
Fotó: Kristó Róbert
Több száz érdeklődő látogatott el vasárnap a szépvízi Kaszinókertbe, ahol egész napos lovas rendezvénnyel várták a ló és a lovas sportok kedvelőit.
2014. május 11., 20:272014. május 11., 20:27
2014. május 11., 22:182014. május 11., 22:18
Igazi közösségi programmá vált a szépvízi lovasnap. A legkisebbeket légvárral, játszósarokkal, vattacukorral várták, ugyanakkor a lovasnapnak megfelelően póni hátán is lovagolhattak. A nagyok a felvonultatott lovakban gyönyörködhettek, és íjászbemutatót, díjugrató és fogathajtó versenyt, valamint lovas erőpróbát tekinthettek meg, falustársaikkal egy kellemes napot tölthettek el a Kaszinókertben.
Lovas programok
A Szépvízi Polgármesteri Hivatal, a Szépvízért Egyesület és a Csíkiló Sportegyesület által szervezett esemény ünnepi felvonulással kezdődött, majd díjugrató versenyen mérték össze tudásukat a lovasok. Ezt követően a fogathajtók bizonyíthattak, majd a lovas erőpróba zajlott. A fogathajtó versenyt korábban a falunapok keretében szervezték, tavaly döntöttek úgy a szervezők, hogy külön lovasnapot tartanak.
Már a rendszerváltás előtt is „lovaztak\"
„Rég, hogy lovazunk Szépvízen. A rendszerváltás előtt Balogh Attila szervezgetett fogathajtó versenyeket. Majd a rendszerváltás után 2000-ben indítottam újra a falunapok alkalmával. Aztán lévén, hogy akkora igény lett rá, hogy nem fértünk bele egy délutánba, különválasztottuk. Míg az elején csak fogathajtó versenyeket szerveztünk, most többféle lovas program is van” – mondta Ferencz Tibor, a község polgármestere.
Az idei fogathajtó versenyen nyolc kettes fogatot és egy négyes fogatot láthatott a közönség. Amint az a verseny alatt elhangzott, a szépvízi fogathajtó verseny az idei szezon nem hivatalos, de ostorbontó versenye. „A szépvíziek szeretik a lovat, szeretik a fogathajtást, ez mind hozzátartozik a falu életéhez. Nem is tudom, mi történne, ha nem szerveznénk meg. Megszokták az emberek, hozzászoktak ahhoz, hogy itt lovazás van, és elmondják a vendégeink, hogy ritka az a hely, ahol ilyen sokan összegyűlnek” – magyarázta a polgármester.
A Csíkszentkirályhoz tartozó területen kezdik el elsőként a büdösfürdői víz- és szennyvízhálózat kiépítését. A kivitelezésre kiírt közbeszerzési eljárás befejeződött, de most óvásokról kell dönteni. Csíkszentimrén is nemsokára kiírják a licitet.
Három országból érkező 400 táncos, 20 néptánccsoport és egy több mint 200 négyzetméteres színpad: a Botorka Néptáncfesztiválon mutatják be a Bukovina, mit vétettem… táncszínházi produkciót.
Több mint 50 millió lejes támogatásban részesül Csíkszereda a Brassói utat a Baromtér utcával összekötő gyalogos és kerékpáros vasúti felüljáró megépítésére. A Központi Regionális Fejlesztési Ügynökséggel aláírták a finanszírozási szerződést.
Új kijelző segíti a betegek és hozzátartozóik tájékoztatását a Csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórház sürgősségi betegellátó egységében. A képernyőn folyamatosan követhető, hogy éppen hol tart a páciens ellátása.
Pszichoaktív szer hatása alatt vezetett a gyanú szerint egy csíkszentsimoni nő Csíkszentkirályon. A droggyorsteszt eredményét a későbbi toxikológiai vizsgálat is megerősítette.
Befejezéshez közelít az első tízszintes toronyház építése a csíkszeredai Fortuna Residence lakóparkban, a Csíki Nest bevásárlóközpont szomszédságában, ugyanakkor a második hasonló tömbház alapozását is elkezdték.
Szeptember 8-tól ismét elindulnak a Lábbusz-járatok Csíkszeredában.
Két autó ütközött össze kedden a Csíkpálfalva községhez tartozó Csíkdelnén. A balesetben egy ember könnyebben megsérült.
Noha gondok voltak a vízszolgáltatással, és a városi víztartályok kiürültek, a probléma ideiglenes, a csíkszentsimoni kútnál a vízhozam megfelelő, és nem fenyegeti vízhiány Tusnádfürdőt.
Valószínűleg a második világháborúból származhat az a 100 mm-es kaliberű lövedék, amit hétfőn találtak egy csíkszeredai vállalkozás udvarán – közölte a Hargita megyei katasztrófavédelem.
szóljon hozzá!