A boldogság keresésében. Bábszínház hét éven felüli gyermekeknek
Fotó: Szigligeti Színház Lilliput Társulat,
Bemutatóra készül a Szigligeti Színház Liliput Társulata. Ha Nagyváradon élnek vagy arra járnak, ne hagyják ki, nézzék meg A boldogság madara című előadást, mely hétéves kortól ajánlott.
2019. november 13., 14:422019. november 13., 14:42
2019. november 13., 20:102019. november 13., 20:10
Volt egyszer egy falu. Sóhajból épültek ott a házak, szomorúságból kövezték az utcát, nélkülözésből varrták az emberek ruháját, nincset vetettek, éhkoppot arattak. Boldogtalan falu volt. De az öregek mesélték, hogy valahol a hegyekben él egy madár, aki képes visszaadni a boldogságot. Jincsia és Jangcsia, a két testvér végighallgatta az öregek meséjét, majd elindult, lesz, ami lesz, ők bizony megkeresik a boldogság madarát. Az előadás alapjául szolgáló tibeti mesét Szabó Attila dolgozta át és álmodta színpadra. A november 17-én, vasárnap 17 órától bemutatásra kerülő előadás a hétévesnél nagyobb gyerekekhez szól.
Márika néni, Fábián Mária 1934 szilveszterén született Kézdikőváron, amikor a harangok az ó- és újévet összekötötték. Azóta kilenc évtized telt el. De mindvégig őrizte a hitet, a szeretetet, és a múlt emlékeit ma is szívesen meséli tovább.
A vargabéles tökéletes választás, ha egy hagyományos, laktató és felejthetetlen desszertre vágysz!
Ha ősz, akkor befőzés. Szinte látom, ahogy ebben az időszakban hány nő logisztikázza a nemlétező szabadidejét a munka, háztartás, gyerekek mellett, hogy beleférjen egy kis zakuszkafőzés, vinetesütés, szilvalekvár, savanyú káposzta eltevése.
Siklódy Fruzsina gyerekkora óta a művészetek világában él, de csak később választotta hivatásának a grafikát. Fekete-fehér munkáiban az érzelmek intenzitása, a hiány lenyomata és a szakrális tér inspirálja. Új kiállítása ezt érzékenyen mutatja meg.
Egyszerűen elkészíthető, mégis ünnepi megjelenésű desszert, ami garantáltan a család kedvence lesz a hidegebb napokon.
A galagonya tavaszi és őszi felhasználását mutatjuk be, változatos módokon tudjuk vele támogatni az egészségünket. Terméséből ketchup-szerű szósz is készülhet, mutatjuk a receptet is.
A húsos raguk azért nagyon jók, mert bármilyen zöldséggel vagy akár gombával is gazdagíthatjuk a szaftos ételt.
A Pszichószereda idén is a lélek finom hangjaira hangol: előadások, workshopok és művészeti programok várják a közönséget, hogy közérthetően, mégis tudományos alapokon közelítsenek a mentális egészséghez – tabuk nélkül, nyitottan, emberközelből.
A sültkrumpli-leves krumplihéjcsipsszel nemcsak elképesztően finom, de egy olyan kreatív fogás, ami megmutatja, hogyan hasznosíthatjuk a konyhai maradékokat is.
szóljon hozzá!