
A Repülő Cirkusz legmagasabb embere
Fotó: Katona Zoltán
Nem egy második önéletrajz, hanem előadások és interjúk gyűjteménye az angol humoristáról magyarul is megjelent új kötet. A Jaffa Könyvkiadó gondozásában megjelent könyvből John Cleese észjárásával is megismerkedhetünk. Persze, lehet kacagni is, csak nem minden oldalon.
2020. október 09., 18:002020. október 09., 18:00
Kelet-Európában a humorista-színész egyfajta közhülye, hogy így fogalmazzak. Lehet stand up-os vagy színházi színész, aki másodállásban fel-fellép hétvégente itt-ott, a lényeg ugyanaz. Mindenki röhög rajta vagy utálja, és mindig olyan magasszintű elvárás van feléje támasztva, hogy márpedig őneki muszáj megkacagtatnia mindenkit, ha megjelenik, ha egyáltalán megszólal. Televízióban, színházban, falunapokon, céges évzárón fel-feltűnik a magyar vagy székelyföldi „vicces ember”, aki szórakoztat, majd zsebre vágja a pénzt és hazamegy a családjához, megkacagtatni a gyermeket. Ugye. Az itteni sztereotípia körülbelül ez, megspékelve még azzal is, hogy ha az utcán vagy a sarki boltban összefut vele az ember, hozzá lehet szólni, meg lehet hívni sörre, lehet vele szelfizni, amire sok-sok lájkot és hozzászólást kapunk. A humorista egyféle udvari bolond, akinek mindig és minden körülmények között meg kell ráznia magát.
Na jó, ez nagyon nem így kellene legyen.
Az igazán jó humorista elsősorban nagyon művelt, nagyon képes asszociálni nagyon sok mindennel, folyamatosan fejleszti magát, és nagyon otthon van a társművészetekben.
John Cleese a Waczak szálló című sorozatban
Fotó: Imdb.com
Az ún. intellektuális humor, s ennek angliai abszurd változata talán a világ legnehezebbje ebben a műfajban. Nos, John Cleese ennek a humornak és még sok minden másnak az egyik leghíresebb képviselője – a Monty Python egyik alapítója, akik a csoport sorozatán és filmjein kívül még olyan alkotásokból ismerhetünk, mint a Waczak szálló, A hal neve: Wanda vagy legutóbb a Hallatlan című sorozat, de itt most nagyon kevés dolgot soroltam fel. Cleese nem mellékesen (és itt visszagondolok az első bekezdésemre...) a Cambridge-i Egyetemen végzett jogot, a Monty Python többi tagja sem nyolc osztállyal vitézkedett a színpadon, a képernyőn és a filmvásznon, s az évek során a szakmájában elsajátított óriási tudásnak köszönhetően az amerikai Cornell Egyetem 1999-ben tanárának hívta.
John Cleese a Hallatlan (Speechless) című sorozatban
Fotó: Imdb.com
John Cleese éveken át előadásokat tartott az egyetemen különböző témákról: forgatókönyvírás, vallás, filmtörténet, filmelemzés, hogy csak a fontosabbakat említsük, de emberünk külön előadást szentelt a Brian élete című Python-film elemzésének is. Az Elszabadult professzor című, idén megjelent kötet ezekből az eladásokból, interjúkból nyújt át összesen hetet magyar fordításban. Ha úgy ütjük fel a könyvet, hogy nevetni szeretnénk elsősorban, akkor rosszul döntünk, akkor inkább lapozzunk fel más kiadványokat, magazinokat, vagy tegyünk be filmet. Társának, Eric Idle-nek az életrajzáról is írtunk, az egy másik műfaj, nevetni természetesen lehet a velük megesett sztorikról.
– egyébként hajmeresztő, hogy mennyire egészséges a hozzáállása az élethez és úgy egyáltalán mindenhez, ami körülveszi. Az elszabadult professzor ugyanis igen kiegyensúlyozott életet élt és él, ugyanakkor egy-egy szöveget elolvasva mégis fel-felkacagtam – például annál a résznél, amikor az egyik interjújában a családjáról beszél. Nagyon érdekes a Bill Goodman író-forgatókönyvíróval 2000-ben készült beszélgetése, amit szintén tartalmaz ez a kötet, illetve a Sage-kápolnában tartott beszéde is – a szövegekben érdemes figyelni azokra a részekre, amelyekben Cleese a vallásról beszél. Igen kimerítő és logikus gondolatsorok vannak nemcsak a Brian élete című film elemzésében, hanem a többi előadás és interjú szövegében is. A nyúlmódon vagy teknősmódon való gondolkodásról szóló, nyitó előadása a magyar anyanyelvű olvasókat is elgondolkodtathatja, annyira, hogy talán választ tudnak adni a cikkünk címében feltett kérdésre is.
Igen, John Cleese követte el annak idején a „Hülye Járások Minisztériumát”
Fotó: Katona Zoltán
A kötet csúcsa szerintem az a két Cleese-zel készült interjú, amelyek a könyv végére kerültek: az egyikben a kreativitásról, a csoportdinamikáról és főképpen a hírnévről folytatnak beszélgetést, a másik interjú pedig az életéről szól.
És hadd álljon itt a válasza arra a kérdésre, hogy mi a boldogság: „az, hogy szerény céljaid legyenek. A megfelelő társ megtalálásán túl a legfontosabb az életben az, hogy találj valamit, olyan munkát, ami érdekel. És legyél vele tisztában, hogy mennyi pénzre van szükséged. Van egy gyönyörű adat: az amerikaiak körülbelül harminchárom százaléka meg van győződve arról, hogy öt éven belül milliárdos lesz. Sokan csalódni fognak, nem gondolják?”
John Cleese: Elszabadult professzor – Évek a Cornell Egyetemen, Jaffa Kiadó, 2020
A nagyböjti időszakban, amikor az egyszerűbb, húsmentes fogások kerülnek előtérbe, ez a fordított hagymás leveles tészta kiváló vacsora vagy reggeli lehet. A recept egyszerűsége illeszkedik a böjt csendesebb, letisztultabb étkezéseihez.
Valóban mindig a vesztes oldalon álltunk? Egy tavaly megjelent kötet elfeledett magyar győzelmeket idéz fel Erdélytől Itáliáig, a tatárjárástól 1944-ig. Udvardy Zoltán szerint nem a múltunk gyenge – csak nem tanították meg rendesen.
Nemcsak a hagyományos grafikai műfajok mestere, hanem a kortárs kifejezésmódokkal is bátran kísérletező alkotó. A Jelenlét első műsorában Túros Eszter művészettörténész Siklódy Ferenc grafikussal beszélgetett.
Gyors és egyszerű keksz készült A pszichológus konyhájában: a csokiba mártott kiflicskék az év bármely időszakában sikert aratnak.
Újabb nagylemezen dolgoznak az Ineffable tagjai: Shakespeare-szonetteket zenésítenek meg különböző stílusokban. A tíz éve alakult formáció pályafutását követtük az évek során – most az elmúlt időszakról beszélgettünk a zenekar menedzserével.
Újra télies arcát mutatja vidékünk, de a hótakaró alatt már ott rejtőznek a tavasz első hírnökei. Csak egy kis türelemre van szükség, és a fagyos napokat lassan felváltja az enyhülés.
Mi emelheti ki Az arany embert az ajánlott olvasmányok sorából? Ha nem romantikus kalandként, hanem a meghasadás történeteként olvassuk: önkéntes izolációról, kettős identitásról, és egy érzelmileg zárt férfi döntésképtelenségéről szóló regényként.
Az X-Faktor 11. évadának győztese, a 21 éves Solyom Bernadett nem lakik jól koncertnapon – inkább az adrenalin fűti. Kekszmorzsás csoki, mentolos cukorka és egy jó koncert utáni gyorsétterem: így néz ki nála egy igazi turnénap.
A dió nem csupán sütemények alapanyaga: sós krémekben, tésztákban, salátákban és mártásokban is megállja a helyét. Értékes tápanyagforrás, gazdag hagyomány és nemzetközi konyhák izgalmas receptjei kapcsolódnak hozzá.
A szerelmesek napján szinte kötelező a virág. Ezt diktálja a globális marketingpiac, és már-már azt hisszük, ha ilyenkor nem kapunk bár egy szál rózsát, akkor nem is szeretnek igazán. De tudjuk-e valójában, hogy az a szál rózsa milyen utat jár be?
szóljon hozzá!