A jó puliszka titka az éhes gyomor

Úgy történt, amint a szervezők előzetesen ígérték: minden idők legnagyobb túrós puliszkájából minden jelenlevőnek jutott, sőt még maradt is. „Próbálkozunk bejutni a Guinness Rekordok Könyvébe, nem tudtuk, hogy hat hónappal azelőtt be kell jelenti ahhoz, hogy jelen legyenek, de jövőre reméljük, hogy eljönnek. Most volt egy úgynevezett próbafőzésünk, amely jól is sikerült” – osztotta meg velünk Csilip Árpád, a panzió tulajdonosa és a fesztivál szervezője. Elmondta, hogy hagyományteremtés céllal szervezték meg ezelőtt hét évvel az első Csángó Túrós Puliszka Fesztivált, és azóta igencsak kinőtte magát, most már az ország minden részéből jönnek vendégek. „A túrós puliszka volt a gyimesieknek az eredeti ételük. Mivel rengeteget jártak esztenára, kalibára, ott nem lehetett kenyeret venni, sütni, ezért vittek fel puliszkalisztet, megvolt hozzá a tejtermék, és ez volt a fő ételük. Ezzel a fesztivállal szeretném, hogy emlékezzünk az őseinkre” – mondta a szervező.  

A fesztiválon is nagy érdeklődésnek örvendett az évről évre megrendezett túróspuliszka-főző verseny. „Nagyon örülünk annak, hogy vannak ilyen hagyományőrző rendezvények, és ez jellegzetesen gyimesi. Én úgy éreztem gyimesiként a világ többi részét járva, hogy a puliszkát mint élelmet egy kicsit lenézték, a kenyér mögé sorolták, mintha nem is ünnepi étel lenne. Pedig egy jó csirkepaprikást és egy tokányt nem tudok elképzelni puliszka nélkül. Úgy is nőttem fel, hogy hetente kétszer-háromszor puliszkát ettünk, most is nagyon szeretem. Jó, hogy van egy rendezvény, ahol megmutathatjuk a Gyimeseknek a gasztronómiai hagyományait, és ennek egy ilyen ünnepi hangulatot tudunk adni” – véli Rácz Árpád, a hidegségi iskola igazgatója, megyei önkormányzati képviselő, a CSIKK kalaposok nevű főzőcsapat vezetője. Mint megtudtuk, ők már a kezdetektől évről évre szívvel-lélekkel készítik el a túróspuliszkájukat, sőt a tavaly övék lett az első helyezés a versenyen.

„A jó túrós puliszkának a titka a puliszkában meg a túróban van. De van egy régi magyar mondás: éhes gyomor nem válogat. Ugye régebb minden hegyoldalban kaszáltak, a kaszásnak meg enni kellett adni. De amikor éhes az ember, nem nézi, hogy mi van abban a lábosban, nem nézi, hogy bogos-e a puliszka. Ilyen ünnepi meg verseny alkalmával más, oda kell figyelni a részletekre is, tálalásra, de a hétköznapokban nem így működik. A jó puliszkának a titka az éhes gyomor. Aki éhes, annak mindegy, hogy milyen a puliszka, jó íze legyen, és szívvel-lélekkel legyen megfőzve. Na meg nem mindegy, hogy milyen a túró, ami benne van, nem mindegy az, hogy mennyi vajat vagy tejfölt teszünk bele a lerakáskor, mennyi zsírtartalma van az egésznek, sok ága-boga van” – avatott be a jó túrós puliszka titkaiba Rácz.  

„A versenyen a tíz benevező csapat legtöbbje a hagyományos ízvilágot próbálta visszaadni. Nehéz dolga volt a zsűrinek, mert ízben, tálalásban sok hasonlóság volt. Ha jobban hasonlítanak, annál nehezebb választani. A legtöbb csapat ragaszkodott a hagyományos elkészítéshez és a rusztikus tálaláshoz” – ezt már György Otíliától, a Csíki Hírlap munkatársától és az Erdély Konyha főszerkesztőjétől tudjuk meg, aki Gyerkó Lászlóval, a Versenytanács tagjával és Bocskor Istvánnal, a csíkszentmártoni pékség vezetőjével, az Év kenyere díjazottjával közösen véleményezte az elkészült túrós puliszkákat.  

A pontok összesítésekor a Havasi gyopár és a CSIKK Kalaposok megosztva lettek a harmadik helyezettek, második a Remetei Mix csapata, első helyen Szőcs Zsuzsa és csapata végzett. Az öttagú nyertes csapat Csíkszentmiklósról érkezett, és első alkalommal neveztek be a versenybe. A túróspuliszkájukat hagyományos módon készítették el. „Megfőztük a puliszkát, kiraktuk nejlonra, elsimítottuk, leszórtuk túróval és feltűrtük, végül felvágtuk szeletekre” – mondta el Szőcs Zsuzsa érdeklődésünkre. Mint elárulta, otthon hetente szoktak puliszkát főzni.