet vár el, és többet is érdemel. Maga a koncert természetesen hozta a kötelezőt, sőt voltak egészen jó pillanatai is, a X-faktoros előadók legtöbbje tudott nyújtani némi olyan pluszt is, ami a tévé képernyőjén soha nem jött át, amiért érdemes volt ott lenni. S bár a koncerten a tizenéves lányok abszolút többségben voltak, azért jó volt látni, hogy életkorban is meglehetősen széles réteget érintett az X-faktor szele. Igen, a tévének még megvan a szinte isteni hatalma, és ha van rá keret, ideig-óráig bárkiből sztárt tud faragni. De hogy végül is mennyi időt, munkát és verítéket kíván az, hogy maradandót lehessen alkotni ezen a téren, azt leginkább Keresztes Ildikó abszolút profi hozzáállása és teljesítménye bizonyítja. A kötelezőt, az elvártat mindenki hozta (helyenként megspékelve némi kedvességgel, pozitív hozzáállással), de az igazán kellemes csalódást, azt hiszem, Keresztes Ildikónak köszönhetjük. Bár elismert sztárként még neki is jól jött ez az egész felhajtás, ha mondjuk holnaptól a tévé és X-faktor megszűnik létezni, ő akkor is megáll a lábán.
Hétfőtől SMS-alapú jegyvásárlási lehetőséget vezet be a székelyudvarhelyi helyi közszállítást működtető Urbana Transport.
Az áramszolgáltatótól kapott tájékoztatás szerint nyolc Hargita megyei településen összesen 19 transzformátorállomás maradt áramellátás nélkül szombat este.
Az Eurotrans Alapítvány legközelebb Udvarhelyszéken nyújt ingyenes segítséget a magyar állampolgárság igényléséhez, beleértve a szükséges fordításokat is.
Közlekedési gondokat okoznak a kátyúk Székelyudvarhely Szejkefürdő felőli kijáratánál, az Orbán Balázs utcában. A félbehagyott munka miatt csaknem járhatatlanná vált az útszakasz, a városháza és a kivitelező viszont dolgoznak a megoldáson.
A jelentős emelések ellenére nem torpant meg az adófizetői kedv Székelyudvarhelyen: szerdán sorokban álltak az emberek a polgármesteri hivatal kasszái előtt. A többségnek az volt a legfontosabb, hogy legalább a tízszázalékos kedvezményt megkapják.
Alig három óra különbséggel két ittas sofőrt is elkaptak a rendőrök Székelyudvarhelyen és Zetelakán a hétvégén.
Több panasz is érkezett az ünnepi időszakban a Székelyudvarhelyi Városi Kórház sürgősségi osztályára. Az intézmény vezetősége javítani szeretne a helyzeten, ám a közösségi médiában tett névtelen bejegyzéseket egyszerűen figyelmen kívül hagyják.
Közel 26 millió lejes beruházássorozaton van túl a Székelyudvarhelyi Városi Kórház. Az intézmény vezetősége és a polgármester nemcsak az elmúlt öt év legjelentősebb eszközvásárlásait összegezte, hanem felvázolta 2026 legfontosabb célkitűzését is.
Számos jogi vita után két kivitelezővel kötött szerződést Hargita Megye Tanácsa az Udvarhelyszéken elkezdett, majd félbehagyott nagyszabású útfelújítás elvégzésére: elvileg idén folytatódhat a munka. A modernizálás elhúzódásának azonban ára lesz.
Időjárási okok miatt több Hargita megyei településen is megszakadt az áramszolgáltatás kedd reggel, összesen több mint négyszáz felhasználót érint a kimaradás.
szóljon hozzá!