Az üveggyöngytől a tulipános ládáig

Üveggyöngy, tű, ecset, tulipán, gyapjú és sorolhatnám a sort mindazon eszközökkel, motívumokkal, melyek részét képezik a Játssz, tanulj, nyaralj velünk! székelyudvarhelyi kézművestábornak. A két hete tartó UFF-tábor során a kisdiákok napi rendszerességgel foglalkozásokon vehettek részt, betekintést nyerve egy-egy régen és ma is élő mesterség rejtelmeibe.

Vass Orsolya

2011. július 01., 11:242011. július 01., 11:24

Egyre ügyesedő kezük gyöngydekorációkat, ékszereket munkált meg, valamint egy kisebb időutazás során bebarangolták az udvarhelyszéki bútorfestés múltját és jelenét. Megismerkedtek a vidékünkre jellemző szín- és motívumhasználattal, a szótárunkból lassacskán eltűnő, régen használt bútordarabok megnevezéseivel, mint a téka, tulipános láda, kontyos szék.

Azonban itt még nem ér véget a tábor, hisz július 4-én az időutazást egy valóságos utazás fogja követni a nagy fazekasok birodalmába és a só hazájába. A lelkes diákcsoport, a programokat vezető tanítójukkal felkerekedik és elutazik Korondra, ahol Páll Ágoston korondi fazekasmester kalauzolja a résztvevőket az agyagtól a kész tárgyig vezető úton, majd ezt követően megérkeznek a tábor utolsó helyszínére, Parajdra, ahol tovább zajlanak a foglalkozások. A program hangsúlyos része a nemezelésé és a batikolásé lesz, melyet gyerekdalok, népi gyermekjátékok fűszereznek. Továbbá lényeges mozzanata a Parajdon töltött időnek, hogy a gyerekek egy izgalmas bánya- és múzeumlátogatásban is részesülnek, nem mellőzve az Áprily Lajos-emlékház megtekintését sem.

A program a gyerekek által készített tárgyak kiállításával zárul, melyre minden gyerek szüleit várják a szervezők.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2025. november 10., hétfő

Meghosszabbították a vészhelyzetet Parajdon

Újabb harminc nappal meghosszabbította a bányakatasztrófa miatti vészhelyzetet Parajdon a helyi vészhelyzeti bizottság. A Hargita megyei prefektúra hétfői közleménye szerint a vészhelyzet december 9-ig lesz érvényben.

Meghosszabbították a vészhelyzetet Parajdon
Hirdetés
2025. november 10., hétfő

Forgalmi nehézségekre kell számítani Székelyudvarhely szombatfalvi részén

Nehézkes lesz közlekedni Székelyudvarhely szombatfalvi részén hétfőn, ugyanis párhuzamosan több utcában is folytatódnak a munkálatok – közölte a polgármesteri hivatal.

Forgalmi nehézségekre kell számítani Székelyudvarhely szombatfalvi részén
2025. november 09., vasárnap

Öt kilométernyi mezei utat aszfaltoznak le Kápolnásfaluban

Aszfaltozzák az utat Kápolnásfalu és Tizenhétfalusi között, valamint további 23 út kisebb-nagyobb szakaszát fogják hasonlóan burkolni a kitérőknél. A cél az, hogy minél több mezőgazdasági területet lehessen megközelíteni.

Öt kilométernyi mezei utat aszfaltoznak le Kápolnásfaluban
2025. november 09., vasárnap

Modern műtéti korszak kezdődött a székelyudvarhelyi kórházban

A Székelyudvarhelyi Városi Kórház sebészet-urológia osztálya új, 3D-s laparoszkópos tornyot állított munkába, amely pontosabb, kíméletesebb műtéteket és gyorsabb felépülést tesz lehetővé a betegek számára.

Modern műtéti korszak kezdődött a székelyudvarhelyi kórházban
Hirdetés
2025. november 08., szombat

Újra a zenéé a főszerep: Székelyudvarhelyi Kamarazene Fesztivál huszonharmadjára

Koncertek, kiállítás, Örkény-est – tartalmas programokat és minőségi zenei élményt kínál a 23. Székelyudvarhelyi Kamarazene Fesztivál, amelyet a G. Egyesület szervezésében november 10–16. között tartanak. A részletekről Bihari Lóránt főszervező mesélt.

Újra a zenéé a főszerep: Székelyudvarhelyi Kamarazene Fesztivál huszonharmadjára
2025. november 07., péntek

Áramszünet lesz több utcában Székelykeresztúron

Javítási munkálatok miatt november 7-én, péntek több utcában is szünetel az áramszolgáltatás Székelykeresztúron – közölte a DEER Hargita megyei kirendeltsége.

Áramszünet lesz több utcában Székelykeresztúron
2025. november 06., csütörtök

Újrakezdték a munkálatokat, még idén elkészülhet a homoródszentmártoni napközi

Csődbement vállalkozó, pénzhiány és más akadályok is nehezítették a homoródszentmártoni óvoda megépítését, amelyet hosszabbított programmal működő napközi otthonként képzeltek el. Most azonban úgy tűnik, még idén elkészülhet az épület.

Újrakezdték a munkálatokat, még idén elkészülhet a homoródszentmártoni napközi
Hirdetés
2025. november 05., szerda

Sikerült rendezni a holtan talált udvarhelyi férfi fogyatékkal élő lányának helyzetét

Több szülő gondol nehéz szívvel arra az időre, mikor fogyatékkal élő gyermekének az ő hiányában kell majd túlélnie, megküzdenie a hétköznapokkal. Egy közelmúltbeli eset kapcsán próbáltunk megoldási lehetőségek után nézni.

Sikerült rendezni a holtan talált udvarhelyi férfi fogyatékkal élő lányának helyzetét
2025. november 04., kedd

Miért szünetel a homoródfürdői Hatos villa felújítása?

Bár nyár elején gőzerővel kezdődött el a homoródfürdői Hatos villa energetikai felújítása, jelenleg nem látni munkásokat a helyszínen. Hargita Megye Tanácsának elnökét kérdeztük, hogy milyen problémákba ütköztek a kivitelezés során.

Miért szünetel a homoródfürdői Hatos villa felújítása?
2025. november 04., kedd

Megbénította a forgalmat a Kalonda-tetőn történt baleset – frissítve

Nyergesvontatóval ütközött egy személygépkocsi kedden este a Kalonda-tetőn, a balesetben a személyautó sofőrje megsérült. A forgalom jelenleg is – immár közel két órája – áll a 13A jelzésű országúton.

Megbénította a forgalmat a Kalonda-tetőn történt baleset – frissítve
Hirdetés