Miklósa Erika: mindent megteszek, hogy ne csalódjanak ebben a műfajban

Mindig is fontos volt számomra, hogy mások hasznára legyek. És épp ezért volt jó, hogy én ezzel az eszközzel tudok élni és így tudok élni, tehát, hogy hírnévre tettem szert és a névjegyemmé vált, ezáltal a hitelességem megerősödött. Így olyan társadalmi szerepvállalásokat, szociális dolgokat tudok végezni, amelyek nekem nagyon fontosak voltak már gyerekkorom óta.

– Hogyan készül egy-egy szerepre? Mitől szólal meg igazán az adott dal?
– Kell a tapasztalás, fontos az embernek megmérettetnie magát sebesebb, tisztább vizű folyókban is, mert nagyon sokat tanul és sok mindent tapasztal. Miután bejártam a világot, ma már nem az éneklés oldaláról közelítek egy szerephez, hanem a személyiség oldaláról. Egy olyan szerepet is, amelyben szinte nincs jellemfejlődés – sokszor kicsit lebutított librettói vannak egy-egy operának, a zene lehet, hogy csodálatos, de történet, vagy jellemfejlődés, személyiségfejlődés nem nagyon van benne – , de én még abból is próbálom ezt kihozni. Számomra mindig az a fontos, hogy vegyítve az élettapasztalatommal, személyiségemmel, egy jellemfejlődést vigyek végig egy darabon, és valamit üzenjek. Talán kicsit nagyképűen is hangzik, de

hanem színész, akinek nagyon jó hangja van és a zenén keresztül próbál valamit üzenni. Így közelítek meg egy szerepet.

– Manapság milyen az opera fogadtatása?
– Ez mindig egy nehéz dolog, mert egy nagyon poros műfajról van szó. De szerencsére vannak olyan egyéniségek, személyiségek, akiken keresztül nagyon széles réteget lehet megszólítani. Mert fontos az, hogy a fiatalok is valamilyen szinten ismerjék ezt a műfajt, mert hozzátartozik a kultúránkhoz. Főleg, ha azt nézem, hogy a magyarok mennyire erősek voltak mindig is a klasszikus zenében, nagyon fontos, hogy ezt is érintőlegesen vagy mélyebben is ismerje az ember. Ezekhez nagyon jó eszközök vannak, hogy hogyan lehet a fiatalokat bevonzani, megismertetni velük, vagy, ha vannak olyan erős személyiségek, akiken keresztül ez megszerethető, akkor az működik is. De ez egy nagyon nehéz dolog, mert minden más kísértés van a világon, és nem biztos, hogy az első helyen az fog szerepelni, hogy klasszikus zenét tanuljon egy fiatal, de ezen nagyon sokan dolgoznak szerencsére, hogy működjön. Én annyira boldog vagyok, mert a napokban beszéltem Szép Gyula igazgató úrral Kolozsváron, és mondta, hogy hihetetlen, hogy Csíkszeredában már elővételben mennyi jegyet vásároltak, és hogy milyen nagy az érdeklődés. Ez nagyon sokat jelent. És az, hogy egyáltalán Erdélyben, Romániában van egy magyar opera, óriási dolog. Ez egy olyan kapaszkodó, amire szüksége van az itteni embereknek. Itt teljesen más az operát megszerettetni, mert itt sokkal többről szól az egész, mint Magyarországon. Ez annyira jó érzés, hogy itt ezt nagyon várják, és sok fiatal is fog jönni, úgyhogy én biztos mindent megteszek, hogy ne csalódjanak ebben a műfajban.

– Milyen együtt dolgozni a Kolozsvári Magyar Opera társulatával?
– Teljesen úgy érzem magam, mintha a társulat része lennék. Ide s tova már tíz éve rendszeresen játszom itt. Eleinte misszionáriusként, karitatív énekeltem a Kolozsvári Magyar Operában. Ez nekem is fontos, szükségem van arra, hogy az itteni emberekkel együtt dolgozhassam. Számukra mindig ünnep az, ha egy-egy nagyobb művész ellátogat és velük dolgozik, és én ugyanígy érzem ezt. Csak most már nem tisztes távolságból szemlélek, hanem barátságokat kötöttem, a társulat részévé váltam. Mindig feltölti a szívemet az itteni lét, nagyon sok szeretetet kapok, érzek, úgyhogy én boldogan jövök bármikor. És ezt a magyar kormány is támogatja.

– A csíkszeredai közönség két különböző karaktert is láthat öntől a színpadon: a Bánk bán Melindáját és a Traviata Violetta Valéryét.
– Valóban két nagyon különböző karakter, egyben viszont hasonlóak: az önfeláldozásban. Violetta Valéry azért nehezebb egy kicsit nekem, mert úgy érzem, mintha egy hasonló korú nőt kellene játszanom, és én is kerülhetnék ilyen helyzetbe, mint ő, hogy beleszeret egy nálánál fiatalabb emberbe és közben a halál kapujában áll, ez egy nehéz dolog.

Melinda viszont egy sokkal gyengébb karakter, mint Violetta Valéry, ő sokkal jobban arra szorulna, hogy pátyolgassák, nincs meg benne az a belső erő, mint Violettában. Viszont megvan a bátorsága ahhoz, hogy meghaljon, igaz, ehhez az őrülés is kell. Tehát két különböző szerep, de mégsem különböző, a női önfeláldozásnak a szerelemért két fokozatát látjuk, két különböző történelmi és időbeli helyzetben.