Angolul beszélő magyarokként Indiában

Oxford és Csíkszereda közt „megoszlik” az otthon, a Bangha család gyakran utazik a két „világ” közt, sőt nemrégiben Indiában töltöttek egy hónapot, felfedezve a távoli ország családbarátibb oldalát. Bangha Mónikával beszélgettünk életükről, hobbiról, indiai élményekről.

Izsák-Székely Judith

2016. január 19., 14:142016. január 19., 14:14

2016. január 19., 14:152016. január 19., 14:15

Bangha Mónika hungarológián végzett, magyar-román szakot Bukarestben, tanári pályáját Csíkszeredában kezdte a Márton Áron Gimnáziumban, aztán a gyerekek születését követően tavaly Angliában dolgozott asszisztensként iskolában. Gyerekkorától vonzotta India, sokat olvasott a távoli országról, majd tíz évvel ezelőtt el is látogatott oda, most pedig újra lehetősége adódott másként, gyerekei szemén át felfedezni az ottani különös világot. Emellett érdekli az aromaterápia, Angliában el is végzett egy, ezzel kapcsolatos kurzust, de főként a családban alkalmazza, meg internetes oldalon ad tanácsokat. Másik „nagy szerelme” az irodalom, írogat is. Férje az Oxfordi Egyetemen tanít indiai nyelveket, emiatt és mivel három gyerekük is iskolás már, ők szeptembertől számítják az új évet.

Egy év itthon

A Bangha család tavaly szeptemberben jött Oxfordból haza egy évre, kihasználva, hogy az egyetemi tanárok számára minden hét év után jár egy év kutatásra, amikor nem kell órákat tartaniuk. Így a gyerekek is itt járnak most iskolába, belekóstolva olyan tevékenységekbe, amelyekre Angliában nem, vagy csak drágán lenne lehetőség, mint Waldorf, illetve művészeti iskola.

Hogyan sikerült a gyermekeknek a váltás? Mint kiderült, nem okozott különösebb nehézséget, hiszen Csíkszeredát és Oxfordot egyaránt otthonuknak tartják, mindhárman itt születtek, és gyakran látogatnak haza. A családban amúgy is főként magyarul zajlik a társalgás, barátok látogatásakor, illetve tréfából beszélgetnek csak egymás közt a gyerekek angolul. A legnagyobbik fiú tízéves, és bár tartottak attól, hogy a román tantárgynál gondok adódhatnak, kiderült: aggodalomra nincs ok, könnyen tanulja a nyelveket, mint édesapja. A kisebbek most előkészítő osztályosok, és az egy hónap indiai kirándulás kimondottan hasznukra vált a nyelvgyakorlás szempontjából is, amellett, hogy rengeteg élménnyel gazdagodtak.

India családbarát arca

A gyerekek régóta vágyakoztak a távoli országba, hallva, hogy édesapjuk többször utazott oda. Bár Indiában gyakran találkozni ma már fehér emberekkel, turisták ritkán viszik magukkal gyerekeiket e varázslatos országba – magyarázza Mónika, miért határozták el magukat nehezen a „nagy utazásra”, másrészt szerették volna, hogy a gyermekek abba a korba kerüljenek, amikor már élvezni is tudják, meg ők is be tudják vállalni. Kellemes csalódást jelentettek számukra a Goában tapasztaltak, ahol hosszabb időt töltöttek egy hónapos kirándulásuk idején, megismerték az ott lakók játékosságát, kedvességét, akik nem segítőként, hanem gyerekként közelítettek a kicsikhez, kapcsolódtak be játékaikba. „A legtöbb időt Goában töltöttük, ami jóval kisebb, mint a többi indiai állam, és nagyon más. India nagyrészt angol gyarmat volt, ez a rész viszont portugál. Sok ott a keresztény, több mint egyharmada a lakosságnak. Azért is érdekes volt, mert itt még Imre sem járt, együtt tudtuk felfedezni. Főleg a gyerekek miatt esett erre az államra a választás, ez a rész sokkal gyerekbarátibb. Nagyjából a természet volt a fő érdeklődési kör számunkra, a dzsungeljárás, a madárnézés. Családbarát Indiát akartunk felfedezni, és sikerült is. Egy hónap alatt tíz helyen laktunk, a vakáció vége felé mentünk Bombay és Delhi felé. Ez az India, amiről a többség tud, és ami kicsit félelmetes tud lenni, ahol gyerekekkel nem szerettünk volna hosszasan időzni. Számomra a közlekedés a riasztó ott. Goától egy lépés Dél-India, oda is lementünk pár napra, ami megint egy másik világ. Nekem volt egy képem Indiáról már kiskoromtól, mikor elkezdtem olvasgatni róla, aztán elmentem, láttam valamit, de most megint új tudott lenni. Ezen az utazáson az volt a legszebb, hogy gyerekszemmel láttam, illetve meglepett, hogy a gyermekek mit tudnak észrevenni az egészből. Érdekes volt az is, hogy angolul beszélő magyaroknak mondták magukat, hiszen nehéz ott megértetni, kik is vagyunk mi” – foglalta össze röviden élményeiket Mónika.

Idő a hobbikra

Gyakran felteszik a kérdést Mónikának itthon, hogy mivel foglalkozik. Valamikor azt tartották, hogy a tanári hivatás egy életre szól, tehát ezt szokta foglalkozásként megnevezni. Mint már szó volt róla, részmunkaidőben egy tanévet angliai iskolában is dolgozott tanítói kisegítőként. Teljesen más ott az oktatási rendszer, mint mesélte, minél kisebbek a gyerekek, annál több személy segíti a tanító munkáját. Mindenre próbálnak előre felkészülni, itteni szemmel nézve néha már túlzásnak tűnik, ahogyan meg akarnak előzni minden problémát. A kisgyerekek számára csak pár óra ingyenes bölcsődei, óvodai foglalkozás biztosított, ha hosszabb időre szeretne a szülő felügyeletet, fizetni kell érte. Ezért is vállalta ő az otthonmaradást, míg a gyerekek elérik a négyéves kort, amikortól már elkezdődik az iskolai nevelés, ugyanakkor ez a hazautazásokat is megkönnyítette. Most ezt a „szabad” évet arra használja ki többek közt, hogy foglalkozzon hobbijával, az aromaterápiával, illetve írásai jelennek meg irodalmi portálokon. „Az aromaterápia egy hobbi, felfedezés, mennyire szeretem az illatokat, és több annál, hogy szeretem, érzékenyebb az orrom, ki tudom választani. Teljesen hagyományosan indult nálam, a gyerekek kezelésére kerestem alternatívát a gyógyszerekre, és ma már ritkán kell azokhoz folyamodnunk. Több is lehetne hobbinál, Angliában talán még inkább, de ott is sok minden kell ahhoz, hogy vigyél egy kis céget. Nagyon rég szerettem volna írni, aztán az iskola, a gyerekek elvették az időmet, de mindig vágyam volt. Az Irodalom.ro-n angliai élményeket foglalok össze, nem bemutatószerűen, van egy sorozatom, amit az indiai élményekkel zárnék le, ez lenne a pont az i-re. Erre használom ki, hogy van időm” – meséli.

szóljon hozzá! Hozzászólások

A rovat további cikkei

2026. június 08., hétfő

Egymásnak ellentmondó ítéletek a Csukás-tó területének kisajátítása kapcsán

Két, egymással teljesen ellentétes ítélet született a tusnádfürdői Csukás-tó területének kisajátítása ügyében, az egyik a volt tulajdonosnak, a másik az önkormányzatnak adott igazat. Ezért egyelőre a tó jogi helyzete nem változik.

Egymásnak ellentmondó ítéletek a Csukás-tó területének kisajátítása kapcsán
Hirdetés
2026. június 08., hétfő

Megérett a felújításra és cserére a csíkszeredai városbútorzat

Tönkrement, megrongált utcabútorzatok és gyalogos-útburkolatok rontják Csíkszereda központjának látványát. A városháza feladatai közé tartozik a köztéri elemek folyamatos karbantartása, helyenként azonban még a gyakori javítgatás sem segít.

Megérett a felújításra és cserére a csíkszeredai városbútorzat
2026. június 06., szombat

Óvni azt, ami a bölcsőtől a koporsóig része az életünknek – videó

Az erdő az élet egyik legfontosabb egyensúlyteremtő erejeként tisztítja a levegőt, otthont ad számtalan élőlénynek, védi a talajt, és csendben gondoskodik arról, hogy a természet körforgása fennmaradjon.

Óvni azt, ami a bölcsőtől a koporsóig része az életünknek – videó
2026. június 05., péntek

Nemsokára megnyitják a csíkmadarasi elkerülőutat

Csak az útburkolati jelzések festése maradt még hátra a csíkmadarasi elkerülőúton, amelyet rövidesen megnyitnak a forgalom előtt. A vasútvonal által kettészelt község lakói számára jelentős könnyítést jelent ez a közlekedésben.

Nemsokára megnyitják a csíkmadarasi elkerülőutat
Hirdetés
2026. június 03., szerda

Ételmérgezés gyanúja miatt nyolc diák került a csíkszeredai kórházba

Szerda délután riasztották a mentőket Kászonfeltízre, ahol egy kirándulócsoport 13-15 éves diákjai rosszul lettek egy helyi panzióban.

Ételmérgezés gyanúja miatt nyolc diák került a csíkszeredai kórházba
2026. június 03., szerda

Lakodalomba hív a harmadik Csíkszentdomokosi Folkmaraton

A hagyományos csíkszentdomokosi lakodalom köré épül az idei Folkmaraton témája, amely június 19–20-án várja az érdeklődőket. A 24 órás népzenei és néptáncos eseményt kiállítások, kézműves programok és közösségi élmények színesítik.

Lakodalomba hív a harmadik Csíkszentdomokosi Folkmaraton
2026. június 03., szerda

Ballagnak a csíkszeredai sapientiás végzősök

Ballagnak a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem (EMTE) Csíkszeredai Karának végzős diákjai.

Ballagnak a csíkszeredai sapientiás végzősök
Hirdetés
2026. június 03., szerda

Trianonra emlékeznek Csíksomlyón

Harangszó, alkalomhoz illő beszédek és kulturális műsor várja az érdeklődőket június 4-én a csíksomlyói Fodor Ház udvarán, ahol a Nemzeti Összetartozás Napja alkalmából emlékeznek a trianoni békeszerződés aláírására.

Trianonra emlékeznek Csíksomlyón
Trianonra emlékeznek Csíksomlyón
2026. június 03., szerda

Trianonra emlékeznek Csíksomlyón

2026. június 03., szerda

Bizonytalan a Márton Áron Tehetséggondozó Központ jövője

Kérdésessé vált, hogy ősszel is folytatódhat-e a csíkszeredai Márton Áron Tehetséggondozó Központ működése. A Márton Áron Főgimnázium saját bentlakás kialakításán dolgozik a csíksomlyói Szent István Otthon épületében.

Bizonytalan a Márton Áron Tehetséggondozó Központ jövője
2026. június 02., kedd

Mentős információ: kómában van a Csíkszeredában elgázolt idős gyalogos

Idős nőt ütött el egy autó Csíkszeredában a Tudor-lakótelepen kedden reggel. Az áldozat súlyos sérüléseket szenvedett.

Mentős információ: kómában van a Csíkszeredában elgázolt idős gyalogos
Hirdetés