A nő legszebb ékszere a haj

Meghosszabbítottuk a Vásárhelyi Hírlap és a Diva Szalon átalakító játékát, így egészen az év végéig, azaz december 31-ig jelentkezhetnek az átváltozásra vágyó hölgyek. Mi közben bekukkantottunk a Diva Szalonba, beszélgettünk a vezető fodrásszal, Fehér Évával. Megkérdeztük tőle, mire számíthatnak az átalakítandó hölgyek, de ha már ott voltunk, bizony a jövő évi hajtrendekről is érdeklődtünk. Megtudtuk, jövőre sokkal több nagyon világos szőke hajú nő fog szaladgálni majd az utcákon – legalábbis a divat előrejelzései szerint.

Szász Cs. Emese

2012. december 19., 15:122012. december 19., 15:12

2012. december 19., 15:282012. december 19., 15:28

– Nagy tapasztalattal rendelkezik ön és a csapata is a fodrászat terén...

– Tizenhárom éve kezdtem ezt a szakmát, a tanulmányaim után egy magán szalonban dolgoztam, hét éve azonban már saját csapatomat irányítom a Diva Szalonban, amely most már két helyszínen is várja az ügyfeleket, hiszen a Tudor lakónegyedi szalonunk mellett december elején megnyitottuk az új üzlethelyiséget a Maros Mall aluljárójában. Tizenhárom év alatt ez nagy fejlődés volt szakmailag a saját élelemben, meg a szalon életében is. A bővülés, fejlődés mindig fő szempont nálunk, éppen ezért egyfolytában képzéseken veszünk részt. Velem az élen mindenhol ott vagyunk, ahol tanulni lehet, legyen az a szakmai fórum belföldi vagy külföldi. Ez persze nem csak azt jelenti, hogy új irányzatokkal ismerkedünk, hanem azt is, hogy állandóan fejlődik a szakma, mint minden más szakma is. Ha fejlődik, akkor mi azt meg kell tanuljuk. Magyarországra például Szabados Irén hajszobrász kurzusaira, meg Hajas László továbbképzéseire jár az egész csapatunk. Legutóbb Barcelonában voltunk továbbképzőn, a L\'Oréal Pressional által szervezett Business Fórumon, ahol a világ legjobb fodrászai vesznek részt, de ott van mindig a filmsztárok és a showbiznisz legjava is. Azt tudjuk, hogy a L\'Oréal diktálja a fodrászatban a szintet, de ide kevés ember tud eljutni, kizárólag a legjobb szakemberek, legjobb szalonok. Romániából 28-an vettek részt idén, Vásárhelyről pedig csak két szalon, ebből az egyik a mienk.

– Gyakorlatilag, itt mondják meg azt is, hogy melyek lesznek a 2012-es év irányzatai a fodrászat terén?

– Igen, az irányzatok mindig az előző év őszén már kijönnek, a 2013-as év irányzatait már a 2012 őszén a piacra dobják mind a ruhában, cipőben, mind a hajviseletben. Jövőre az irányzatok kicsit különböznek, hiszen 2012-ben inkább a meleg színek voltak a divatosak, a barna, a vörös, a rozsdás vörös például nagyon sikeres színkombináció volt, nagyon sokan szerették. Jövőtől ezek mellett azonban jön a nagyon világos szőke is Arról persze nem tudunk beszélni, hogy csak a rövid, vagy a hosszú haj lenne divatos, minden kollekcióban rövid és hosszú is van. Ennek ellenére jövőre is több teret kap majd a hosszú haj, az irányzatok nagyobb részét kiteszi. A lényeg a hajban mindig az, hogy ha hosszú, ha rövid, ápolt legyen és egészséges. Jövőben sok hosszú hullámos, laza frizurájú nőt fogunk látni, kis fonásokkal ékesítik a hajkoronákat, kis hajdíszekkel is. Az idén már láttunk hajdíszeket, de jövőre még többet fogják használni ezeket a kiegészítőket. Póthajak, díszek, virágok, más ékszerek a hajban – jövőre szinte minden ekörül forog majd. Persze minden irányzatot nem lehet mindenkinél alkalmazni, mi a szalonban ezeket mindig személyre szabjuk, kiválasztjuk a stílusokból, az újdonságokból azt, ami az adott hölgy nőiességét kiemeli, önbizalmát növeli.

– Ez lenne majd a Vásárhelyi Hírlap és a Diva Szalon közös átalakító játékának a lényege is: kiemelni azt, ami előnyös, elrejteni azt, ami kevésbé az?

– Az lenne az átalakítás lényege, hogy amikor betér egy olyan hölgy a szalonba, aki önbizalomhiányos, aki általában akkor szokott fodrászatba járni, amikor el van nőve a haj, vagy egyéb hajproblémái vannak, az valami mást kapjon. Azt szeretnénk megmutatni, mennyire fontos egy nőnek, hogy ápolt, szép rendezett frizurája, haja legyen. Egy nő nem akkor kell elmenjen egy szalonba, amikor gondjai vannak, hanem rendszeresen kell járjon, hogy megelőzze a problémákat. Mi személyre szabott frizurákat tudunk készíteni,a mi azt jelenti, hogy az adott hajviselet kiemeli a nőiességét. Azt szeretnénk, hogy olyan frizurája legyen, amellyel büszkén sétál az utcán, büszkén tud hazamenni a családjához. A frizura a legjobban hat egy nő önbizalmára, gyakorlatilag a legszebb ékszere a nőnek a haj.

Nyereményszelvény a 16. oldalon

Aki részt szeretne venni egy ilyen átalakításon, annak nem kell mást tennie, mint kivágnia a minden nap a 16. oldalon megjelenő szelvényünket, majd elhelyeznie a Diva Szalonban (Pandúrok útja 84. szám), vagy a Barney\'s üzletben (1918. December 1. út 213. szám) elhelyezett urnák egyikébe. Így lehetősége nyílik bárkinek az átváltozásra, a partnereinkkel együtt minden hónapban egy hölgy átalakítását vállaljuk, amelynek eredményeit képekben az újságban is közöljük. Az első átalakításra az új év kezdetén kerül sor, így a szelvényeket december 31-éig kell eljuttatni a Diva Szalonba, illetve a Barney\'s üzletbe. A megszépült hölgyek ugyanis egy gardróbfrissítést is kapnak a   Barney\'s üzlet jóvoltából, majd az immár átalakult hölgy, elmehet kedvesével a Haller kastélyba, hogy részt vegyen egy gyertyafényes vacsorán, egy igazi randevún.

– Tanácsokkal is el tudják majd látni az átalakítandó hölgyet?

– A szalon politikája, hogy az ügyfél nem távozik a tanácsaink nélkül.  Tancsokkal látjuk el, hogy hogyan is gondozza otthon a haját és milyen termékeket használjon. Itt akad ugyanis a legtöbb probléma, hogy a hölgyek olyan termékeket használnak, amelyeket reklámokban láttak, vagy ami bevált a barátnőjüknél. Pedig ami nekem jó, nem biztos, hogy jó másnak. A szakember azonban elmondja, hogy mire van szüksége az illető hajának, hogy honnan induljunk a problémakezelésben. Hiába kezdjük a hajvéget ápolni, ha neki fejbőr problémái vannak.

– A frizurához visszatérve: gyakran megesik, hogy egy-egy nő ragaszkodik akár évtizedeken keresztül saját, nem előnyös frizurájához. Mik a tapasztalatok ilyen téren Vásárhelyen?

– Vannak olyan esetek, hogy egy megszokott fizuártól nem akar megválni valaki. Ez nem azt jelenti, hogy az a frizura rossz, de vannak még olyan frizurák, amik jobban állnak neki, mint az, amit ő hord. Mi azt megtaláljuk. Az átváltoztatandó hölgy azonban nem csak új frizurát kap, hanem körömépítést, neki megfelelő sminket és kozmetikai ellátásban is részesül. Ott is ugyanaz a szabály: megpróbáljuk kiemelni azt, amitől ő szép és amitől sokkal jobban érzi magát a bőrében.

szóljon hozzá! Hozzászólások
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. március 17., kedd

Több Maros megyei helyszínen is lángol a száraz növényzet – frissítve

Több különböző helyszínre is égő száraz növényzet miatt riasztották a tűzoltókat Maros megyében.

Több Maros megyei helyszínen is lángol a száraz növényzet – frissítve
Hirdetés
2026. március 17., kedd

Gyermekek tömegsírjára is rátaláltak a feltárt római kori temetőben

Maros megye első, római településhez köthető temetőjét tárják fel a megyei múzeum munkatársai Maroskeresztúron. Ottjártunkkor egy olyan sírnál dolgoztak a szakemberek, amelyben húsz gyermekcsontvázat találtak.

Gyermekek tömegsírjára is rátaláltak a feltárt római kori temetőben
2026. március 17., kedd

Lakóház gyulladt ki Dicsőszentmártonban

Tűz ütött ki egy lakóház tetőzetében Dicsőszentmártonban, személyi sérülés nem történt.

Lakóház gyulladt ki Dicsőszentmártonban
2026. március 17., kedd

Nem sok jót ígér a büdzsétervezet a Maros megyei útépítések szempontjából

Az országos költségvetés tervezete felemás képet mutat a Maros megyei nagyberuházások tekintetében. Míg a segesvári elkerülőút jelentős forrásokhoz jut, a szászrégeni és a marosvásárhelyi forgalmat tehermentesítő projektek csak jelképes összegeket kaptak.

Nem sok jót ígér a büdzsétervezet a Maros megyei útépítések szempontjából
Hirdetés
2026. március 16., hétfő

Hatvan hektár égett le a hétvégi tarlótüzekben Maros megyében

Számos tarlótűzhöz riasztották a Maros megyei hivatásos és önkéntes tűzoltókat hétvégén. A beavatkozások során összesen mintegy 60 hektárnyi terület égett le – tájékoztat a Maros megyei tűzoltóság sajtóosztálya.

Hatvan hektár égett le a hétvégi tarlótüzekben Maros megyében
2026. március 15., vasárnap

Székelyföldön hangot adtak egységnek, tiszteletnek, múltnak és jövőnek – videó

Huszárokkal, zászlókkal és kokárdákkal, tánccal és énekkel, időnként pedig elcsendesedve ünnepelték március 15-ét Csíkszeredában, Gyergyószentmiklóson, Kézdivásárhelyen, Marosvásárhelyen, a Nyergestetőn, Sepsiszentgyörgyön és Székelyudvarhelyen.

Székelyföldön hangot adtak egységnek, tiszteletnek, múltnak és jövőnek – videó
2026. március 15., vasárnap

A szabadság munkával terhes kötelesség

Már Petőfi felismerte, és Marosvásárhelyen ki is mondta, hogy csak akkor győzhet a magyar, ha egy akaraton van, ha egy irányba húz – hangzott el vasárnap a Postaréten, ahol rég nem látott számban ünnepelt, emlékezett a marosvásárhelyi magyarság.

A szabadság munkával terhes kötelesség
A szabadság munkával terhes kötelesség
2026. március 15., vasárnap

A szabadság munkával terhes kötelesség

Hirdetés
2026. március 14., szombat

Hány játékterem működik Marosvásárhelyen?

Marosvásárhelyen 330 szerencsejáték-terem működik, és nyolcszáznál több „félkarú rablót” használhatnak a városlakók. Kovács Mihály Levente alpolgármester kezdeményezésére ezeket a helyeket a város szélére száműzik.

Hány játékterem működik Marosvásárhelyen?
2026. március 13., péntek

Hétvégi házból loptak el háztartási gépeket

Öt nagyölyvesi ingatlanban végeztek házkutatást pénteken a mezőrücsi rendőrök a marosvásárhelyi ügyészség felügyeletével. Egy minősített lopás ügyében kutattak bizonyítékok után.

Hétvégi házból loptak el háztartási gépeket
2026. március 13., péntek

Kiderült, honnan bocsátanak el alkalmazottakat Marosvásárhelyen

A kormány megszorító intézkedései nyomán a marosvásárhelyi városházáról hét embert bocsátanak el. Pénteken kiderült, hogy melyik igazgatóságon lesz létszámcsökkentés – erről Soós Zoltán polgármester és Sergiu Papuc személyzetis beszélt.

Kiderült, honnan bocsátanak el alkalmazottakat Marosvásárhelyen
Hirdetés