Hirdetés
Hirdetés

Lépegetve évről évre: ha november, akkor Kamarazene Fesztivál

Bihari Lóránt •  Fotó: László Ildikó

Bihari Lóránt

Fotó: László Ildikó

Huszonkettedik alkalommal tartják meg a Székelyudvarhelyi Kamarazene Fesztivált, november 10-17. között több mint ötven előadó lép majd színpadra, de kiállítás és bábszínház is várja a közönséget. De hogyan is indult a fesztivál, és hogyan nőtte ki magát – most már több zenei műfajt is felvonultató – nemzetközi szintű zenei rendezvénnyé? Bihari Lóránt főszervezővel elevenítettük fel a kezdeteket.

Péter Beáta

2024. november 09., 19:342024. november 09., 19:34

2024. november 09., 21:182024. november 09., 21:18

A Székelyudvarhelyi Kamarazene Fesztivál indulása és első tizenöt éve szorosan összefonódik a legendás kultúrkocsma, a G. Café történetével. A G. kávézót 2000-ben nyitották meg, és itt szervezték meg az első fesztivált 2002-ben.

Idézet
A fesztivál első tizenöt kiadását a G. vitte a hátán, 15 évig tartotta el a fesztivált. Akkoriban a város is minimális összeggel járult hozzá a fesztivál költségeihez, nem létezett kulturális pályáztatás, a cégektől sem kaptunk semmit, az Illyés Alapítvány volt az egyetlen, ahová pályázni lehetett.

A G. Café tizenhét évig működött, az első két évben volt egy rakás rendezvény, és mind gondolkodtunk, hogy jó lenne egy kicsi fesztivált szervezni. Pénz ugyan alig volt, de voltak jó ismerősök, nagyjából mind klasszikus zenészek voltak, és így lett kamarazene fesztivál. Sokat segített az ötletelésben Sólyom Andrea, az első pályázatokat is ő írta. De ott voltak a jóbarátaink, a Tiberius Quartet tagjai, ők is sokat segítettek. Ez lesz most az első év, hogy sajnos nem lehetnek itt a fesztiválon mint fellépők. Ők az első székelyudvarhelyi kamarazene fesztivált követően néhány évre Marosvásárhelyen csináltak egy klasszikuszenei fesztivált, és onnantól fogva kezdtünk mi is fejlődni. Egyre nagyobb lett a fesztivál náluk is, és ezáltal nálunk is, mert azok, akik felléptek Vásárhelyen, hozzánk is eljöttek” – emlékezett vissza Bihari Lóránt, a G. Egyesület elnöke.

Hirdetés

Műsorfüzet •  Fotó: László Ildikó Galéria

Műsorfüzet

Fotó: László Ildikó


Felidézte, az első kiadást szeptemberben tartották, rá egy évre a másodikat októberben, míg a harmadikat már novemberben, és azóta is hagyományosan ebben a hónapban készülhet a kamarazene fesztivál koncertjeire a közönség. A fesztivál első kiadásán három zenekar lépett fel, a közönség jól fogadta.

Idézet
A kocsmában az első évben volt már három-négy klasszikus zenei koncert, ami addig nem nagyon volt a városban, főleg kocsmában nem.

A Pallóban (Dr. Palló Imre Művészeti Líceum – szerk. megj.) tartottak akkoriban a koncerteket, a városháza termében nem volt ilyen jellegű rendezvény. A fesztivál első kiadásán nem volt hatalmas nagy közönség, de ott volt a G. közönsége, és az idős korosztály – most is van egy stabil nyugdíjas mag, amely minden koncerten ott van. A közönség is meg kellett szokjon csomó mindent, nem olyan volt, mint a hagyományos koncertek. Lépegettünk évről évre.”

Koncert a fesztivál tizenkettedik kiadásán •  Fotó: Forrás: Székelyudvarhelyi Kamarazenekar Fesztivál Galéria

Koncert a fesztivál tizenkettedik kiadásán

Fotó: Forrás: Székelyudvarhelyi Kamarazenekar Fesztivál


Mint mondta, a rendezvényeket tekintve egyetlen szempontot tartott mindvégig szem előtt: jó minőségűek legyenek. A fesztivál pedig évről évre fejlődött, egyre jobb zenekarok, neves előadók jöttek el, és a rendezvény ideje is többnapos lett. Az ötödik kiadáson egy világhírű zenekart is sikerült elhívni, a Balanescu Quartetet.

Idézet
Minden évben voltak kimagaslóan jó előadók.

A huszadik óta teljesen megváltoztattam a fesztivált, jubileumi év volt, akkor a klasszikuszenei koncertek mellé szerveztem más műfajú előadásokat, koncerteket, és színházi előadás is szerepelt a programban. És ezt meg is hagytam, mert úgy láttam, hogy ezáltal nagyobb közönség jön a klasszikuszenei koncertekre is, és én is szeretem. Igazból jórészt magamnak csinálom, ritkán hívok olyan előadót, akit én nem szeretek, akit nem hallgatnék meg” – tette hozzá nevetve.

X. Székelyudvarhelyi Kamarazenekar Fesztivál •  Fotó: Forrás: Székelyudvarhelyi Kamarazenekar Fesztivál Galéria

X. Székelyudvarhelyi Kamarazenekar Fesztivál

Fotó: Forrás: Székelyudvarhelyi Kamarazenekar Fesztivál


Hangsúlyozta, az évek során kialakult egy stabil közönség- és támogatói réteg. A társszervező Székelyudvarhely Polgármesteri Hivatala, valamint Hargita Megye Tanácsa mellett alapítványok, cégek és magánszemélyek is az „ügy” mellé álltak. Társszervező továbbá a Liszt Intézet Sepsiszentgyörgy, a Haáz Rezső Múzeum, az Udvarhely Bábműhely, a Székelyudvarhely Művelődési Ház, a The Tiberius Festival és a Jámbor Tehén is.

VIII. Székelyudvarhelyi Kamarazenekar Fesztivál •  Fotó: Forrás: Székelyudvarhelyi Kamarazenekar Fesztivál Galéria

VIII. Székelyudvarhelyi Kamarazenekar Fesztivál

Fotó: Forrás: Székelyudvarhelyi Kamarazenekar Fesztivál


A főszervező úgy tapasztalta, a fellépők nagyon szeretik ezt a fesztivált, sokan visszajárnak ide évről évre.

Idézet
Egy nagyon jó helyszínünk van, mert a polgármesteri hivatal díszterme egy hihetetlenül jó akusztikájú terem, és gyönyörű is.

Az egyetlen szépséghibája, hogy nincs egy rendes zongora. Ezt mindig megkapom a fellépőktől, az idén hatványozottabban meg fogom kapni, mert nagyon sok zongorista jön. De ettől függetlenül szeretnek ide jönni, azt mondják, van egy bensőséges hangulata ennek a fesztiválnak. A másik dolog, hogy azokkal, akik maradnak, foglalkozunk, és főleg így, hogy egymás után vannak a programok, beülnek a zenészek is egymást meghallgatni. És ha egy szervező foglalkozik a meghívottjaival, akkor azt meghálálják – ezt tudom a kocsmai életből is.”

VI. Székelyudvarhelyi Kamarazenekar Fesztivál •  Fotó: Forrás: Székelyudvarhelyi Kamarazenekar Fesztivál Galéria

VI. Székelyudvarhelyi Kamarazenekar Fesztivál

Fotó: Forrás: Székelyudvarhelyi Kamarazenekar Fesztivál


Kérdésemre, hogy miért tartotta fontosnak, hogy a G. Café 2017-es bezárása után mégiscsak megszervezze évről évre a fesztivált, elmondta, nehéz volt a kocsma bezárása után, hisz – mint említette – a kocsmából került ki a pénz a fesztiválra és más támogatás nem nagyon volt, vagy kevés.

Idézet
Már a tizedik előtt mondtam, hogy nem csinálom tovább, a tizedik kiadásnál abbahagyom, és utána ugyanígy a tizenötödiknél, és a huszadiknál szintén. Meg is próbáltam átadni egy másik szervezetnek, de aztán mégis úgy döntöttem, hogy inkább nem.

A kocsma bezárása utáni év elég nehéz volt. De ismét a vásárhelyiekkel, Tibiékkel volt szerencsém, egyrészt mert jóbarátok, másrészt pedig lehetett az anyagiak kapcsán is egyezkedni velük.”

III. Székelyudvarhelyi Kamarazenekar Fesztivál •  Fotó: Forrás: Székelyudvarhelyi Kamarazenekar Fesztivál Galéria

III. Székelyudvarhelyi Kamarazenekar Fesztivál

Fotó: Forrás: Székelyudvarhelyi Kamarazenekar Fesztivál


Arra is kitértünk, hogy az első Székelyudvarhelyi Kamarazene Fesztivál óta felnőtt egy generáció, és most már a közönség soraiban sokan vannak olyanok, akik fiatalként is részt vettek ezeken a koncerteken. Ahhoz, hogy a jelenlegi fiatal generáció tagjait is bevonzzák, más zenei műfajokat is bevontak a fesztivál programjába – magyarázat Bihari Lóránt. Az idei fesztiválon nyolc napon át kínálnak minőségi zenei programokat.

IX. Székelyudvarhelyi Kamarazenekar Fesztivál •  Fotó: Forrás: Székelyudvarhelyi Kamarazenekar Fesztivál Galéria

IX. Székelyudvarhelyi Kamarazenekar Fesztivál

Fotó: Forrás: Székelyudvarhelyi Kamarazenekar Fesztivál


Ugyanakkor a fesztivállal párhuzamosan két másik rendezvényt is tartanak. November 13-án, a magyar nyelv napján Kovács András Ferencre emlékeznek:

a polgármesteri hivatal dísztermében a Látó szépirodalmi folyóirat szerzői bemutatják a KAF emlékszámot, majd a Sebő Együttes koncertezik.

Szintén a városházán Rendhagyó zeneórák címmel november 11-15. között délelőttönként iskolásoknak tartanak interaktív zenei programokat.

Idézet
Több mint háromezer gyermek vesz részt ezeken az órákon öt nap alatt, és ha már tízen úgy gondolják közülük, hogy ez milyen vagány, és ennek hatására kezdenek el zenét hallgatni, az már jó dolog”

– véli Bihari Lóránt.

korábban írtuk

Idén sem marad el a kamarazene-fesztivál Székelyudvarhelyen
Idén sem marad el a kamarazene-fesztivál Székelyudvarhelyen

Egy héten át ad ismét otthont Székelyudvarhely a 22. alkalommal megszervezett Kamarazene Fesztiválnak november 10-17. között. A többnapos rendezvényen számos ismert zenész koncertjén vehetünk részt.

A Székelyudvarhelyi Kamarazene Fesztivál koncertjei minden nap 18 órától kezdődnek, a belépés díjmentes.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. augusztus 12., szerda

Érintésről, identitásról, az elnyomott énről – Kristály Kincső festőművésszel beszélgettünk

Kristály Kincső frissen diplomázott a Magyar Képzőművészeti Egyetemen, ahol rektori kitüntetést is kapott. Festészetében a bőrön, az érintésen és az identitáson keresztül vizsgálja azt, amit magunkból megmutatunk, és amit inkább elrejtenénk.

Érintésről, identitásról, az elnyomott énről – Kristály Kincső festőművésszel beszélgettünk
Hirdetés
2026. augusztus 09., vasárnap

Ma van a könyvszeretők nemzetközi napja

Bár nem hivatalos ünnep, a könyvszeretők nemzetközi napjának célja, hogy az olvasás és az írott kultúra fontosságára emlékeztessen egy egyre inkább technológia uralta világban.

Ma van a könyvszeretők nemzetközi napja
Ma van a könyvszeretők nemzetközi napja
2026. augusztus 09., vasárnap

Ma van a könyvszeretők nemzetközi napja

2026. augusztus 06., csütörtök

A látás tanítója − Gaál András műveiből nyílt emlékkiállítás a Csíki Székely Múzeumban

A székelyföldi képzőművészet egy meghatározó alakja, Gaál András előtt tiszteleg a Csíki Székely Múzeum új kiállítása. A tárlat a festő, pedagógus és közösségszervező sokrétű örökségét mutatja be születésének 90., halálának ötödik évfordulóján.

A látás tanítója − Gaál András műveiből nyílt emlékkiállítás a Csíki Székely Múzeumban
2026. augusztus 06., csütörtök

Jubileumi találkozó: Csíkszentkirály látja vendégül a Szent István nevét viselő településeket

Harmincadik alkalommal rendezik meg a Szent Király Szövetségi Találkozót, amelyre a Kárpát-medence több mint húsz, Szent István nevéhez kötődő településéről érkeznek vendégek. Az esemény hagyományőrző, kulturális és ünnepi programokat kínál.

Jubileumi találkozó: Csíkszentkirály látja vendégül a Szent István nevét viselő településeket
Hirdetés
2026. augusztus 05., szerda

Zöldséges tekercs – videó

A zöldséges tavaszi tekercs a távol-keleti konyhák egyik legismertebb és legkedveltebb fogása. Az idők során a különböző országokban saját változatok alakultak ki, így ma már egy igazi nemzetközi street food klasszikusnak számít.

Zöldséges tekercs – videó
Zöldséges tekercs – videó
2026. augusztus 05., szerda

Zöldséges tekercs – videó

2026. augusztus 04., kedd

Jazzre hangolódik Csíkszereda: világsztárokkal, helyi tehetségekkel és új reményekkel érkezik a 16. Csíki Jazz

A költségvetési nehézségek ellenére idén is megrendezik a Csíki Jazz Nemzetközi Jazzfesztivált. A fesztivál világszínvonalú fellépőkkel, sokszínű programmal és a közösség összefogásával bizonyítja: a jazznek Csíkszeredában is otthona van.

Jazzre hangolódik Csíkszereda: világsztárokkal, helyi tehetségekkel és új reményekkel érkezik a 16. Csíki Jazz
2026. augusztus 03., hétfő

Újabb miniévaddal érkezik a Kolozsvári Magyar Opera Csíkszeredába

Újra az operáé lesz a főszerep Szeptember 30. és október 4-e között Csíkszeredában. A Kolozsvári Magyar Opera olyan klasszikusokkal érkezik Székelyföldre, mint a Nabucco, a Mária főhadnagy, valamint a Valahol Európában.

Újabb miniévaddal érkezik a Kolozsvári Magyar Opera Csíkszeredába
Hirdetés
2026. július 29., szerda

Kovászosuborka-leves – videó

Ez a hűsítő kovászosuborka-leves a nyári napok legfrissítőbb meglepetése, amit mindössze pár perc alatt, főzés nélkül dobhatsz össze.

Kovászosuborka-leves – videó
Kovászosuborka-leves – videó
2026. július 29., szerda

Kovászosuborka-leves – videó

2026. július 27., hétfő

Facebook-köztársaság, TikTok-nemzedék és a figyelemért vívott háború

Miközben egyes országok tiltani próbálják a közösségi médiát a fiataloknak, máshol már választásokat nyernek a platformokon. A Tusványos egyik múlt heti médiapanelje a jövő nyilvánosságáról és a figyelem új gazdaságáról szólt.

Facebook-köztársaság, TikTok-nemzedék és a figyelemért vívott háború
2026. július 23., csütörtök

A nándorfehérvári csatára emlékeztek a sepsiszentgyörgyi vártemplomban

Hunyadi János nagy győzelmének 570. évfordulóján megemlékezést szervezett az Erdélyi Magyar Szövetség sepsiszentgyörgyi szervezete.

A nándorfehérvári csatára emlékeztek a sepsiszentgyörgyi vártemplomban
Hirdetés