Volt egyszer egy mandalóri

A rendkívül rosszul sikerült, Han Solo fiatalkorát bemutató Solo: Egy Star Wars-történet anyagi és kritikai fiaskója, valamint az új trilógia középső részeként elkészült, Az utolsó Jedik vegyes fogadtatása arra kényszerítette a Disney fejeseit, hogy biztosra menjenek, ezért hívták vissza Az ébredő Erőt is készítő J. J. Abramst az utolsó film rendezői székébe, hogy készítse el az új trilógia befejező részét, úgy, hogy az minden rajongó igényét kielégítse. Ez megtörtént, a kasszarobbantás azonban elmaradt

Egy sisak mögé bújó, renegát fejvadász története, aki megbízásokat teljesít a Peremvidéken a Jedi visszatér és Az ébredő Erő közti időkben. Bár tudjuk, hogy a Birodalom elbukott, a végeken ez nem annyira egyértelmű, az élet az addigi kerékvágásban megy tovább. Főhősünk egy sisakos fejvadász, egy bizonyos mandalóri, aki hasonlít is meg nem is a Star Wars ikonikus, de mostohán kezelt jetpackkel felszerelkezett fejvadászára, Bobba Fettre, akinek végzete a mindent elnyelő Sarlacc gyomra lett az eredeti trilógia befejező részében.

A Mandalorian történetvezetése nagyon hasonlít a reneszánszukat élő, sztorialapú videójátékokéra. A főhős elvállalja a küldetést, legyőzi/kiiktatja/lefegyverzi a célpontot, megszerzi és leszállítja az óhajtott tárgyat, felmarkolja a jutalmat és elvállalja a következő megbízást. A sorozat mellékszálai is így épülnek fel, főhősünk a küldetések spiráljában kénytelen improvizálni, de ez szövetségesek nélkül lehetetlennek bizonyul. A mellékszereplők nagyon jók, a mindössze nyolc epizódnyi játékidő alatt pedig kellően sikerül elmélyíteni őket, kezdve a Nick Nolte által játszott, csak a lényegről beszélő Kuiillel, egészen a Gina Carrano által alakított, rendkívül szimpatikus amazon, Cara Duneig, ugyanakkor, mint minden Star Wars-sztoriban, itt is kapunk egy időnként idegesítő, máskor pedig vicces és szerethető droidot, aki saját létezésének mond ellent azzal, hogy a programozásával ellenkező döntéseket hoz.

Bár a Trónok harcából és a Narcosból ismert Pedro Pascalt nyerték meg a főszerepre, sokat nem látunk belőle, ugyanis folyton maszkban és harci felszerelésben van a karaktere, aki arcát a renegát vallása miatt nem mutathatja meg élő embernek. Ez lehetőséget adott a készítőknek, ugyanis néhány részben nem Pascal, hanem egy-egy statiszta játssza el a mandalóri, ez azonban nem látszik a végeredményen, sőt,

A western-elemeket bőségesen felvonultató, lézervető-párbajokban bővelkedő, túlélős-harcolós sorozatban nincsenek lézerkardok, még csak szó sem esik a mindent összetartó erőről, a jedik még csak említés szintjén sincsenek jelen, mégis

A mellékküldetésekkel tarkított főküldetésnek végül hatalmas tétje lesz, a főgonosz megjelenítését pedig az utolsó részekre hagyják a patikamérlegen adagolt sztoriban, ami természetesen pont akkor ér véget, amikor a legérdekesebb lesz. Jó hír azonban, hogy