
Fotó: Veres Nándor
A jövő könyvtára tematikában szervezett rajzversenyt a Kájoni János Megyei Könyvtár szerda délután.
2014. január 22., 19:362014. január 22., 19:36
2014. január 22., 21:082014. január 22., 21:08
A magyar kultúra napja alkalmából, Hargita Megye Tanácsa rendezvénysorozatának keretében megszervezett versenyre V-VIII. osztályos diákok jelentkezhettek egyénileg. A verseny szakmai irányítója Bakó Klára képzőművész és Mezey Ildikó képzőművész, tanár volt.
Katona Blanka Bernadett testvérével, Katona Dalma Dorottyával közösen vett részt a versenyen. „A jövő könyvtárában lesz olyan rész is, ahol rendes könyvek lesznek, és olyan rész is, ahol a modern technika kap helyet. Bár ha így folytatódik a világ, az is lehet, hogy nem lesz könyvtár. Egyre kevesebben olvasnak könyveket” – véli Blanka. „Hologrammal fogják vetíteni a könyveket, és olyanok is lesznek, hogy gombnyomásra működnek. Én nagyon szeretem a Kájoni János Megyei Könyvtárat, egyik kedvenc könyvtáram” – kapcsolódott be a beszélgetésbe az ötödikes Majláth Zsolt. Mindhárman a József Attila Iskolából érkeztek a versenyre.
„A jövő könyvtárában lesz ingyen wifi. Sok gép lesz, és a könyvek három dimenziósak lesznek” – osztotta meg velünk elképzelését a hatodikos Pap Vica, aki Szabó Nórával közösen a Nagy István Művészeti Iskola diákja.
A versenyzők között akadt olyan is, aki úgy vélte, hogy egyáltalán nem lesznek majd könyvek, mindent digitalizálnak. Olyan vélemény is volt, miszerint ritkaságnak fognak számítani a könyvek. A diákok többsége azért bizakodik, hogy könyv is lesz és könyvtár is a jövőben. „Nem szeretem különösebben a versenyeket, mert úgy gondolom, nem kell versenyezni, mindenkinek egyenlő esélyei vannak. Ez a verseny azért volt mégis izgalmas, mert itt nem azt a tudást kell használni, amit az iskolában tanítanak, hanem a saját elképzelésünk szerint alkothatunk. Ha reálisan nézzük, akkor sajnos az a helyzet, hogy lassan felveszi a technika és az elektronika az egész világot, és lehet, hogy egy idő után a könyvtárak csak interneten lesznek” – osztotta meg velünk a Nagy Imre Általános Iskola nyolcadikos diákja, Dávid Viktória. Osztálytársa, Kis Réka úgy gondolja, mindig is szükség lesz könyvtárakra. „Ha nem is olyan formában, mint most, talán kicsit nagyobb helyet kap benne a technika, de attól függetlenül lesz. Sokkal több gépet képzelek el benne, ez teljesen nyilvánvaló, egyszerűbb lesz használni, és az is megtörténhet, hogy nem lesznek alkalmazottak. Lehet, hogy sokkal, de sokkal grandiózusabb, látványosabb épületekben kapnak helyet. Ezt a könyvtárat is úgy próbálták felépíteni, hogy kitűnjön a többi közül, talán ezentúl is erre fognak törekedni.”
A szervezők korcsoportonként három versenyzőt díjaztak. A díjazás során a Székely Könyvtár sorozatból az ötödikesek a Székely népdalok, a hatodikosok a Székely népballadák, a hetedikesek Tamási Áron Ábel a rengetegben, míg a nyolcadikosok Nagy Imre Följegyzések című kötetekkel gazdagodtak.
Díjazottak: Péter Ákos, Udvari Boglárka, Majláth Zsolt (V. osztály), Vitos Emese, Dombi Adrienn, Szabó Nóra (VI. osztály), Nemes Hortenzia, Császár Ágnes, Nagy Dóra Anita (VII. osztály), Szenner Hanna, Kelemen Júlia, Bakó Krisztina (VIII. osztály)
A csíkszeredai bevásárlópark felvásárlásával belép a román piacra a cseh Star Capital Finance – írja a profit.ro a vállalat közleménye alapján.
Több órára lezárják szombaton és vasárnap a Tolvajos-tető és Hargitafürdő közötti útszakaszt a Hargita Hill Climb Challenge edzései és futamai miatt.
Tizedik alkalommal rendezik meg a Csíkszeredai Kórháznapokat július 2–5. között. A jubileumi rendezvényen hazai és magyarországi szakemberek osztják meg tapasztalataikat, és a nagyközönség számára is lesznek előadások.
Több mint egy hónapon át, június 11. és július 19. között közösségi meccsnézést szerveznek Csíkszereda központjában.
Korszerűbb körülmények között, a Poliklinika első emeletén működik tovább a Csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórház orvosi laboratóriuma, ahol helyet kaptak a mikrobiológiai laboratórium európai uniós támogatásból, újonnan vásárolt műszerei is.
A következő évben kezdődhet el Csíkszereda városbejáratainál az új, a városlakók tetszését elnyerő arculati elemek építése. Az ötletpályázat nyomán legjobbnak ítélt elképzelés alapján idén a műszaki terveket szeretnék elkészíttetni.
Megérett a borzsovai fürdő a felújításra, ezért a Csík Metropoliszövezet Egyesület, a csíkborzsovai közbirtokosság és a szépvízi önkormányzat összefogásával kedden kalákában fogtak hozzá a részbeni rendbetételéhez.
Két, egymással teljesen ellentétes ítélet született a tusnádfürdői Csukás-tó területének kisajátítása ügyében, az egyik a volt tulajdonosnak, a másik az önkormányzatnak adott igazat. Ezért egyelőre a tó jogi helyzete nem változik.
Tönkrement, megrongált utcabútorzatok és gyalogos-útburkolatok rontják Csíkszereda központjának látványát. A városháza feladatai közé tartozik a köztéri elemek folyamatos karbantartása, helyenként azonban még a gyakori javítgatás sem segít.
Az erdő az élet egyik legfontosabb egyensúlyteremtő erejeként tisztítja a levegőt, otthont ad számtalan élőlénynek, védi a talajt, és csendben gondoskodik arról, hogy a természet körforgása fennmaradjon.
szóljon hozzá!