Hirdetés
Hirdetés

A kamasz „mindent” tud a szexről

A tinik többsége úgy gondolja, mindent tud a szexualitásról. Otthon legtöbbször tabuként kezelik a témát, a tantervben pedig nem szerepel kötelező tantárgyként a kamaszok szexuális felvilágosítása, ezért a biológiatanárra, osztályfőnökre vagy iskolapszichológusra van bízva a téma boncolgatása. Arra voltunk kíváncsiak, mennyire lehet nyíltan beszélgetni velük erről az iskolában, és a fogamzásgátláson kívül mit tudnak a mai kamaszok az intimitásról, érzelmekről vagy a szexuális zaklatásról, amelyek fontos szerepet játszanak személyiségük egészséges fejlődésében.
 

Hajnal Csilla (R)

2017. április 13., 10:552017. április 13., 10:55

Az iskolában kitöltetett kérdőívekből az derül ki, hogy a legtöbb diák barátoktól szerez információt a szexualitásról, illetve internetről, tévéből tájékozódik, nagyon ritkán említik a szülőt, mint információforrást – fejtette ki lapunknak Szatmári Borbála, az erdőszentgyörgyi Szent György Iskolaközpont biológiatanára. „Az iskolát szokták még néha megjelölni, de én azt látom, hogy az érzelmi dolgokról ritkán tanulnak órán” – tette hozzá a pedagógus, aki úgy véli, választható tantárgyként kellene beszúrni a tantervbe, és gimnáziumi osztályokba ajánlaná.

Idézet
„Hivatalosan a tanterv szerint biológiaórán hallanak először a gyerekek a szaporodásról, ötödik osztályban a növények, hatodikban az állatok kapcsán. Az ember szaporodásáról nyolcadik osztályban tanulnak, ez egy fejezet a tantervből. Általában hetedik osztályban heti két órában tanulják a biológiát, tanártól függően egy-egy fejezetet két-három hétig, ezenkívül szerepel az osztályfőnöki munkatervekben is, elvileg már ötödik osztálytól. Osztályfőnöktől függ, hogy hogyan és milyen mélyen kezeli a témát”
– mondta a pedagógus.

Külön tantárgyként szerepel az iskolai tantervben az egészségügyi nevelés, amely egy kötelező választható tantárgy, vagyis ciklusonként 5–8. osztályban, illetve gimnáziumban egyszer kell választani valamelyik évben iskolától függően. Ez heti egyórás tantárgy, ennek is része a szexuális nevelés, de pár hetes fejezet ez is, azaz nincs külön tantárgy, amely csak ezzel foglalkozna. Így az osztályfőnökök, biológiatanárok személyes meggyőződéseire van bízva a téma – magyarázta Szatmári Borbála, aki az erdőszentgyörgyi tizenegyedikeseknek tanítja ezt a tantárgyat. „Évekig ötödik osztályban kellett tanítani, én kértem, hogy tegyék át nagyobb osztályokba, mivel a diákok már rendelkeznek némi anatómiai ismerettel” – tette hozzá.

Hirdetés
Az érzelmi dolgokról ritkán tanulnak órán Galéria

Az érzelmi dolgokról ritkán tanulnak órán

Kíváncsiak voltunk arra is, hogy milyen témákat dolgoznak fel ezeken az órákon, a nemi szervek biológiáján és a fogamzásgátláson kívül érint-e, érinthet-e egy biológiatanár „kényesebb” témákat.

Szatmári Borbála elmondta, ő főleg a nemi szervekről és a működésükről beszél a diákoknak, nyilván fogamzásgátlásról és családtervezésről is, de a szexualitás érzelmi szintje már tabutémának számít az órákon. „Van olyan osztály, amelyekkel nyíltabban tudok beszélni, és ennyi év után úgy látom, hogy nem én vagyok a prűd, aki nem akar ezekről tárgyalni. Vannak nyíltabb gyerekek, akik megkérdeznek ezt-azt, de úgy gondolom, hogy ez a jéghegy csúcsa” – mondta a tanár.

Legtöbben a diákok közül barátoktól, internetről, tévéből szereznek információkat a szexualitásról, nagyon ritkán a szülőtől.

Az iskolai alá-fölé rendeltségi rendszer ellenére egy-egy osztállyal valóban beszélgetés alakulhat ki a témában, és ezt a hangulatot az erdőszentgyörgyi biológiatanár is meg tudja teremteni, ha érzi, hogy az osztállyal ezt megteheti, hiszen ez számára is személyes. A tanár úgy érzi, ha az osztály nem tiszteli őt, akkor el sem kezdi az érzelmi szint feszegetését. Tantárgy lévén jegyet is kapnak belőle, arra például ha utánanéznek a dolgoknak, bemutatnak társaiknak egy-egy dolgozatot valamilyen témában.

„Ezeknél a témáknál nem íratok felmérőt, csak hetedik és tizenegyedik osztályban a természettudományosoknál, ugyanis ott az a célom, hogy a szerveket és működéseket megtanulják. A feleltetést is kerülöm, hogy a diák ne iruljon-piruljon az osztály előtt” – vallotta be a pedagógus, aki arra is kitért, hogy

volt már arra példa, hogy a szülő felháborodott azon, hogy az ő gyerekének miket tanítanak az iskolában.

„Igazából innen érzem valahogy a taszítást is, kicsit furcsán néznek a gyerekek ilyenkor. Ez egy nagyon intim, tabutéma számukra, és akkor jövök én, egy tanár, és erről akarok beszélni velük. Igyekszem nem elérhetetlen, távolságtartó pedagógus lenni, akkor is érzem bennük sokszor a bizalmatlanságot, ez a hátránya, ha valaki biológiatanár, és csak heti egy vagy két órája van az osztályokban” – vallotta be Szatmári Borbála.

Van, aki megérdemli a szexuális zaklatást?

A szexuális zaklatás vagy az abortusz szerepel-e a tananyagban – kérdeztük a biológiatanártól. „Az abortuszról szoktunk beszélni, és azt látom, hogy főleg a lányok vannak témában, egyesek azt is tudják, hogy például Erdőszentgyörgyön is hajtanak végre terhességmegszakításokat, a diákjaim valahogy lenézik ezt. Szexuális zaklatásról ritkán esik szó biológiaórán, főleg azért, mert nincs erre idő. Az iskolapszichológus valószínűleg egyénileg foglalkozik ezzel. A napokban írattam két osztállyal erről névtelen véleményeket, és az derült ki, hogy a gyerekek úgy gondolják, hogy ez olyasmi, ami csak gyerekekkel vagy nőkkel eshet meg. Vagy azt válaszolták, hogy ez a fogdosást jelenti, amikor a lány nem akarja, vagy amikor egy idős férfi – és ezt többen is kiemelték – molesztál egy lányt vagy gyereket. Néhányan írták azt, hogy zaklatásnak számít az is, ha pucér képeket küldözgetnek nekik, vagy tőlük kérnek ilyet. Meg is történt tavaly Erdőszentgyörgyön, hogy egy lány küldött egy pucér képet magáról egy fiúnak, a fiú pedig nyilvánossá tette a közösségi oldalon. Az egyik szakosztályban, ahol véleményt kértem erről, az az általános nézet, hogy egyesek megérdemlik a zaklatást, és az a lány, aki úgy öltözik, megérdemli, hogy megerőszakolják. Ezen nagyon meglepődtem” – mondta a pedagógus, aki úgy érzi, nehéz a tinédzserekre hatni, mert a fiatalok hoznak magukkal egy mély, zsigerből jövő viselkedéscsomagot, ezért ha van egy-két diák, aki az évek folyamán okult a felvilágosításaikból, az nagy dolog.

A tinik többsége úgy gondolja, mindent tud a szexualitásról Galéria

A tinik többsége úgy gondolja, mindent tud a szexualitásról

Idézet
„Minden évben van terhes tinédzser az iskolában, a tavaly két kismamát tanítottam. Egyik férjhez ment, a másik idén is jár iskolába, de nem nyilatkozik az apáról. Nem tudta, vagy nem mondta, hogy terhes, csak amikor már nagyobb lett a hasa.

Egy mai kamasz azt mondja, hogy mindent tud a szexről, gondolom azért, mert látott már filmeket. De ha megkérdeztem tőlük, hogy mitől jó a szeretkezés, akkor fogalmuk sincs róla. A megkérdezett diákok fele bevallotta, hogy szívesen hallana a témáról többet az iskolában. Vannak nyíltabb gyerekek, akik mesélnek, kérdeznek, és van az osztály fele, amelyik ilyenkor pirul, izzad, csendben pislog. Saját személyes tapasztalataikról nem beszélgetünk, ez egy olyan ingoványos talaj, amit nem szívesen vállalok be én sem, mert nem vagyok erre kiképezve. Hogyha van olyan diák, akinek a szexualitása nem megszokott, Erdőszentgyörgyön nagyon kiközösítenék, ezért biztosan elfojtaná" – mondta el Szatmári Borbála.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2025. szeptember 29., hétfő

Amikor a harangok az új évet hirdették – Márika néni 90 éve

Márika néni, Fábián Mária 1934 szilveszterén született Kézdikőváron, amikor a harangok az ó- és újévet összekötötték. Azóta kilenc évtized telt el. De mindvégig őrizte a hitet, a szeretetet, és a múlt emlékeit ma is szívesen meséli tovább.

Amikor a harangok az új évet hirdették – Márika néni 90 éve
Hirdetés
2025. szeptember 29., hétfő

Vargabéles

A vargabéles tökéletes választás, ha egy hagyományos, laktató és felejthetetlen desszertre vágysz!

Vargabéles
Vargabéles
2025. szeptember 29., hétfő

Vargabéles

2025. szeptember 28., vasárnap

Befőzés

Ha ősz, akkor befőzés. Szinte látom, ahogy ebben az időszakban hány nő logisztikázza a nemlétező szabadidejét a munka, háztartás, gyerekek mellett, hogy beleférjen egy kis zakuszkafőzés, vinetesütés, szilvalekvár, savanyú káposzta eltevése.

Befőzés
Befőzés
2025. szeptember 28., vasárnap

Befőzés

2025. szeptember 27., szombat

Uborkás limonádé – videó

Íme az egészséges csodaital receptje.

Uborkás limonádé – videó
Uborkás limonádé – videó
2025. szeptember 27., szombat

Uborkás limonádé – videó

Hirdetés
2025. szeptember 26., péntek

Az érzelem kontúrjának hiánya – Siklódy Fruzsina grafikái a hiányról, a térről és az érzékenységről

Siklódy Fruzsina gyerekkora óta a művészetek világában él, de csak később választotta hivatásának a grafikát. Fekete-fehér munkáiban az érzelmek intenzitása, a hiány lenyomata és a szakrális tér inspirálja. Új kiállítása ezt érzékenyen mutatja meg.

Az érzelem kontúrjának hiánya – Siklódy Fruzsina grafikái a hiányról, a térről és az érzékenységről
2025. szeptember 26., péntek

Gesztenyés-krémsajtos sütemény

Egyszerűen elkészíthető, mégis ünnepi megjelenésű desszert, ami garantáltan a család kedvence lesz a hidegebb napokon.

Gesztenyés-krémsajtos sütemény
Gesztenyés-krémsajtos sütemény
2025. szeptember 26., péntek

Gesztenyés-krémsajtos sütemény

2025. szeptember 25., csütörtök

Az ősz egyik főszereplője: a galagonya

A galagonya tavaszi és őszi felhasználását mutatjuk be, változatos módokon tudjuk vele támogatni az egészségünket. Terméséből ketchup-szerű szósz is készülhet, mutatjuk a receptet is.

Az ősz egyik főszereplője: a galagonya
Az ősz egyik főszereplője: a galagonya
2025. szeptember 25., csütörtök

Az ősz egyik főszereplője: a galagonya

Hirdetés
2025. szeptember 24., szerda

Vajbabos sertésragu – videó

A húsos raguk azért nagyon jók, mert bármilyen zöldséggel vagy akár gombával is gazdagíthatjuk a szaftos ételt.

Vajbabos sertésragu – videó
Vajbabos sertésragu – videó
2025. szeptember 24., szerda

Vajbabos sertésragu – videó

2025. szeptember 23., kedd

A lélekért, közérthetően – közeleg a Pszichószereda

A Pszichószereda idén is a lélek finom hangjaira hangol: előadások, workshopok és művészeti programok várják a közönséget, hogy közérthetően, mégis tudományos alapokon közelítsenek a mentális egészséghez – tabuk nélkül, nyitottan, emberközelből.

A lélekért, közérthetően – közeleg a Pszichószereda
2025. szeptember 23., kedd

Sültkrumpli-leves krumplihéjcsipsszel – videó

A sültkrumpli-leves krumplihéjcsipsszel nemcsak elképesztően finom, de egy olyan kreatív fogás, ami megmutatja, hogyan hasznosíthatjuk a konyhai maradékokat is.

Sültkrumpli-leves krumplihéjcsipsszel – videó
Hirdetés