33 380 kilométer kerékpáron

Hazaérkezett Marosvásárhely két legújabb büszkesége, Benedek Lehel és Keresszegi Petrás Előd, akik nyakukba vették Európát és 15 hónap alatt keresztül-kasul biciklizték. Egy kis pihenés és visszailleszkedés után, csütörtökön este a G-pont Caféban megosztották élményeiket az érdeklődőkkel.

Albert Teréz Lilla

2011. október 07., 17:152011. október 07., 17:15

2011. október 14., 12:042011. október 14., 12:04

Európa térképe az útvonallal

Elmondták, hogy az ötletet egy spanyol kerékpáros vándor adta, aki Bécsből Egyiptomba tartott, és Marosvásárhelyen találkoztak vele. Nagyon megtetszett nekik is a dolog, így hát némi gondolkodás után úgy határoztak, ők is belevágnak. Mivel mindketten sok helyet, országot akartak meglátogatni és nem tudtak dűlőre jutni: úgy döntöttek, egész Európát bebarangolják motorbiciklivel, de aztán rájöttek, hogy túl költséges lenne, így maradt a bicaj. A felszerelést, a kerékpárokat, a téli ruhaneműket, a vitaminokat támogatóktóktól kapták, a költségeket pedig többek között a motorbicikliik eladásából fedezték.

Kiszámolták, hogy ha átlagban, naponta hetven kilométert pedáloznak, akkor körülbelül 15 hónap szükséges az út megtételére. Előzetes készülődések, edzések után, a két fiatalember 2010. május 16-án indult el a marosvásárhelyi Sportcsarnok elől, néhány barát, ismerős is elkísérte őket egy kis részen. Nehézkes volt az indulás, hiszen 65 kilogrammos csomaggal indultak útnak, de aztán belejöttek, és a céljukon kívül semmi mást nem vettek figyelembe.

Útjuk során sok felejthetetlen élményben volt részük, gyönyörű vidékeket, jelenségeket láttak, rengeteg érdekes, barátságos emberrel találkoztak. Természetesen voltak viszontagságos körülmények is, de ezek ellenére nem bánják, hogy elindultak és végig csinálták.

Szállás és tisztálkodás

Szállásként legtöbbször a sátruk szolgált, ezenkívül a Couch Surfing nonprofit szervezet keretében kaptak ingyen szálláslehetőséget, sokszor aludtak pajtákban, garázsokban, de gyakran bekopogtak ismeretlenekhez is. Szerencséjükre sok barátságos ember befogadta őket. „Voltak olyanok is, akiknek csak kevés ennivalójuk volt, de azt is megosztották velünk, egy norvégiai pártól még fényképezőgépet is kaptunk, miután a miénk elromlott. Mások nem voltak ennyire segítőkészek, de legtöbbször nem volt ilyen problémánk, csak egyszer kellett télen sátoroznunk Skandináviában.”

A legnagyobb gondot a tisztálkodás jelentette, volt olyan időszak, amikor 38 napig nem volt lehetőségük meleg vízzel mosdani, csak hegyi patakokban, esetleg tengerben. A mosást általában ismerősöknél, vagy benzinkutaknál oldották meg.

Természetesen műszaki jellegű problémák is adódtak, ezeket sikerült önállóan, vagy segítséggel megoldaniuk. Örülnek annak, hogy egyikük sem betegedett meg, néhány karcolástól eltekintve, ép bőrrel megúszták a kalandot. Ahogy fogalmaztak: „Fejfájást is csak egymásnak okoztunk.”

Emberek és élmények

A különleges út során sok érdekes emberrel találkoztak, többek közt egy francia kerékpárossal, aki harminc éve rója az országutat, két 17-18 éves sráccal, akik Belgiumból Isztambulba tartottak, egy francia párral, akik 62 illetve 65 évesen vágtak neki egy nagy útnak, egy süketnéma motoros világjáróval, Stuttgartban két utcazenész a Rákóczi indulót játszotta el nekik xilofonon.

A norvég család, akiktől a fényképezőgépet kapták

Rengeteg élménnyel tértek haza: a Grossglockner csúcsárol gyönyörködtek az Alpok szépségében, megnézték a Duna forrásvidékét, élvezték Stuttgart életteliségét. Dél-Németországban a friss hegyi levegőnek örültek, Lengyelországban meglátogatták az Auschwitz-Birkenau koncentrációs táborokat, július 29-én Prágában a Pilsner sörgyárban ittak a híres sörből, ami állításuk szerint a legfinomabb, amit valaha kóstoltak, ezzel megünnepelve Lehel születésnapját, sétálgattak a Balti-tenger partján, Lengyelországban a Bielowiezai Nemzeti Parkban a már kihalófélben lévő bölényeket tekintették meg. Tallinban a világ legnagyobb könyvtárát csodálták meg, Helsinkiben mókusokat etettek, valamint kipróbálták a szaunázást, 2010. szeptember 18-án Előd születésnapját Lappföldön ünnepelték a Mikulással, és a rénszarvasaival. Finnországban gyönyörködhettek a sarki fény csodálatos játékában, elbicikliztek Európa legészakibb pontjára, Nordkappra, Narvikban nyers tengeri rákot ettek, meglátogatták a brémai muzsikusokat is, Hollandiában lehetőségük volt látni a hires szélmalmokat, valamint Amszterdamban megkóstolták a helyi ínyencségeket, Párizsban a Disneylandben szórakoztak, Londonban kipróbálták a rikshawt, a skóciai vendéglátójuktól hegedülni tanultak, Írországban a Szent Patrick napot ünnepelték meg, Madridban a Real Madrid stadionját nézték meg, Portugáliában kirabolták őket, Franciaországban megmászták a Mont Blancot, figyelemmel követték az ementáli sajt készítési folyamatát Svájcban, megnézték a milánói Dómot, a pisai ferdetornyot.

A Mont Blanc csúcsán

Végre itthon

Elmondták: még most sem kapják igazán a helyüket itthon, minden más, ők is, hiszen megváltoztatta őket az út. „Nagyon büszkék vagyunk a teljesítményünkre, arra, hogy végig tudtuk csinálni. Valószínűleg ismét elindulnánk, de az már nem biztos, hogy ketten, mivel 15 hónap alatt sok minden történt köztünk. Megismertük egymást, tanultunk az út minden pillanatából és hatalmas élményekkel gazdagodtunk, ami nagyon kevés embernek adatik meg.”

Előd és Lehel 15 hónap, két hét, 33 380 kilóméter megtétele után, augusztus 28-án délután 2-kor gurult be a városba, ahol az ismerősök a Sportcsarnoknál várták őket.

Aki kiváncsi az út részleteire, az a ontheroad.blog.hu oldalon talál részletes információkat, képeket, valamint a következő élménybeszámolón, amelyet október 26-án tartanak a Bod Péter Diakóniai Központban.

szóljon hozzá! Hozzászólások
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. március 22., vasárnap

Tűzesetek Maros megye számos pontján

Mozgalmas napjuk volt vasárnap a Maros megyei tűzoltóknak, akik több településen is beavatkozásra kényszerültek különböző tüzek miatt.

Tűzesetek Maros megye számos pontján
Tűzesetek Maros megye számos pontján
2026. március 22., vasárnap

Tűzesetek Maros megye számos pontján

Hirdetés
2026. március 22., vasárnap

Ég a növényzet Szászrégen közelében – lakóövezetet fenyegetnek a lángok

Száraz növényzet kapott lángra Szászrégenben, a Nordenlor cég telephelyének közelében. A szél segíti a lángok terjedését a közeli városrész felé.

Ég a növényzet Szászrégen közelében – lakóövezetet fenyegetnek a lángok
2026. március 22., vasárnap

Medve támadott meg egy férfit Maros megyében

Medve támadott meg egy embert a Maros megyei Torboszló és Székelyabod közötti erdős területen, vasárnap koradélután.

Medve támadott meg egy férfit Maros megyében
Medve támadott meg egy férfit Maros megyében
2026. március 22., vasárnap

Medve támadott meg egy férfit Maros megyében

2026. március 22., vasárnap

Négy autó ütközött Marosvásárhelyen – egy sávon halad a forgalom

Közúti baleset történt vasárnap kora délután Marosvásárhelyen. A Dózsa György úton négy személygépkocsi ütközött össze.

Négy autó ütközött Marosvásárhelyen – egy sávon halad a forgalom
Hirdetés
2026. március 22., vasárnap

A szemetelő horgászokra panaszkodnak Marosvásárhelyen – tetemes bírságot kaphatnak

Akár negyvenötezer lejes pénzbírságot is kaphatnak a szemetelő marosvásárhelyi horgászok – hívja fel a figyelmet a Maros Megyei Sporthorgászok és Vadászok Egyesülete. A szabadidejüket a Maros parton töltőket az onkológia kórház panaszolta be.

A szemetelő horgászokra panaszkodnak Marosvásárhelyen – tetemes bírságot kaphatnak
2026. március 22., vasárnap

Tűz ütött ki egy koronkai vendéglátóhelyen, az alkalmazottak és vendégek kimenekültek

Tűz ütött ki egy koronkai vendéglátóhely konyhájában szombaton este. Személyi sérülés nem történt.

Tűz ütött ki egy koronkai vendéglátóhelyen, az alkalmazottak és vendégek kimenekültek
2026. március 21., szombat

Állandó bevetésen: öt tarlótűzhöz riasztották a Maros megyei tűzoltókat szombaton

Két újabb Maros megyei helyszínről is azt jelentik, hogy kigyulladt a száraz növényzet, ezzel pedig ötre nőtt a szombati napon Maros megyéből jelentett tarlótüzek száma.

Állandó bevetésen: öt tarlótűzhöz riasztották a Maros megyei tűzoltókat szombaton
Hirdetés
2026. március 21., szombat

Lángol az aljnövényzet a Maros megyei Székes közelében

Száraz növényzet gyulladt ki egy nehezen megközelíthető területen a Nagyernye községhez tartozó Székes falu közelében.

Lángol az aljnövényzet a Maros megyei Székes közelében
2026. március 21., szombat

Melléképület gyulladt ki Maros megyében, egy méhész telep is veszélybe került

Melléképület gyulladt ki a Maros megyei Udvarfalván szombaton délután, veszélybe kerülhet egy méhész telep is.

Melléképület gyulladt ki Maros megyében, egy méhész telep is veszélybe került
2026. március 21., szombat

Kéménytűzhöz riasztották a tűzoltókat

Kigyulladt kéményhez riasztották a tűzoltókat Backamadrasra szombaton délután.

Kéménytűzhöz riasztották a tűzoltókat
Kéménytűzhöz riasztották a tűzoltókat
2026. március 21., szombat

Kéménytűzhöz riasztották a tűzoltókat

Hirdetés