A Bibliothéque Pascal nyert, és ezzel Marosvásárhely is

A Bibliothéque Pascal, és ezzel Marosvásárhely is nyert a 41. Magyar Filmszemlén. Hajdú Szabolcs négy díjat is besöpört alkotása ugyanis jórészt Marosvásárhelyen forgatódott, és marosvásárhelyi színészek, illetve statiszták is részt vettek benne.

Szász Cs. Emese

2010. február 09., 12:292010. február 09., 12:29

2010. február 09., 13:002010. február 09., 13:00

Galéria
Ki ne emlékezne Marosvásárhelyen arra két évvel ezelőtti áprilisra, amikor karácsonyi hangulat költözött a főtérre? Nem áprilisi tréfa volt, csupán Hajdu Szabolcs (fotó) Bibliothéque Pascal című filmjének forgatása zajlott a főtéren. Azért állt feldíszített karácsonyfa a főtér közepén, azért úszott minden szilveszteri fényárban tavasszal, sőt, azért jelentek meg az árusok bódéi is. Mindezek után kicsit mi is magunkénak érezzük azt a magyar filmet, amely már csak azért is különleges, mert jórészt románul beszélnek benne.

Kicsit a miénk is…

Néhány vásárhelyi színész, ismert személyiség is szerepel benne: Kovács András Ferenc, Gáspárik Attila, Tompa Klára, Antal Ildikó. A Bibliotheque Pascal különlegessége, hogy Gheorghe Dinică utolsó filmje. Emellett számos vásárhelyi lakos, sőt a Vásárhelyi Hírlap egyik munkatársa is szerepel a filmben statisztaként.

Hajdu Szabolcs alkotását négy díjjal jutalmazták, csak úgy, mint Dyga Zsombor Köntörfalak című játékfilmjét. A Bibliothéque Pascal nyerte viszont a szemle fődíját, az Arany Orsót, emellett ennek az alkotásnak ítélték oda a külföldi kritikusok Gene Moskowitz-díját, a legjobb operatőri elismerést és a diákzsűri díját is.

Erős mezőnyben versenyeztek az erdélyi filmesek

Galéria
Bekukkantottunk a dokumentumfilm-szekcióba is, hiszen két erdélyi fiatal filmes produkciója is versenyzett. A legjobb harminc dokumentumfilm közé bekerült Felméri Cecília Mátyás, Mátyás (képünkön) és Székely Róbert Misike című alkotása sok szempontból az idei paletta két ellentétes részén helyezkedett el. Ami az egy órás, nyugodt hangvételű, egy írástudatlan gyerekről szóló szocio-dokumentumfilmet a 15 perces, humoros, Mátyás királyról szóló animációs dokumentumfilmmel összeköti, az a kolozsvári filmes oktatás, és az, hogy mindkét alkotó a Sapientia kolozsvári Fotóművészet, filmművészet, media szakán végzett.

A zsűri úgy ítélte erős volt az idei filmszemle dokumentumfilmes felhozatala; a versenybe került 30 dokumentumfilm közül többet is alkalmasnak tartott arra, hogy moziban, televízióban, külföldi fesztiválokon megállja a helyét. A dokumentumfilmek között azonban a Puskás Hungary kapott több díjat is. Almási Tamás filmjéé lett – megosztva – a kategória fődíja és az Art Mozi Egyesület díja is.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. július 24., péntek

Hétvégén startol a City in the Park nyári rendezvénysorozat

Kezdődik a City in the Park programsorozat Marosvásárhelyen a Cserealja Parkban, ahol egész nyáron, minden szombaton ingyenes programokkal várják a családokat és minden korosztályt.

Hétvégén startol a City in the Park nyári rendezvénysorozat
Hirdetés
2026. július 24., péntek

Forgalomkorlátozás lesz a 15-ös országúton Marosvásárhely és Szászrégen között

Forgalomkorlátozásra kell számítani szombaton és vasárnap a 15-ös országúton, Marosvásárhely és Szászrégen között, a sáromberki vasúti felüljárónál.

Forgalomkorlátozás lesz a 15-ös országúton Marosvásárhely és Szászrégen között
2026. július 24., péntek

Ismét összegyűjtik a nagyméretű, textil- és veszélyes hulladékot Marosvásárhelyen

Minden városrészben három napig lesznek elérhetőek a speciális konténerek, ahová kivihetik a nagyméretű, textil- és veszélyes hulladékokat a lakók július 22-e és augusztus 31-e között.

Ismét összegyűjtik a nagyméretű, textil- és veszélyes hulladékot Marosvásárhelyen
2026. július 24., péntek

Hetven év képekben – jubileumi kiállítás készül a Bolyai iskolában

Idén ünneplik a marosvásárhelyi Bolyai Farkas Elméleti Líceum névadásának hetvenedik évfordulóját. Az alkalomból az elmúlt hét évtizedet felölelő fotókiállítás is szerveznek. A szervezők várják a fotókat az iskola öregdiákjaitól, egykori tanáraitól.

Hetven év képekben – jubileumi kiállítás készül a Bolyai iskolában
Hirdetés
2026. július 23., csütörtök

Verekedéssé fajult a vita a volt szerelmes pár között

Ittas állapotban verekedett össze egy volt szerelmes pár csütörtök délután egy marosvásárhelyi tömbház alagsorában. A nőt kórházba, a férfit a rendőrőrsre szállították.

Verekedéssé fajult a vita a volt szerelmes pár között
2026. július 23., csütörtök

Ittasan, jogosítvány nélkül okozott balesetet, majd elmenekült

Őrizetbe vettek a szászrégeni közlekedésrendészek egy 20 éves fiatalt, akit több közlekedési bűncselekmény elkövetésével gyanúsítanak, miután ittasan és jogosítvány nélkül okozott balesetet, majd elhagyta a helyszínt.

Ittasan, jogosítvány nélkül okozott balesetet, majd elmenekült
2026. július 22., szerda

Gázvezetéket rongált meg egy autó Ádámoson

Közúti baleset történt szerdán este a Maros megyei Ádámos községben, egy személygépkocsi megrongált egy gázbekötő vezetéket.

Gázvezetéket rongált meg egy autó Ádámoson
Hirdetés
2026. július 22., szerda

Zöld utat kap a vegyipari kombinát felvásárlása?

A Versenytanács vizsgálja azt az ügyletet, amelynek keretében a Romgaz átvenné a nitrogénalapú műtrágyákat gyártó és forgalmazó Azomureș vagyonát és tevékenységét – közölte szerdán a versenyhatóság.

Zöld utat kap a vegyipari kombinát felvásárlása?
2026. július 22., szerda

Ballagás a Vártemplomban: 240 új magyar orvos és egészségügyis vehette át diplomáját

A Vártemplomban búcsúztatták szerdán a marosvásárhelyi orvosi egyetem magyar karának 240 végzősét. A végzősök díszoklevelet vettek át, majd a leendő magyar egészségügyi dolgozók letették az orvosi etika alapjait képező hippokratészi esküt is.

Ballagás a Vártemplomban: 240 új magyar orvos és egészségügyis vehette át diplomáját
2026. július 22., szerda

Baleset után lángra kapott egy autó, a sofőr megsérült

Kigyulladt egy személyautó egy közúti balesetet követően kedden a 14A jelzésű országúton, Őrhegy Meggyes felőli bejáratánál.

Baleset után lángra kapott egy autó, a sofőr megsérült
Hirdetés