A Tudor lakótelepi Csodálatos Berek Napközi Otthon Brumi-csoportjának álomvárában is „járhattunk” – legalábbis képzeletben –, ugyanis tőlük is érkezett alkotás a Vásárhelyi Hírlap által meghirdetett Az én játékváram című gyerekrajzpályázatra.
2012. június 04., 13:582012. június 04., 13:58
2012. június 04., 19:282012. június 04., 19:28
A harminchárom tagú Brumi-csoportot ismertük már, ugyanis a Vásárhelyi Hírlap karácsonyi lapszámában bemutattuk őket olvasóinknak. Brumiék valamennyi kis tagja kivette a részét a közös rajz elkészítésében – bár ez csak második nekifutásra sikerült, ugyanis az első közösen elkezdett alkotást két „túlbuzgó kis művész” kisajátította, és nem engedték pajtásaikat a rajz közelébe, ezért egy második rajznak is nekiláttak a többiek, így született meg a pályázat – mesélte el portálunknak Városi Emőke, a csoport angol tanára, a kis rajzolók irányítója.
A harminchárom brumis művész játékvárának színes várfalai mögött színes virágok, pillangók, lufik, madarak, a ragyogó Nap és a felhőtlen, égszínkék ég is megjelenik. A rajzot élénk színhasználat és játékos formák jellemzik, vidám hangulatot ébreszt a nézőben. Őszinte gyerekrajz született a közös munkából, amely nem csak az avatottaknak csal mosolyt az arcára, bárki bepillantást nyerhet a gyerekek őszinte világába.
Minden alkotást nem tudtunk díjazni, ezért a Vásárhelyi Hírlap szerkesztősége úgy döntött, hogy kiállítja a beérkezett pályázatokat. Csütörtökön 12 órától a Bernády tér 3. szám alatti Teleki-házban található református esperesi hivatalban nyitjuk meg a két hétig tartó tárlatot. A megnyitóra minden érdeklődőt szeretettel várunk, főként a kis művészeket és irányítóikat.
A beküldött pályázatokat ezúton is köszönjük a Brumi-csoportnak és óvónőiknek: Frunza Katalinnak, Magyarosi Kingának, László Gabriellának és Városi Emőkének.
A gyalogosok fegyelmezettlensége miatti baleseteket szeretnék elkerülni, ezért oktató jelleggel tájékoztattak, illetve szabálysértő járókelőket bírságoltak az elmúlt héten – közli a Maros Megyei Rendőr-főkapitányság.
Megtöltötték a marosvásárhelyi városháza nagytermét azok a lakók, akik a közlekedési bizottság döntéseihez kívántak hozzászólni. Az egyik vitatott témát a Kövesdomb lakónegyed egyes utcáinak egyirányúvá alakítása képezte.
A Mihály-fivérek története a kitartásról és az álmaikért vívott mindennapi harcról szól. A három marosvásárhelyi testvér versenysportszerűen taekwandozik, miközben édesanyjuk minden erejével támogatja őket ezen az úton, amely rengeteg áldozattal is jár.
Több jármű forgalmi engedélyét is bevonták a rendőrök a hétvégén Szászrégenben, ahol átfogó ellenőrzést végeztek. 128 személyt igazoltattak, 38 járművet állítottak meg és ellenőriztek, továbbá hat kereskedelmi egységet is vizsgáltak.
Kiosztották a 33. Alter-Native Nemzetközi Rövidfilm Fesztivál díjait Marosvásárhelyen. A fesztivál fődíját idén egy magyar rendező alkotása nyerte el.
Ismét virágkorát éli az a fajáték, amely egy madzaggal összekötött kalapácsszerű részből és egy lyukas golyóból áll. A kendama játék azonban több iskolában tiltólistára került sérülésveszélyre hivatkozva.
Idén országszerte már 150 tűzeset történt lakóépületekben, ebből 54 esetet a tisztítatlan vagy hibás kémény okozott, és két halálos áldozatot is követeltek már a lakástüzek idén Maros megyében. A megelőzésre hívták fel a figyelmet a tűzoltók.
Marosvásárhelyen december 5-én, a Mikulás érkezésének napján nyitják meg a karácsonyi vásárt a Színház téren.
Beleesett a Turbina-csatornába egy személy Marosvásárhelyen szombat délelőtt, a tűzoltóknak sikerült kimenteniük őt.
Újabb művészeti tárlatnak ad otthont a marosvásárhelyi Studium HUB kiállítóterme november 21-től: Lukács Adél Vanda képei segítséget nyújtanak az önreflexióra, a gyász feldolgozására és a belső béke keresésére.
szóljon hozzá!