Átestek a Holdponton

A helybéliek már megszokták, hogy augusztus elején benépesül a Tiszás patak torkolata Kászonaltíz mellett. Idén már tizenkilencedik alkalommal tartják itt a Minimum Party alkotótábort és szakmai fórumot.

Péter Beáta

2014. augusztus 07., 17:302014. augusztus 07., 17:30

2014. augusztus 07., 17:312014. augusztus 07., 17:31

A hat napja elkezdődött tábor tematikája ezúttal a körül/belül ellentétpár és annak átvitt értelme, a körülbelül.

„Honnan ismerjük föl a Szent Tehenet? Olyan, mint egy közönséges tehén. Talán csak az benne a különös, hogy két öregasszony hajtja egyszerre a szekéren. Ki egyik, ki másik oldalról csapkodja a tehén farát, ezért aztán a szekér erre-arra imbolyog. Az öregasszonyok úgy kacagnak ezen, hogy majd’ leesnek a bakról. Kik ezek az asszonyok? Ki a tehén? Ki a vessző? Ki a gyeplő? S mi a szekér? Talán rég volt fáraók harci szekere? Az Illésért küldött tüzes szekér? Apolló Napszekere? Mindannyian ezen a szekéren ülünk itt, Kászonokban, a tűz körül. A tűz körül, minek napi újjáélesztésében mindenki részt vesz. Ahogyan a vízhordásban vagy a favágásban is. Alázattal ügyelünk az elemi lények működésére. Közben próbáljuk úgy megélni mítoszaink, hogy túl is éljük őket. Kicsit fáradt vagyok, de lassan átesem a holtponton, mondom Hegedűs Bélának. A Hold állása miatt van, felel Béla. Tehát a Holdponton esünk át. Faragó Balázs éjszaka ébreszt, hogy elkérje rózsafüzérem a filmesműhely forgatásához. Csak éjszaka jók a fények. Márkus Barbarossa János elhozza verseskötetét, mit még tavaly ígért. A gyermekekkel dinoszaurusznyi szarvasbogarakra vadászunk a nedves fűben. A medvék még nem vitték el a fogkeféket. A kígyók már előre köszönnek. A legrosszabb, ami történhet velünk, hogy olyan jó, mint tavaly. És a java még hátravan” – fogalmazta meg tábori gondolatait Juhász Kristóf, az íróműhely vezetője.

Jelenleg kalákában épül az alkotótábor helyszínén a filagória, amit az építészműhely résztvevői gondoltak ki, társultak hozzájuk a vizuális műhelybe jelentkezők is. A táncműhelyesek megtartották beavató bemutatójukat a tábor elején „csűrdöngölt” padlón az erdei házban. Készül a zeneműhely litofonja és xilofonja, a filmes műhelyben megvolt a terepszemle, a szereplőkeresés, és összeálltak a forgatókönyvek, túl vannak három nap forgatáson és folyamatban van egy pszicho-triller, egy videoklip, illetve két rövidebb szkeccs megvágása. A fotóműhelyben ezúttal mellőzték a fényképezőgépek használatát, készült egy sötétkamra és sok-sok absztrakt fonogram.

Szőnek és fonnak a kézműves műhelyben, az irodalom műhelyben személyes mítoszokból drámai történetek szövődnek, ráadásul naponta tart bemutatót a Szabó Attila, vagyis az Élboy egyszemélyes kísérleti színház műhelye. A filozófia műhely vezetője, Pálfalusi Zsolt (Budapest) pedig mindvégig esztétikai és művészetelméleti megközelítésekbe vonja be a táborlakókat. Minderről Schneider Tibor irányításával filmes dokumentáció készül – tájékoztattak a szervezők.

Késő délután és esténként szakmai fórumokat, előadásokat tartanak, beszélgetések zajlanak és bemutatják a műhelyvezetők eddigi munkáit is. Az alkotóműhelyekben készült filmeket, fényképes összeállításokat és produkciókat még a tábor idején megtekintheti a mintegy száztíz résztvevő.

szóljon hozzá! Hozzászólások
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. március 17., kedd

Nemzetközi ötletterv-versenyt hirdetnek a csíkszeredai Művészetek Házának felújítására

Sokoldalú rendeltetést képzeltek el a Csíkszereda központjában lévő Művészetek Házának, azaz a Szakszervezetek Művelődési Házának, ezért nemzetközi ötletterv-versenyt kezdeményeznének a Romániai Építészek Rendje és a Magyar Építészkamara iránymutatásával.

Nemzetközi ötletterv-versenyt hirdetnek a csíkszeredai Művészetek Házának felújítására
Hirdetés
2026. március 16., hétfő

Részegen borultak fel az autóval, eleinte az sem volt világos, hogy ki vezetett

Egy Csíkszentsimon községben, a 123A jelzésű megyei úton felborult jármű miatt értesítették a rendőrséget vasárnap; mindkét férfi részeg volt, akiket az autó mellett találtak – közölte a Hargita Megyei Rendőr-főkapitányság.

Részegen borultak fel az autóval, eleinte az sem volt világos, hogy ki vezetett
2026. március 15., vasárnap

Székelyföldön hangot adtak egységnek, tiszteletnek, múltnak és jövőnek – videó

Huszárokkal, zászlókkal és kokárdákkal, tánccal és énekkel, időnként pedig elcsendesedve ünnepelték március 15-ét Csíkszeredában, Gyergyószentmiklóson, Kézdivásárhelyen, Marosvásárhelyen, a Nyergestetőn, Sepsiszentgyörgyön és Székelyudvarhelyen.

Székelyföldön hangot adtak egységnek, tiszteletnek, múltnak és jövőnek – videó
2026. március 15., vasárnap

Nacsa Lőrinc Csíkszeredában: döntéseinket közösen fogjuk meghozni

A csíkszeredai Vár téren gyűlt össze az ünneplő közösség, hogy méltóképpen megemlékezzen az 1848–49-es magyar forradalomra és szabadságharcra. Az ünnepségen beszédet mondott Nacsa Lőrinc nemzetpolitikáért felelős államtitkár is.

Nacsa Lőrinc Csíkszeredában: döntéseinket közösen fogjuk meghozni
Hirdetés
2026. március 15., vasárnap

Magyar állami kitüntetéseket adtak át Csíkszeredában

Nemzetmegtartó szolgálatukért tüntettek ki több erdélyi személyiséget. A Sulyok Tamás köztársasági elnök által adományozott magyar állami kitüntetések ünnepélyes átadását Csíkszeredában tartották vasárnap.

Magyar állami kitüntetéseket adtak át Csíkszeredában
2026. március 14., szombat

Főhajtás a magyar szabadságharc nagyjai előtt Csíkszeredában

Az 1848–49-es szabadságharc székely honvéd tábornokának, Gál Sándornak, valamint Kossuth Lajosnak, a magyar szabadságharc szellemi vezérének az emléke előtt tisztelegtek a csíkszeredaiak a szombati koszorúzási ünnepségen.

Főhajtás a magyar szabadságharc nagyjai előtt Csíkszeredában
2026. március 14., szombat

Két évszak egyetlen nap alatt Csíkszeredában?

Mínusz 9 Celsius-fok alatt indult a szombati nap Csíkszeredában, délután pedig már plusz 14 fokra melegedett fel az idő.

Két évszak egyetlen nap alatt Csíkszeredában?
Hirdetés
2026. március 14., szombat

Magyarországról Székelyföldre jöttek megkergülni – videó

Hernádról egy kilencfős társaság érkezett szombaton Hargitafürdőre, hogy a helyi és környékbeli csapatokkal együtt megkergüljenek Székelyföld legvidámabb, téli szezont záró eseményén. Az idei Kerge Olimpiára hat „járművet” neveztek.

Magyarországról Székelyföldre jöttek megkergülni – videó
2026. március 14., szombat

Kézigránátot találtak egy felcsíki lakóház udvarán

Az Osztrák–Magyar Monarchia idejében használatos fegyver került elő egy lakóház udvarán Lóvész településen. A Hargita megyei tűzoltóság szakemberei biztonságba helyezték a kézigránátot.

Kézigránátot találtak egy felcsíki lakóház udvarán
2026. március 13., péntek

Vidéken is elkezdődnek a víz- és szennyvízhálózat-építések

A Harvíz Rt. óriásprojektje részeként csíkszéki községekben is elkezdődik a víz- és csatornahálózatok építése. Pénteken újabb szerződéseket írtak alá, ezúttal Csíkszentlélek és Csíkszentgyörgy, valamint Csíkszereda további városrészei számára.

Vidéken is elkezdődnek a víz- és szennyvízhálózat-építések
Hirdetés