
Az 1979-ben megjelent kisregényt Marius Tabacu műfordító ültette át román nyelvre
Bemutatták Székely János A nyugati hadtest című regényének román nyelvű fordítását kedden Bukarestben a Balassi Intézetben.
2020. február 05., 15:102020. február 05., 15:10
Az 1979-ben megjelent kisregényt Marius Tabacu műfordító ültette át román nyelvre, a kötet a Curtea Veche Kiadó gondozásában látott napvilágot. Kósa András László, a Balassi Intézet bukaresti központjának igazgatója az MTI-nek elmondta, hogy a művet Tabacu már 1989-ben lefordította, meg is jelent, de az akkori romániai forradalom miatt gyakorlatilag ismeretlen maradt. Ezért a Balassi Intézet felkérésére Tabacu most újrafordította és az Armata de apus címmel jelent meg.
Romániában most először Bukarestben mutatták be, de Aradon, majd Jászvásáron a Filit elnevezésű irodalmi és műfordítói nemzetközi fesztiválon is megismerheti a közönség. A bukaresti Balassi Intézet az idén hat-hét magyar irodalmi mű megjelentetését tervezi román nyelven, közöttük Vida Gábor Egy dadogás története és Ahol az ő lelke című regényeit – mondta az igazgató.
A kedd esti könyvbemutatón Székely János kisregényéről Filip Florian román író beszélt, akit Márton Evelin kérdezett. Ezt megelőzően felolvasó-színházi előadásban elevenítette meg a novellafűzér egyik fejezetét Lari Giorgescu, a bukaresti Nemzeti Színház színésze Kovács Zsuzsánna rendezésében. Filip Florian az MTI-nek elmondta, hogy harminc évvel ezelőtt a román írók meglehetősen rossz és boldogtalan helyzetben voltak, hiszen a diktatúra ellenére jelentek meg jó könyvek, de ezek nem juthattak el a nemzetközi könyvpiacokra, mert nem adták ki őket a külföldi kiadók. Úgy vélte, most is szinte lehetetlen meggyőzni őket, hogy negyven-ötven évvel ezelőtt megjelent könyveket adjanak ki, ugyanis a kiadók is elsősorban a sikerekre hajtanak, és üzleti szempontok szerint működnek. Ezért is tartja fontosnak, hogy Székely János kisregénye most megjelenhetett románul, hiszen, mint mondta, a könyv a kelet-közép-európai irodalom egyik gyöngyszeme, amit fel kell fedezni.
Úgy vélte, hogy A nyugati hadtestben Székely János ritkán látott technikával, filmszerűen, meglehetősen pontos leírásokkal jeleníti meg a mindenkori nagy értékekhez való viszonyulást, amelyek ma is aktuálisak. A román író szerint az erdélyi magyar írók munkáit nem ismeri eléggé a román olvasóközönség, mert igen kevés alkotás jelenik meg románul.
Példaként említette, hogy az erdélyi származású Bartis Attila, Dragomán György és Bodor Ádám regényeit is csak azt követően adták ki a román kiadók, hogy ezek a művek nemzetközi sikert értek el.
A reggelt a gyerekkor kedvencével, a bundás kenyérrel indítjuk, ebédre egy hagyományos fogás kerül a tányérra, desszertnek sokak által kedvelt falatok következnek, este pedig egy meleg, krémes, töltött édesburgonya zárja a napot.
A nagyböjti időszakban, amikor az egyszerűbb, húsmentes fogások kerülnek előtérbe, ez a fordított hagymás leveles tészta kiváló vacsora vagy reggeli lehet. A recept egyszerűsége illeszkedik a böjt csendesebb, letisztultabb étkezéseihez.
Valóban mindig a vesztes oldalon álltunk? Egy tavaly megjelent kötet elfeledett magyar győzelmeket idéz fel Erdélytől Itáliáig, a tatárjárástól 1944-ig. Udvardy Zoltán szerint nem a múltunk gyenge – csak nem tanították meg rendesen.
Nemcsak a hagyományos grafikai műfajok mestere, hanem a kortárs kifejezésmódokkal is bátran kísérletező alkotó. A Jelenlét első műsorában Túros Eszter művészettörténész Siklódy Ferenc grafikussal beszélgetett.
Gyors és egyszerű keksz készült A pszichológus konyhájában: a csokiba mártott kiflicskék az év bármely időszakában sikert aratnak.
Újabb nagylemezen dolgoznak az Ineffable tagjai: Shakespeare-szonetteket zenésítenek meg különböző stílusokban. A tíz éve alakult formáció pályafutását követtük az évek során – most az elmúlt időszakról beszélgettünk a zenekar menedzserével.
Újra télies arcát mutatja vidékünk, de a hótakaró alatt már ott rejtőznek a tavasz első hírnökei. Csak egy kis türelemre van szükség, és a fagyos napokat lassan felváltja az enyhülés.
Mi emelheti ki Az arany embert az ajánlott olvasmányok sorából? Ha nem romantikus kalandként, hanem a meghasadás történeteként olvassuk: önkéntes izolációról, kettős identitásról, és egy érzelmileg zárt férfi döntésképtelenségéről szóló regényként.
Az X-Faktor 11. évadának győztese, a 21 éves Solyom Bernadett nem lakik jól koncertnapon – inkább az adrenalin fűti. Kekszmorzsás csoki, mentolos cukorka és egy jó koncert utáni gyorsétterem: így néz ki nála egy igazi turnénap.
A dió nem csupán sütemények alapanyaga: sós krémekben, tésztákban, salátákban és mártásokban is megállja a helyét. Értékes tápanyagforrás, gazdag hagyomány és nemzetközi konyhák izgalmas receptjei kapcsolódnak hozzá.
szóljon hozzá!