Hirdetés
Hirdetés

Rövid, de tartalmas élet. Dokumentumfilm Balázs Ferencről

Balázs Ferenc lányával •  Fotó: Forrás: Balázs Ferenc, az unitárius reneszánsz ember című film

Balázs Ferenc lányával

Fotó: Forrás: Balázs Ferenc, az unitárius reneszánsz ember című film

Temetésén Tamási Áron is a búcsúztatói között volt, életében összejárta a nagyvilágot, és valami szépet és jót szeretett volna összehozni idehaza, Erdélyben. Nem sikerült neki, kortársai nem becsülték meg. Az Amerikában élő lánya is megszólal a majd félórás, jó minőségű dokumentumfilmben, ami röviden és velősen, de mégis átfogóan mutatja be az unitárius lelkész-író rövid életútját.

Katona Zoltán

2020. július 15., 17:312020. július 15., 17:31

Tudom, hogy egy Balázs Ferenc névvel pont olyan Erdélyben vagy Székelyföldön élni, mintha mondjuk Kovács Istvánnak hívják az embert az Alföldön – sok van belőle. Jelzett Balázs Ferenc viszont nemcsak a balázsferencek közül emelkedett ki, hanem a húszas-harmincas években az erdélyi magyar értelmiségből is. Még akkor is, ha életében nem igazán volt értékelve, és életműve a hetvenes években kapott némi gellert, miután sikerült rásütni a szocialista pap bélyeget. Nem, nem volt az, vagy legalábbis nem úgy.

Amiért az ember körbejárja a világot, és megpróbálja az ott és akkor megtapasztalt, jónak látott dolgokat elmaradott szülőföldjén gyakorlatba ültetni, de az nem sikerül neki, mert mindenütt falakba ütközik, attól még nem kell kinevetni és hülyének tartani.

Hirdetés

A nagy műveltségű, igen sok dologgal foglalkozó fiatal lelkésszel az egyháza sem tudott mit kezdeni – világ körüli útjáról való hazatérte után nem maradhatott a teológián, nem kapott lelkészi állást, hanem Székelykeresztúrra került nevelőnek. Igen érdekes ez a rövid fejezet is az életéből, hiszen a fiatalember e kis székelyföldi városkában sem ült tétlenül: habár igen rossz körülmények között, egy kis szobában lakott, szüntelenül vetítőgépekkel járta a környéket, és úti élményeiből vetített a falusiaknak. Hasonlíthatnánk picit Apáczai Csere Jánoshoz is, aki hollandiai peregrinációjából hazatérve kezdett tanítani (és azért is, mert Balázs Ferenc is külföldi feleséget „hozott magával”, a dán és angol felmenőkkel rendelkező, de amerikai Christine Frederiksent), és jól beletört a bicskája a hazai viszonyokba. Vagy egy még sarkalatosabb példa lehetne Tamási Áron színművének, a Vitéz léleknek főhőse, Balla Péter. Sőt akár maga Tamási is, ha úgy vesszük.

Balázs Ferenc és családja •  Fotó: Forrás: Balázs Ferenc, az unitárius reneszánsz ember című film Galéria

Balázs Ferenc és családja

Fotó: Forrás: Balázs Ferenc, az unitárius reneszánsz ember című film

„Balázs Ferenc sem született prófétának. Gondolkozásmódja, világképe különböző hatások alatt forrott ki azzá, aminek megismerhetjük műveiből, tetteiből” – írja a róla készült monográfia, amely nagyon részletesen bemutatja az életét, kérdés, hogy a nyolcvanas évek elején megjelent könyvben ezt mennyire lehetett.

Könyvei, illetve a róla szóló könyvek fellelhetők •  Fotó: Katona Zoltán Galéria

Könyvei, illetve a róla szóló könyvek fellelhetők

Fotó: Katona Zoltán

Balázs Ferenc életrajzi adatait őrzik a lexikonok, gondolkodásmódját pedig a két igen jelentős kötete, a Bejárom a kerek világot és A rög alatt – ezeknek több újrakiadása is van, könyvtárakban is fellelhetők, illetve megrendelhetők. 1983-ban jelent meg az említett, Mikó Imre, Kicsi Antal és Horváth Sz. István által összeállított monográfia, ami azt is elérte, hogy majd fél évszázad múltán kezdjenek többet beszélni róla, és ne csak egyházi berkeken belül.  

Végezetül pedig álljon itt az Orczy Kultúrkert Egyesület által készített film, amelyet másfél hónap alatt mindössze hetvenen néztek meg. Sokkal, sokkal többet érdemel.  

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. február 22., vasárnap

Fordított hagymás leveles tészta

A nagyböjti időszakban, amikor az egyszerűbb, húsmentes fogások kerülnek előtérbe, ez a fordított hagymás leveles tészta kiváló vacsora vagy reggeli lehet. A recept egyszerűsége illeszkedik a böjt csendesebb, letisztultabb étkezéseihez.

Fordított hagymás leveles tészta
Fordított hagymás leveles tészta
2026. február 22., vasárnap

Fordított hagymás leveles tészta

Hirdetés
2026. február 22., vasárnap

Amikor Telebuga eltévedt Erdélyben – és más elfeledett magyar diadalok

Valóban mindig a vesztes oldalon álltunk? Egy tavaly megjelent kötet elfeledett magyar győzelmeket idéz fel Erdélytől Itáliáig, a tatárjárástól 1944-ig. Udvardy Zoltán szerint nem a múltunk gyenge – csak nem tanították meg rendesen.

Amikor Telebuga eltévedt Erdélyben – és más elfeledett magyar diadalok
2026. február 20., péntek

Siklódy Ferenc: a munkáidról kell tudjál mesélni | Jelenlét

Nemcsak a hagyományos grafikai műfajok mestere, hanem a kortárs kifejezésmódokkal is bátran kísérletező alkotó. A Jelenlét első műsorában Túros Eszter művészettörténész Siklódy Ferenc grafikussal beszélgetett.

Siklódy Ferenc: a munkáidról kell tudjál mesélni | Jelenlét
2026. február 20., péntek

Gyors és egyszerű mandulás kiflik

Gyors és egyszerű keksz készült A pszichológus konyhájában: a csokiba mártott kiflicskék az év bármely időszakában sikert aratnak.

Gyors és egyszerű mandulás kiflik
Gyors és egyszerű mandulás kiflik
2026. február 20., péntek

Gyors és egyszerű mandulás kiflik

Hirdetés
2026. február 19., csütörtök

Jön az Ineffable új nagylemeze: Shakespeare-szonettek, ahogy még nem hallottuk

Újabb nagylemezen dolgoznak az Ineffable tagjai: Shakespeare-szonetteket zenésítenek meg különböző stílusokban. A tíz éve alakult formáció pályafutását követtük az évek során – most az elmúlt időszakról beszélgettünk a zenekar menedzserével.

Jön az Ineffable új nagylemeze: Shakespeare-szonettek, ahogy még nem hallottuk
2026. február 19., csütörtök

A tavaszra várva

Újra télies arcát mutatja vidékünk, de a hótakaró alatt már ott rejtőznek a tavasz első hírnökei. Csak egy kis türelemre van szükség, és a fagyos napokat lassan felváltja az enyhülés.

A tavaszra várva
A tavaszra várva
2026. február 19., csütörtök

A tavaszra várva

2026. február 18., szerda

Két világ között – Az arany ember mint a belső megosztottság regénye

Mi emelheti ki Az arany embert az ajánlott olvasmányok sorából? Ha nem romantikus kalandként, hanem a meghasadás történeteként olvassuk: önkéntes izolációról, kettős identitásról, és egy érzelmileg zárt férfi döntésképtelenségéről szóló regényként.

Két világ között – Az arany ember mint a belső megosztottság regénye
Hirdetés
2026. február 17., kedd

Üres gyomorral, tele szívvel – Solyom Bernadett turnékonyha-titkai

Az X-Faktor 11. évadának győztese, a 21 éves Solyom Bernadett nem lakik jól koncertnapon – inkább az adrenalin fűti. Kekszmorzsás csoki, mentolos cukorka és egy jó koncert utáni gyorsétterem: így néz ki nála egy igazi turnénap.

Üres gyomorral, tele szívvel – Solyom Bernadett turnékonyha-titkai
2026. február 16., hétfő

Dió újragondolva: nemcsak bejglibe való, hanem a sós ételek titkos összetevője is

A dió nem csupán sütemények alapanyaga: sós krémekben, tésztákban, salátákban és mártásokban is megállja a helyét. Értékes tápanyagforrás, gazdag hagyomány és nemzetközi konyhák izgalmas receptjei kapcsolódnak hozzá.

Dió újragondolva: nemcsak bejglibe való, hanem a sós ételek titkos összetevője is
2026. február 15., vasárnap

A Bálint-napi rózsacsokor útja

A szerelmesek napján szinte kötelező a virág. Ezt diktálja a globális marketingpiac, és már-már azt hisszük, ha ilyenkor nem kapunk bár egy szál rózsát, akkor nem is szeretnek igazán. De tudjuk-e valójában, hogy az a szál rózsa milyen utat jár be?

A Bálint-napi rózsacsokor útja
A Bálint-napi rózsacsokor útja
2026. február 15., vasárnap

A Bálint-napi rózsacsokor útja

Hirdetés