A korondi gyermekkori pillanatképektől a Ceauseșcu-látogatásokig, a családi albumból „kivett” udvarhelyi fotóktól a Szentimre utcai ródlizásig és a nyolcvanas évekbeli gázas teherautókig, felvonulásokig terjed a skála Balázs Ferenc fotókiállításán. Nézd meg, ha teheted, révedj bele, mert érdemes: ezek nem művészfotók, hanem a hétköznapi élet dokumentum-felvételei.
2022. november 17., 20:192022. november 17., 20:19
2022. november 18., 09:062022. november 18., 09:06
Nemcsak Udvarhelyen készült képek vannak, sőt: ez nem egy várostörrténeti kiállítás
Fotó: Erdély Bálint Előd
A korondi gyermekkori pillanatképektől a Ceauseșcu-látogatásokig, a családi albumból „kivett” udvarhelyi fotóktól a Szentimre utcai ródlizásig és a nyolcvanas évekbeli gázas teherautókig, felvonulásokig terjed a skála Balázs Ferenc fotókiállításán. Nézd meg, ha teheted, révedj bele, mert érdemes: ezek nem művészfotók, hanem a hétköznapi élet dokumentum-felvételei.
2022. november 17., 20:192022. november 17., 20:19
2022. november 18., 09:062022. november 18., 09:06
Nemcsak Udvarhelyen készült képek vannak, sőt: ez nem egy várostörrténeti kiállítás
Fotó: Erdély Bálint Előd
Én emlékezni sokszor úgy szoktam, hogy behunyom a szemem. Így hallok hangokat, érzek szagokat, illatokat, látok egykori embereket – ismerősöket és ismeretleneket, rég megholtakat és megöregedetteket. Örvendő, ujjongó gyerekeket, örömtől sugárzó arcokat, büszke vagy bánatos felnőtteket, hallok elmesélt történeteket, azoknak következményeit, annak az életnek a lenyomatát, ami az én életemben történt vagy nem, de velem is, a környezetemben megtörténhetett volna. A mások történeteit, a mások élményeit, amelyek hasonlók az enyémhez – ugyanazok a szagok, hangok, látványok.
Pionírok, rendőr és postás (hetvenes évek)
Fotó: Balázs Ferenc/ Face to Face Egyesület
Valahogy úgy lennék az udvarhelyi, igen közismert fotós és pedagógus Balázs Feri bácsi 85. születésnapjára létrehozott fotótárlattal, hogy mindezt nyitott szemmel látom és érzem. Bár a képek többsége a hatvanas-hetvenes években készült, azért jócskán van az én generációm gyermekkorából is, kicsit későbbről. A képek (szám szerint ötven) úgy voltak kiválogatva, hogy nagyjából mindent felöleljenek abból, amit Feri bácsi lefotozótt az ötvenes évek végétől úgy a rendszerváltásig, ám így is sok minden nem kerülhetett be, mert egyszerűen már nem volt hely, illetve túlzsúfolni sem kell egy ilyen tárlatot.
Váltás a Tehnoutilajban (nyolcvanas évek)
Fotó: Balázs Ferenc/ Face to Face Egyesület
Szerencsére a kiállítást Balázs Feri bácsi fia, a velem egygenerációs Attila hozta tető alá a Művelődési Házban, kurátorként ő válogatta a képeket, egyben ő volt a motor és a hajtóerő is – Attila már fényképész-egyetemet végzett a kétezres évek elején. Többször is hangsúlyozta, hogy a képekhez „nem nyúlt hozzá”, nem javított, alakított rajtuk digitálisan, a felvételek pontosan úgy kerülnek kiállításra, ahogy azokat negyven vagy harmincöt éve az édesapja lefényképezte.
Ródlizás a Szentimre utcában (hetvenes évek)
Fotó: Balázs Ferenc/ Face to Face Egyesület
Ahogy belépünk a koncertterembe, ajánlott jobb kéz felől elkezdeni a képek nézését – így menjünk a fal mellett végig, majd fel a színpadra, onnan le, végig az ablakos falrészen, hiszen ott is vannak képek, majd így érünk vissza a bejárathoz.
Égő csűr Korondon (hetvenes évek)
Fotó: Balázs Ferenc/ Face to Face Egyesület
Fekete-fehér és színes fotók váltják egymást, az első kép színes, a főtéri ferences templom és egy előtte elkanyarodó busz van rajta – olyan városképekkel indul a tárlat, amelyek ma is megvannak, csak éppen már másképp néznek ki. Azért, mert ez nem egy várostörténeti kiállítás, nem azt követi végig, hogy hogyan bővült ki Székelyudvarhely a hatvanas-hetvenes években – erre kiválóan alkalmas a Márton Zsigmond felvételeiből készült könyv, amelyről itt írtunk.
Ezekről a képekről egyszerű, helyi, hétköznapi érzések jönnek le, ugyanakkor vannak ünnepi felvételek is, hiszen egy-egy Szejke-nap, egy kaszkadőr-verseny, május elseje, pionírházi verseny vagy éppen egy Ceaușescu-látogatás: átvitt értelemben vagy rendesen „ünnepek” voltak azok abban a rendszerben, mint ahogy ma is megvannak az ünnepeink és a „látogatásaink”.
Gázas teherautó és coca-colás szatyor Udvarhely központjában (nyolcvanas évek)
Fotó: Balázs Ferenc/ Face to Face Egyesület
Egy-egy szélesebb, nagyobb városi panoráma-felvétel azért is érdekes, mert az ember azon is el tud gondolkodni, hogy mi hol van most, napjainkban, illetve a hiányzó épületek alapján be lehet azonosítani, hogy hányban készülhetett a fotó. A városnak nincsenek nagyobb, magasabb pontjai, de például a Kuvar-szikláról vagy a hetvenes évek elején felépült szállodáról kiváló városképeket lehetett készíteni, ezeket Balázs Feri bácsi meg is tette, ahogy a hétköznapokban vagy a pionírház (évtizedekig ott dolgozott oktatóként) kirándulásain is mindig nála volt a fényképezőgépe.
December 4-ig lehet megnézni a kiállítást
Fotó: Erdély Bálint Előd
Van néhány „kakukktojás” is, például egy igen erős Kányádi Sándor-portré 1974-ből (a Szejkén az éppen akkor frissen megjelent válogatott verseskötetéből olvas fel), amelynek kompozíciója egy teljesen profi fotós beállított munkájaként is felfogható. Pedig Balázs Feri bácsi soha nem „művészkedett”: például kirándulás alkalmából készült egy fotó a Peleș-kastélyról, erre a képre rákerült egy fehér burok, a laikus szemlélő „művészkedésnek” nézné. Ám a magyarázat roppant egyszerű: fényt kapott a film, így torzult el, s ezt így, módosítás nélkül hívatták elő és állították ki...
Az a bizonyos Kányádi-fotó
Fotó: Erdély Bálint Előd
De a legjobban a hétköznapi felvételek ütnek: a Tábor-lakótelepi blokk mellett vitézkedő kissrácok (mintha az öcsémet és magamat látnám harmincvalahány évvel ezelőtt...), a gokartozó gyerekek Pollner Gyuszi bácsi előtt, az egymás mellett haladó Pegas-biciklik vagy a Művelődési Házba sorban beigyekvő pionírok mellett pózoló milicista és a mellette elsiető postás – utóbbi az egyik legerősebb kép. A hétköznapi vagy ünnepre készülődő fotók Feri bácsi fiatalkorából is visszaköszönnek: a korondi Borvíz utca hídjának javítása, a lakodalmat megelőző disznó- és tyúkvágás képe, a leégő csűr az oltani vederrel igyekvő, riadt öregemberrel.
A 85. életévét betöltött Balázs Ferenc
Fotó: Erdély Bálint Előd
A képeken ott vannak az egykori emberek, hangulatok, ízek, illatok, érzések és történetek. Mindenki történetei a maguk egyszerűségében.
(Balázs Ferenc: RETROSPEKTÍV, Székelyudvarhelyi Művelődési Ház, koncertterem. A megnyitó november 10-én volt, a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt., a Face to Face Egyesület és a Civilek az Örökségért Mozgalom által támogatott és létrehozott fotókiállítás december 4-ig látogatható.)
Pionírok, rendőr és postás (hetvenes évek)
Fotó: Balázs Ferenc/ Face to Face Egyesület
Váltás a Tehnoutilajban (nyolcvanas évek)
Fotó: Balázs Ferenc/ Face to Face Egyesület
Ródlizás a Szentimre utcában (hetvenes évek)
Fotó: Balázs Ferenc/ Face to Face Egyesület
Égő csűr Korondon (hetvenes évek)
Fotó: Balázs Ferenc/ Face to Face Egyesület
Gázas teherautó és coca-colás szatyor Udvarhely központjában (nyolcvanas évek)
Fotó: Balázs Ferenc/ Face to Face Egyesület
December 4-ig lehet megnézni a kiállítást
Fotó: Erdély Bálint Előd
Jól megválogatták a képeket
Fotó: Erdély Bálint Előd
Az a bizonyos Kányádi-fotó
Fotó: Erdély Bálint Előd
A 85. életévét betöltött Balázs Ferenc
Fotó: Erdély Bálint Előd
kezdetben csak kő vala
s volt egy pici ablaka
s pókháló se volt azon
a parányi ablakon
A magyar konyha egyik erőssége, hogy egyszerű alapanyagokból is képes tartalmas, ünnepi fogásokat varázsolni. A kolbásszal töltött karaj pontosan ilyen.
Elnyűtt cipők, szürke közöny, majd néma gondoskodás. Az Ad Hoc Csoport bohócjátéka fájdalmas és gyengéd látlelet az egymásrautaltságról. Kevés szóval, de annál erősebb mondanivalóval szól kacagva és sírva a mély érzésekről.
A májusi időszak főszereplője a vadon termő nárcisz és a növényt ünneplő nárciszfesztiválok. Ismerkedjünk meg a csillagos nárcisszal és a védelme miértjeivel. Kosarunkba ne kerüljön, de élményként semmiképp se hagyjuk ki!
Az étel, mint képtárgy, sokféle funkciót tölthet be egy képen, erre különböző példákat hoztunk sorozatunk korábbi részeiben. Ezúttal Zsögödi Nagy Imre Önarckép almával című alkotását mutatjuk be.
Noha készültek rá, és szerepelt is a Csíki Játékszín közzétett májusi programjában, elmarad az UNSCENE – Művészeti Egyetemek Fesztiválja, amely az országban egyedülállónak számított. „Le vagyunk sújtva” – fogalmazott Veress Albert színházigazgató.
A kapor és a zsenge zöld fokhagyma tavasszal nemcsak a levesek és főzelékek kedvelt alapanyaga, hanem húsételekhez, halakhoz és könnyű köretekhez is friss, karakteres ízt ad.
Milyen szerepe van ma az irodalomnak az emberek életében? A megszólaló írók és irodalmárok szerint az olvasás nemcsak kulturális élmény, hanem önismereti eszköz, nyelvi otthon, érzelmi kapaszkodó és közösségi tapasztalat is.
Kirajzolódott a 11. Csíkszeredai Könyvvásáron, hogy a gyerekeket nem leegyszerűsített tartalmakkal, hanem őszinteséggel, bevonódással, ritmussal, képekkel és valódi figyelemmel lehet megszólítani.
Vásárlásért, beszélgetésekért, friss kötetekért, vagy egyszerűen a rendezvény hangulatáért – ki miért látogat el egy könyvvásárra?
szóljon hozzá!