"Kitermelték" az amatőr színjátszás kultúráját

Tizenkilencedik alkalommal szervezték meg a hétvégén Erdőszentgyörgyön a Kis-Küküllő menti műkedvelő színjátszók találkozóját, a Színpad nevű rendezvényt.

Gligor Róbert László

2011. november 28., 17:432011. november 28., 17:43

2011. november 28., 18:042011. november 28., 18:04



Évről-évre egyre magassabb színvonalú előadásokat követhet a közönség

A Kis-Küküllő menti amatőr színjátszó kezdeményezés húsz éves múltja egyértelműen Kovrig Magdolna erdőszentgyörgyi tanárnőnek köszönhető, és a színvonala a belefektetett komoly munkát bizonyítja – mondta Poloţca Lazăr, a helyi kultúrotthon igazgatója. Monica Dohotariu, a megyei kulturális és művészeti oktatás központjának igazgatója szerint elhivatottság kell, hogy színjátszóként vagy nézőként évente összegyűlnek a fiatalok, hogy felmutassák nemzeti kultúrájuk értékeit. Vajda András, az intézmény részlegvezetője kifejtette: az 1970-es évekig tartott az a korszak, amelyben a kultúrotthonok „kitermelték” az amatőr színjátszás kultúráját, amelynek művészeti értéke is volt. Azóta sok minden megváltozott: más generációk, más követelmények, más témák jelentkeznek, de ugyanaz a sikervágy és szépérzék az, amely mindenkit ma is összegyűjt egy ilyen rendezvényre.

Az idei rendezvény támogatói és szervezői: Maros Megyei Tanács, a Hagyományos Kultúra és Művészeti Oktatás Maros Megyei Központja, Bodor Péter Művelődési Egyesület, Erdőszentgyörgy önkormányzata és kultúrotthona, Europe Direct Küküllő Információs Központ, valamint Kovrig Magdolna, Kovrig Zoltán és Ildikó, Poloţca Lazăr.

Tizenkilenc csoport a színen

Pénteken délután a kisiskolás gyerekek vették birtokukba a színpadot: bözödiek, csíkfalviak, nyárádgálfalviak, szászrégeniek, csíkszépvíziek, makfalviak, az estet pedig a mezőkövesdi színészi egyesület bohózata zárta. Szombaton a diákok és felnőttek léptek színre: Erdőszentgyörgy, Szilágykraszna, Gyegyószentmiklós, Bözöd, Gyöngyös, Csíkfalva, Szabéd, Szászrégen, Celldömölk színjátszói mutattak be mesejátékot, kamaszdrámát, vásárkomédiát, népballada feldolgozást, komikus jeleneteket, míg a backamadarasiak részéről néptáncokra épített szüreti lakodalmas szokások feldolgozását is láthatták az érdeklődők.

Tekintse meg a fotógalériánkat!

A szabédi FürgeLábak alapítvány a néptánccsoport és focicsapat mellett két éve színjátszó egyesületet is működtet, célja a hagyományőrzés, a szórakoztatás, faluról falura járnak a téli időszakban, de a nyáron színjátszó találkozót is rendeztek Szabédon. A hétvégi rendezvényre Szilágyi Dezső elnök, Csécs Sándor tanácsos és Keresztes Mária rendező kísérte el a csapatot. Fontosnak tartották megjelenni egy ilyen rendezvényen, hiszen munkájukat szakzsűri értékeli, „fizetésük” pedig a közönség vastapsa – mondta el portálunknak Csécs Sándor.

Kiemelkedő szereplések


A szakmai zsűrit a budapesti Solténszky Tibor rendező, a magyar Szín-Játékos Szövetség vezetőségi tagja, Nagy Gábor celldömölki színházigazgató és Kocsis Tünde kolozsvári rendező alkotta. Idén sem volt könnyű dolguk, a nap végi értékelés is két órát tartott, de végül kiosztották a díjakat: az életörömet sugárzó táncért Backamadaras, a kiemelkedő színészi munkáért Stadl Franciska (Celldömölk), a szászrégeni női négyes, ifj. Csécs Sándor (Szabéd), Ambrus Nimród (Csíkfalva) és Gyergyószentmiklós csoportja, a rendezésért Válik István (Gyöngyös), Ozsváth Ilona (Szilágykraszna), a pontos előadásért Bözöd kapott elismerést. Erdőszentgyörgy három díjat is átvehetett: a mű színpadra varázslásáért (Ecsedi Erzsébet), a vásári komédia megújításáért és a látványszínházért, míg Mezőkövesdet a színvonalas szórakoztatásért tüntették ki, majd a résztvevők vastapssal köszönték meg Kovrig Magdolnának a fesztivál létét.

Szinte több az amatőr játéknál

Idén az internetes kapcsolatoknak köszönhetően jóval könnyebb volt a szervezési munka, a résztvevők „toborzása” – árulta el portálunknak Kovrig Magdolna főszervező, aki elmondta: évről-évre egyre magasabb a színvonal. A gyerekcsoportok fellépése az utánpótlás-nevelés szempontjából nagyon fontos, főleg ha a pedagógusok színházi ismeretekkel is rendelkeznek. Ezért is rendezik a nyári színjátszó táborokat, és az ezeken való rendszeres részvétel meg is látszott például a csíkfalvi gyerekcsoport fergeteges előadásán.

Ami a felnőtt csoportok játékát illeti: olyan szintet képvisel, amely bizonyos esetekben már átlépi a műkedvelők szintjét. Ezért Kovrig Magdolna úgy érzi, hogy határozott jövője van  a fesztiválnak.A celldömölki Soltis Lajos Színház külön köszönetet érdemel, amiért már hét éve minden körülmény között segíti a szakmai munkát a nyári táborokban és a fesztiválokon, továbbá évente szervezett két erdélyi turnéja bevételéből a szervező erdőszentgyörgyi egyesületet is segíti.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2025. november 10., hétfő

Gyalogosok a rendőrök célkeresztjében

A gyalogosok fegyelmezettlensége miatti baleseteket szeretnék elkerülni, ezért oktató jelleggel tájékoztattak, illetve szabálysértő járókelőket bírságoltak az elmúlt héten – közli a Maros Megyei Rendőr-főkapitányság.

Gyalogosok a rendőrök célkeresztjében
Gyalogosok a rendőrök célkeresztjében
2025. november 10., hétfő

Gyalogosok a rendőrök célkeresztjében

Hirdetés
2025. november 10., hétfő

A lakosság dönt a forgalmi rendről?

Megtöltötték a marosvásárhelyi városháza nagytermét azok a lakók, akik a közlekedési bizottság döntéseihez kívántak hozzászólni. Az egyik vitatott témát a Kövesdomb lakónegyed egyes utcáinak egyirányúvá alakítása képezte.

A lakosság dönt a forgalmi rendről?
A lakosság dönt a forgalmi rendről?
2025. november 10., hétfő

A lakosság dönt a forgalmi rendről?

2025. november 09., vasárnap

A Mihály-fiúk taekwandós története a küzdőszellemről szól

A Mihály-fivérek története a kitartásról és az álmaikért vívott mindennapi harcról szól. A három marosvásárhelyi testvér versenysportszerűen taekwandozik, miközben édesanyjuk minden erejével támogatja őket ezen az úton, amely rengeteg áldozattal is jár.

A Mihály-fiúk taekwandós története a küzdőszellemről szól
2025. november 09., vasárnap

Átfogó ellenőrzéssorozatot tarott a rendőrség Szászrégenben

Több jármű forgalmi engedélyét is bevonták a rendőrök a hétvégén Szászrégenben, ahol átfogó ellenőrzést végeztek. 128 személyt igazoltattak, 38 járművet állítottak meg és ellenőriztek, továbbá hat kereskedelmi egységet is vizsgáltak.

Átfogó ellenőrzéssorozatot tarott a rendőrség Szászrégenben
Hirdetés
2025. november 09., vasárnap

Magyar alkotás nyerte az Alter-Native Filmfesztivál fődíját

Kiosztották a 33. Alter-Native Nemzetközi Rövidfilm Fesztivál díjait Marosvásárhelyen. A fesztivál fődíját idén egy magyar rendező alkotása nyerte el.

Magyar alkotás nyerte az Alter-Native Filmfesztivál fődíját
2025. november 09., vasárnap

Kendama-láz újratöltve Székelyföldön is

Ismét virágkorát éli az a fajáték, amely egy madzaggal összekötött kalapácsszerű részből és egy lyukas golyóból áll. A kendama játék azonban több iskolában tiltólistára került sérülésveszélyre hivatkozva.

Kendama-láz újratöltve Székelyföldön is
Kendama-láz újratöltve Székelyföldön is
2025. november 09., vasárnap

Kendama-láz újratöltve Székelyföldön is

2025. november 08., szombat

Életet menthet egy kitisztított kémény – riasztó számokat közölt a tűzoltóság

Idén országszerte már 150 tűzeset történt lakóépületekben, ebből 54 esetet a tisztítatlan vagy hibás kémény okozott, és két halálos áldozatot is követeltek már a lakástüzek idén Maros megyében. A megelőzésre hívták fel a figyelmet a tűzoltók.

Életet menthet egy kitisztított kémény – riasztó számokat közölt a tűzoltóság
Hirdetés
2025. november 08., szombat

Közeleg az adventi időszak, szervezik a karácsonyi vásárokat

Marosvásárhelyen december 5-én, a Mikulás érkezésének napján nyitják meg a karácsonyi vásárt a Színház téren.

Közeleg az adventi időszak, szervezik a karácsonyi vásárokat
2025. november 08., szombat

A turbinaárokba esett, a tűzoltók mentették ki

Beleesett a Turbina-csatornába egy személy Marosvásárhelyen szombat délelőtt, a tűzoltóknak sikerült kimenteniük őt.

A turbinaárokba esett, a tűzoltók mentették ki
2025. november 08., szombat

Lélektájakra kalauzol Lukács Adél Vanda kiállítása

Újabb művészeti tárlatnak ad otthont a marosvásárhelyi Studium HUB kiállítóterme november 21-től: Lukács Adél Vanda képei segítséget nyújtanak az önreflexióra, a gyász feldolgozására és a belső béke keresésére.

Lélektájakra kalauzol Lukács Adél Vanda kiállítása
Hirdetés