Virtuózok, avagy a legnagyobb sztároknak is kell egy mester

– magyarázza lelkesen a Liszt Ferenc-díjas, Csíkszeredában nevelkedett operaénekes.  Úgy véli, fontos, hogy ezek a fiatalok, akik itt fellépnek, vigyék a jó hírünket és mindig szívesen akarjanak itt fellépni. A már „nagy gázsis” Virtuózok győztesei is szívesen jönnek ide, akár ingyen. „A Virtuózok műsor, az egész tehetségkutató projekt, nagyon fontos. Milyen boldog lettem volna, ha annak idején, amikor én tizenéves voltam, lett volna egy ilyen műsor. Én hamarabb énekeltem operát, minthogy láttam volna egyet. Nagyon szeretném, ha ezeket a fiatalokat már itthon el tudnánk látni kultúrával, legyen meg itt is minden. Fontos, hogy mögöttük legyen egy-egy mentor, aki szintén művész és segítse őket abban, amiben tudja. Mi igyekszünk erre odafigyelni. Terveink és álmaink között szerepel, hogy Székelyföldön is legyen egy komoly koncertközpont, és egyre inkább haladunk efelé. Meg kell mutassuk a világnak, hogy képesek vagyunk itt is nagy dolgokra, mert ennyi tehetséggel, ilyen anyaországgal, ilyen hátszéllel bármit elérhetünk.”

Karmesterként a zenekari közreműködést vezette a műsort követő gálakoncerteken. „Ezt követően jött a lehetőség, hogy a székelyföldi tehetséges fiatalok is még intenzívebben bekapcsolódjanak ebbe a folyamatba és elindult ennek a csíkszeredai hangversenynek a szervezése, amelyet most már évről évre megtartunk. És ami fantasztikus, hogy ehhez egy mesterkurzus is kapcsolódik. Miután lemegy a gálakoncert, kimegyünk Borospatakára, és ott fogunk foglalkozni azokkal a fiatalokkal, akiknek már van színpadi rutinjuk is és a repertoár gazdagításában, fejlesztésében segítjük őket” – fogalmazott Bolyky.

Úgy véli, egyik legfontosabb hozadéka a gálakoncertnek a fiatal tehetségek szempontjából, hogy itt lehetőségük van a zenekari kísérettel való játékra. A sok-sok egyéni gyakorlás, vagy a zongorakísérettel való közös muzsikálás után, amikor valakinek a háta mögött egy egész szimfónikus zenekar van, az egy egészen másfajta érzés. Az egy plusz motiváció és a művek eredeti formájának az előadását teszi lehetővé. Azokat a versenyműveket, amelyekből részleteket fognak hallani a nézők a koncerten, eredetileg ekkora apparátusra komponálták meg a szerzők. De általában keveseknek van lehetőségük, hogy ezeket egy komplett zenekari háttérrel szólaltassák meg.  „Nagyon sokféle zenét játszunk egészen a barokktól a huszadik századi művekig, változatos lesz a paletta, fellép Molnár Levente, Mester Viktória, a magyarországi és székelyföldi Virtuózok a Csíki Kamarazenekar Közreműködésével” – osztja meg velünk Bolyky Zoltán, majd a színpadra siet, mert kezdődik a próba.

És valóban ott ül a csíkszeredai Szakszervezetek Művelődési Háza színpadának félhomályában Berle Sanford Rosenberg, a világhírű tenor. S hogy mit keres itt? Magától a művésztől kérdeztük meg. „Egy közös barátunk hozta hozzám Leventét, hogy tanítsam. Sokan úgy gondolják, hogy valaki tehetséges, jön ki a hang és tud énekelni. De ez nem így van, a legnagyobb sztároknak is kell egy mester kontrollnak. Én rögtön láttam, hogy mi a gond, dolgoztunk egy pár hónapig együtt. Akkoriban kellett énekelje az első Verdi operáját Magyarországon. Nagy siker volt. Én közel ötven éve vagyok a pályán, sok dologban tudok segíteni. A fiataloknak fontos, hogy valaki adjon egy jó alapot. Hiába tud valaki énekelni, kottát olvasni, hiába tehetséges, az nem elég. Az operaénekléshez technika kell. Ebben tudok én sokat segíteni. Én annak vagyok az eredménye, hogy kik voltak a mestereim. Nagyon szerencsés voltam, mert a világ legnagyobb énekeseivel, tanáraival volt alkalmam együtt dolgozni”–  meséli az 1951-ben New Yorkban született művész, aki a legnagyobb koncerttermekben lépett fel pályafutása során. Berle Sanford Rosenberg 1984-ben Olaszországba költözött, majd beleszeretett Budapestbe és Magyarország vált az otthonává. Egy betegség következtében abbahagyta a színpadi fellépéseket, az utóbbi években a tanításnak szenteli idejét. Isaszegi házában fogadja az operaénekeseket, akik alkalomadtán napokra beköltöznek hozzá. „Az összes budapesti operaénekessel  dolgozom most. Lejönnek Isaszegre, és ez nagyon boldoggá tesz. Van egy medence, miután lejárnak az órák, megyünk fürödni, grillezünk. Számomra a legfontosabb, hogy adjak. A betegségem után rájöttem, hogy egy dolog a legfontosabb: többet adjál, mint amennyit kaptál. Ezt próbálom csinálni.”