
Fotó: Kristó Róbert
Minél több értékes előadó és jó produkció bemutatása a célja a csíkszeredai Retró rádió által elindított Aranygitár műsornak, melyben akusztikus hangszerelésű dalok szólalnak meg élőben. Ez jó lehetőség a még nem annyira népszerű erdélyi előadóknak, kihívás az ismert együtteseknek – véli Gáspáry István Zsolt, a rádió főszerkesztője.
2014. június 10., 20:042014. június 10., 20:04
2014. június 10., 20:412014. június 10., 20:41
Különböző zenekarok, előadók unplugged dalverziói hallhatók minden második pénteken 13 órától a Retró rádióban. „Tulajdonképpen az Aranygitár már beindítása előtt beindult. Néhány hete a szárnyaim alá vettem a Dirty Job zenekart, mert olyan embereket kezdtem megismerni bennük, akikre érdemes odafigyelni. Meghívtam őket a rádióba, és kitaláltam, hogy kéthetente lépjenek fel a dalaik unplugged-változataival. És innen jött az ötlet, hogy akkor másokat is be lehet így mutatni. Így minden második pénteken – váltva a Dirty Jobot – egy-egy előadó kaphat megmutatkozási lehetőséget 3-4 dallal. Az egyetlen elvárás, hogy akusztikus fül- és rádióbarát verzióban szólaljanak meg a dalok. Ez munka a zenekarnak, jó műsor a rádiónak” – mondta el Gáspáry.
A műsorba már jelentkezett is néhány előadó: most pénteken a csíkszeredai Role zenekart lehet hallani, majd a szintén csíkszeredai Fading Circles-t, a székelyudvarhelyi Monyót, a Ramm Brandt-ot, a brassói Szász Ágnest, továbbá maga a műsorvezető és a fia is zenél majd az egyik alkalommal.
„Főként a régi iskolán felnőtt zenekarokat várjuk. Demót is kérünk, meghallgatjuk előre. Csak igényes produkciókat engedünk be, és ettől lesz más, ettől lesz kevésbé hallgatott, mint egy bulvárműsor, de ettől lesz értékes és az, ami. Olyan embereket mutatunk be, akikről úgy érezzük, hogy itt a helyük, de van, akik nem kapnak elég fellépési lehetőséget. Amikor megkerestem a zenekarokat, ahogy számítottam rá, azt válaszolták elsőre, hogy nem. De visszahívtak pár nap múlva, hogy megcsinálják. Kihívás számukra is, élvezik. Az unplugged-zene, a beerősítetlen zene az, ami elér a hallgatókhoz. Tehát közönségbarát zenét csinálunk úgy, hogy amit máshol eladunk hangerővel, füsttel, színpadi produkcióval stb., azt ide be kell hozni. Itt nincsenek effektusok, van gitár, zörgő és hang. Ennél közelebb nem lehet jönni a rádióhallgatókhoz” – mutatott rá a főszerkesztő.
Az Aranygitárnak verseny jellege is van, hisz a legvégén a rádió Facebook-oldalán lájkolók, valamint egy háromtagú zsűri – Gáspáry István Zsolt, Ficz Csaba, Günther Ottó – szavazatai alapján az egyik fellépő egy, Báró Mónika aranyműves által készített aranygitár medál tulajdonosa lehet.
A tervek szerint szeptemberben az Aranygitárban fellépők közös koncertet adnak majd Csíkszeredában.
A Csíkszentkirályhoz tartozó területen kezdik el elsőként a büdösfürdői víz- és szennyvízhálózat kiépítését. A kivitelezésre kiírt közbeszerzési eljárás befejeződött, de most óvásokról kell dönteni. Csíkszentimrén is nemsokára kiírják a licitet.
Három országból érkező 400 táncos, 20 néptánccsoport és egy több mint 200 négyzetméteres színpad: a Botorka Néptáncfesztiválon mutatják be a Bukovina, mit vétettem… táncszínházi produkciót.
Több mint 50 millió lejes támogatásban részesül Csíkszereda a Brassói utat a Baromtér utcával összekötő gyalogos és kerékpáros vasúti felüljáró megépítésére. A Központi Regionális Fejlesztési Ügynökséggel aláírták a finanszírozási szerződést.
Új kijelző segíti a betegek és hozzátartozóik tájékoztatását a Csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórház sürgősségi betegellátó egységében. A képernyőn folyamatosan követhető, hogy éppen hol tart a páciens ellátása.
Pszichoaktív szer hatása alatt vezetett a gyanú szerint egy csíkszentsimoni nő Csíkszentkirályon. A droggyorsteszt eredményét a későbbi toxikológiai vizsgálat is megerősítette.
Befejezéshez közelít az első tízszintes toronyház építése a csíkszeredai Fortuna Residence lakóparkban, a Csíki Nest bevásárlóközpont szomszédságában, ugyanakkor a második hasonló tömbház alapozását is elkezdték.
Szeptember 8-tól ismét elindulnak a Lábbusz-járatok Csíkszeredában.
Két autó ütközött össze kedden a Csíkpálfalva községhez tartozó Csíkdelnén. A balesetben egy ember könnyebben megsérült.
Noha gondok voltak a vízszolgáltatással, és a városi víztartályok kiürültek, a probléma ideiglenes, a csíkszentsimoni kútnál a vízhozam megfelelő, és nem fenyegeti vízhiány Tusnádfürdőt.
Valószínűleg a második világháborúból származhat az a 100 mm-es kaliberű lövedék, amit hétfőn találtak egy csíkszeredai vállalkozás udvarán – közölte a Hargita megyei katasztrófavédelem.
szóljon hozzá!