A kedd Marosvásárhelyen a magányosoké immár 22 éve, az özvegyek, elváltak és egyedülállóak ugyanis keddenként szoktak összeülni a Magányosok Klubjának keretein belül, hogy együtt űzzék el a magányt. A klub 22 éves születésnapját is kedden ünneplik.
2013. február 18., 14:132013. február 18., 14:13
2013. február 18., 14:562013. február 18., 14:56
A Magányosok Klubja megalapításának kezdeményezője Kopacz Imola volt 1991-ben. Klinikai szakpszichológusként látta, hogy számos betegség forrása a társtalanság, az hogy az ember úgy érzi, senkihez sem tartozik, s nincs akivel megosztania gondolatait. Ettől a felismeréstől vezérelve újságban és rádióban is meghirdette az első találkozót, azt azonban maga sem gondolta, hogy kilencven ember gyűl majd össze. Azóta a kedd a magányosok napja, ilyenkor meghívottak szórakoztatják a tagokat, akik családias beszélgetéseken is részt vehetnek. A marosvásárhelyi Magányosok Klubja február 19-én, kedden 16 órakor ünnepli fennállásának 22. évfordulóját a Deus Providebit Házban. Ünnepi műsorral készülnek az évfordulóra, okleveleket osztanak, majd szeretetvendégség zárja a rendezvényt.
Több különböző helyszínre is égő száraz növényzet miatt riasztották a tűzoltókat Maros megyében.
Maros megye első, római településhez köthető temetőjét tárják fel a megyei múzeum munkatársai Maroskeresztúron. Ottjártunkkor egy olyan sírnál dolgoztak a szakemberek, amelyben húsz gyermekcsontvázat találtak.
Tűz ütött ki egy lakóház tetőzetében Dicsőszentmártonban, személyi sérülés nem történt.
Az országos költségvetés tervezete felemás képet mutat a Maros megyei nagyberuházások tekintetében. Míg a segesvári elkerülőút jelentős forrásokhoz jut, a szászrégeni és a marosvásárhelyi forgalmat tehermentesítő projektek csak jelképes összegeket kaptak.
Számos tarlótűzhöz riasztották a Maros megyei hivatásos és önkéntes tűzoltókat hétvégén. A beavatkozások során összesen mintegy 60 hektárnyi terület égett le – tájékoztat a Maros megyei tűzoltóság sajtóosztálya.
Huszárokkal, zászlókkal és kokárdákkal, tánccal és énekkel, időnként pedig elcsendesedve ünnepelték március 15-ét Csíkszeredában, Gyergyószentmiklóson, Kézdivásárhelyen, Marosvásárhelyen, a Nyergestetőn, Sepsiszentgyörgyön és Székelyudvarhelyen.
Már Petőfi felismerte, és Marosvásárhelyen ki is mondta, hogy csak akkor győzhet a magyar, ha egy akaraton van, ha egy irányba húz – hangzott el vasárnap a Postaréten, ahol rég nem látott számban ünnepelt, emlékezett a marosvásárhelyi magyarság.
Marosvásárhelyen 330 szerencsejáték-terem működik, és nyolcszáznál több „félkarú rablót” használhatnak a városlakók. Kovács Mihály Levente alpolgármester kezdeményezésére ezeket a helyeket a város szélére száműzik.
Öt nagyölyvesi ingatlanban végeztek házkutatást pénteken a mezőrücsi rendőrök a marosvásárhelyi ügyészség felügyeletével. Egy minősített lopás ügyében kutattak bizonyítékok után.
A kormány megszorító intézkedései nyomán a marosvásárhelyi városházáról hét embert bocsátanak el. Pénteken kiderült, hogy melyik igazgatóságon lesz létszámcsökkentés – erről Soós Zoltán polgármester és Sergiu Papuc személyzetis beszélt.
szóljon hozzá!