A gyárlátogatás fényképezésétől a sajtófotózásig

– Mikor kezdődött nálad a fénykép iránti vonzódás, emlékszel még az első gépedre és a kezdő Henning János fotóira? Hogyan sajátítottad el a fotózás mikéntjét, mennyivel volt nehezebb dolgod akkor, mint a mai fotósoknak?

– Gyerekkoromban, iskoláskoromban kezdődött ez nálam, egyszer édesapám adta ide Segesváron, az egyik gyárlátogatáson a Smena 6-os gépét, megmutatta, mit hogyan kell csinálni, és én fotóztam. És lettek fényképek, aztán az osztálytársaimat kezdtem el fotózni kirándulásokon, de a szakmába egészen mélyen még nem ástam bele. Ami befolyásolt, az az, hogy két keresztanyám és egy nagynéném Brassóban profi fotósok voltak, műtermekben dolgoztak – nem magánműterem, viszont megfelelő fotós környezet –, és ott téblábolva az iskola után szerettem meg a fényképezést.

– Mikor lett nyilvánvaló számodra, hogy a fényképezés nem hobbi, hanem munka is egyben?

– Valamikor a hetvenes évek végén kezdtünk el népzenével és néptánccal foglalkozni, gyűjteni, hangfelvételeket készíteni, és akkor az előadókat, adatközlőket fotókkal is dokumentáltuk. Akkor kezdtem el igazából tudatosan fotózni. A legelső, úgymond, sikeremet fotóművészeti téren Udvarhelyen értem el, amikor három képpel beneveztem az Etnofot kiállításra, és díjat is kaptam. Azután kezdtem el igazán a fotózásra összpontosítani, mindent megtanulni és hasznosítani.

– Hogyan jutottál el a sajtófotózásig?

– A kilencvenes évek elején tévéztem, akkor kis időre abbamaradt a fotózás, de 1996-ban vásároltam egy gépet, és még mindig analóg technikával dolgoztam öt-hat éven át, aztán áttértem a digitális technikára, és azóta ebből élek. Fontos, hogy a kép elérje célját, főként a sajtófotó, és meséljen. Sajnos sokszor belevágnak itt a \"fotószerkesztők\" a képekbe, és ezzel megcsonkítják a témámat is.

– Óriási tapasztalat van benned, sajtófotósként is dolgozol, nem lesz ez rutinszerű egy idő után? Hogyan próbálsz kreatívan megmutatni egy-egy eseményt az olvasóknak a fotóid által?

– Nem lesz unalmas, mert ha minden héten tanácsülést kell is fényképezni, abban is figyelmesen meg lehet találni az érdekesebb témákat. Azért mondom a tanácsülést, mert az mindenkinek a szemében úgy néz ki, hogy kiülnek öten egy asztalhoz, és még negyvenen körbe, majd beszélgetnek és szavaznak. Ezt azonban részleteiben is meg lehet figyelni: ki olvas újságot, ki sms-ezik vagy bármi, ami érdekes. Téma van, és meg kell örökíteni, mert dokumentum, és ha most nem is használom fel, később még hasznos lehet, tudniillik a sajtófotózásnak két célja van: az egyik és elsődleges a megjelenés akkor rögtön, a második célja pedig, hogy dokumentumnak marad meg. És húsz-harminc év múlva ki lehet majd elemezni, vissza lehet nézni, ki lehet válogatni.

– Van olyan fotód, amely esetleg kompromittálna, kellemetlen helyzetbe hozna valakit Sepsiszentgyörgyön?

– Erről nem beszélek. De azt elmondom, hogy kompromittáló fotóim nincsenek, mert elvből nem készítek ilyet, nem bújok be senki hálószobájába, fürdőszobájába, messze áll tőlem ez a paparazzi fotózás. Az viszont igaz, hogy szeretem úgy fotózni az embereket, hogy ne tudják, hogy most éppen őket kapom le. Rendezvényeken szoktak humoros esetek történni, és azokat örökítem meg, mimikákat, mozdulatokat, ezek érdekes fotók, de nem kompromittálók.

– A mai világban mindenki készíthet képet a legjobb eszközökkel. Ki a jó fotós mégis? Mitől lesz valaki jó fényképész?

– Az amatőr felvételek kilencven százaléka olyan, hogy maga a téma, amiért az illető megnyomja a gombot, elfoglalja a kép egytizedét, a többi meg csak ott van. Egy ilyen képről a kívülálló nem tud meg semmit, nem vesz észre semmit, de ezek a képek technikailag is gyengék. Emiatt nem éri el azt a célt, amit a fénykép szolgál. A fotós, aki tudatosan fényképez le egy eseményt, mindig belenéz a gépbe, és megnézi, hogy mit akar megörökíteni. Például most Bodokon, a sütei borvíznél szándékosan úgy féyképeztem, hogy lássák a forrást, de lássák azt az embert is, aki ott dolgozott, mert ha ott senki nem dolgozik, én nem nyomom le a gombot. Minden kép céllal készül.

– Mennyire figyeled a többiek, más fotósok munkáit?

– Szentgyörgy fotós szempontból nagyon jó helyen áll, mert sok jó fotósunk van, és ez a múlt rendszerben is így volt, hisz több klub is működött. Ma a Gyulai Ferenc Egyesület fogja össze a város fotósait, ezáltal lehet pályázni és kiállításokat szerveni, irodát bérelni. Rendezvény nagyon sok van, nemcsak szentgyörgyiek vannak a klubban, hanem csíkiak is, és vannak külföldi tiszteletbeli tagok is.

– Műtermi környezetben vagy szabadban fotózol szívesebben?

– Ez érdeklődési kör függvénye, van, aki szereti a természetet, és szereti fotózni is, ezt én is szeretem, de nem tudom megörökíteni úgy, ahogyan szeretném. Megteszem én is, lefotózom, de magamnak és a családomnak. Én olyat szeretek fotózni és kiállítani, amit más még nem tett meg, vagy ami olyan dokumentum jellegel bír, hogy annak előreláthatóan értéke lesz később.

– Mi az, amit szeretnél lefényképezni, de még nem sikerült?

– Pillanatnyilag is van egy fotósorozat-ötletem, egy egyéni tárlatot szeretnék, most dolgozom rajta, igaz, már két éve, mert macerás, de lehet belőle ízelítőt kapni a nullpont.ro vagy a henning.ro weboldalon, ám ezek egyelőre csak tanulmányok. Nem igaz, hogy nem lennék amúgy egy amerikai lap fotósa, ahol egy címlapért óriási összegeket kapnak, és haditudósító is lennék, de engem oda már nem fogadnának be. Ha fiatal volnék, biztosan kipróbálnám, hisz kihívás és lehetőség, ott lehet Pulitzer-díjat nyerni abban a világban. Sajnos a mai világ ilyen, ha nem folyik vér, nincs Pulitzer sem.

– Sepsiszentgyörgy 550 éves születésnapjára több, a fotózással összefüggő kiállítás nyílt és pályázat indult. A Korkép címet viselő tárlat anyaga a megyeszékhely életének 1966 és 1981 közötti korszakát öleli fel, és kizárólag olyan alkotások kerültek kiállításra, amelyek teljesítették a sajtófotográfia mind elsődleges, mind másodlagos célját, hiszen kivétel nélkül megjelentek már a nyomtatott sajtóban, illetve kordokumentumokként is megállják helyüket. Véleményed szerint milyen átalakuláson ment át az utóbbi évtizedek alatt a sajtófotózás?

– A sajtófotózás annyiban változott, hogy régen volt egy korrekt fotós az újságoknál, persze ma is jelennek meg jó fotók, de véleményem szerint egyszerre két dolgot nem lehet csinálni. Nem lehet egyszerre írni és elkapni egy jó pillanatot is.

– Sepsiszentgyörgy Polgármesteri Hivatala és a Fotóművészetet Pártoló Gyulai Ferenc Egyesület fotópályázatot hirdetett Kapcsolat címmel az 550 éve város Sepsiszentgyörgy rendezvénysorozat keretében. Milyen fotókat várnak erre a pályázatra? Van érdeklődés Szentgyörgyön a fényképészet iránt?

– Várjuk a jelentkezéseket, amatőr és profi fotósoktól egyaránt, hiszen így lehet felfedezni valakit. Akit érdekel, utánanéz, valamit alkot, a mérce pedig magas, mert azt mondtam, hogy ha már kiállításra kerül az a kép, akkor legyen megfelelő. Persze az amatőröktől nem szabad elzárkózni, mert köztük is lehet valaki nagyon jó. A zsűri szigorú lesz, de igazságos, és a legjobb munkákat állítjuk ki.