Hirdetés
Hirdetés

Kedvenc mindenem a biciklim! Dalok a kerékpározásról

•  Fotó: Forrás: a Ha Ko Ham zeneakar Ellopták a biciklim című videóklipp

Fotó: Forrás: a Ha Ko Ham zeneakar Ellopták a biciklim című videóklipp

Amikor csak teheted, pattanj bringára: egészséges, környezetkímélő és menő – ezt sugallja néhány dal is, amelyeket erre a szép nyári délutánra válogattunk össze. Biciklin is ajánlott őket hallgatni, ám legyünk résen, tartsuk be a szabályokat, mert ha valami baj lesz, egyből a bringásra támadnak azzal, hogy „jó-jó, de füles vót rajta, eresztette a zenét ezerrel..!”. Még az sem számít, hogy a gázoló közben telefonált ezerrel. Dalra fel!

Katona Zoltán

2020. július 03., 15:222020. július 03., 15:22

Ha egy bicikli (ahogy torzított formában ejtjük, főleg Alföld-szerte: biciGli) kétszázezer forintot ér, az bizony nagyon sok, akkor már a kedvenc mindenünk lehet. Pláne, hogy a Red Hot Chili Peppers óta tudjuk, hogy a kerékpár egy nagyon jó találmány.  

Hollywoodoo: 200.000

Kezdjünk egy 18-as karikás dallal, aztán utána jönnek a klasszikusok. A Hollywoodoo zenekar idilli falusi költői képét hallhatjuk a kétezres évek elejéről, a zenekar 2004-ben vette fel a Karmolok, harapok című albumát. Ez az alig több mint egyperces „etüd” tulajdonképpen egy „biciGli” ellopásáról szól, nem feltétlenül kedves hangnemben. De az egész történetet oda tudjuk képzelni.

Queen: Bicycle Race

Ha már 18-as karika, akkor jöjjön ez a dal, 1978-at írunk, a Queen megjelenteti Jazz című albumát, amelynek sok köze ugyan nincs a dzsesszhez, de sok-sok jó dal van rajta, az A-oldal 4. száma például ez az azóta bicaj-himnusszá lett szerzemény. Később készített videóklippjében meztelen emberek tűnnek fel, a dal közepén a csoportos csengőszó után pedig van egy nagyon markáns  gitárszóló.

Hirdetés

Pink Floyd: Bike

Menjünk vissza még régebbre, 1967-be: a Pink Floyd még egyelőre a Syd Barett-es korszakát éli, kísérletezik mindenfélével, de hát akkoriban nagy divat volt, hogy a zenészek bekaptak egy marék hallucinogént, aztán nekifogtak dalokat írni. Minden bizonnyal ez a dal is így született, de hát a Beatles is megírhatta volna, 1967 és 1969 között bármelyik albumukra ráfért volna egy ilyen kompozíció. Van itt mindenféle hang a dal közepétől, ezt lehetőleg ne akkor hallgassuk, amikor terepen és gyorsan biciklizünk.    

Tomorrow: My White Bicycle

Ugyanabban az évben a szintén brit Tomorrow együttes készített egy hasonkó felvételt – no, ebben is van sok-sok olyan rész, amit nem egy ötórai tea mellett írtak meg akkor. A dal később, 1975-ben, a skót Nazareth együttes előadásában vált igazán ismertté.  

Madness: Riding On My Bike

Maradjunk még Angliában: a popzene történetének egyik legviccesebb bandája, a Madness is írt dalt a biciklizésről, mégpedig a The Rise & Fall című, 1982-ben kiadott albumra. Tipikus angliai vasárnap délután a családdal, bicajjal, viccel, beszólással.   

Tom Waits: Broken Bicycles

Jöjjön egy igen szép és megkapó dal az 1982-es Szívbéli (One from the heart) című musical-filmből – a filmet Francis Ford Coppola rendezte, a szívbemarkoló dalt pedig Tom Waits adja elő. Jó, most kivételt  tettünk, ez tulajdonképpen egy szerelmes szám...

Red Hot Chili Peppers: Bicycle Song

„How could I forget to mention / The bycicle is a good invention” – énekli az RHCP 2002-ben, a dal a By the Way album bónusz-trackjeként jelent meg. A mai napig nem értem, hogy ez a dal hogy nem lett világsláger, mert szerintem a Californication-nél vagy a Snow-nál vagy az Otherside-nál is jobb. Jó, biztosan elfogult vagyok, mert szeretek biciklizni...

Kraftwerk: Tour de France

Ennél biciklisebb számot nem nagyon tudnék mutatni, azt hiszem. Az album 2003 augusztusában jelent meg, a híres francia kerékpárverseny első futamának századik évfordulójára. Ha valaki szereti a „túrdöfransz-t”, feltétlenül  nézze végig a klippet, nagyon ott van.

Nyeső Mari: Biciklis dal

A végére jöjjön néhány magyar dal is, elsőként Nyeső Mari és kedves kis Biciklis dala. A Meteorológus című, 2009-ben megjelent albumon vannak rajta ezek a kedves kis sorok: „Alattam gurul a kék Csepel kemping-kerékpár, / zenél a küllő, ahogy a lábtámasztó pengeti, / lötyög a csengő, így nem is kell csengetni!” – javaslom, hogy amikor gyereket tanítunk kerékpározni, előtte inkább  ezt hallgattassuk meg vele, ne a 200 ezert...

Ham Ko Ham : Ellopták a biciklim

Akkor legyen vidámság, bánat, fröccs, lopás és bicikli magyarországi roma srácoktól: a Ha Ko Ham (jelentése: vagyunk, akik vagyunk) 2017-ben jelentette meg ezt a dalt, s bár a szövegét illetően a Deák téren vagyunk, a klippben falusi idillt látunk sárga Wartburggal és megállással („Ájjjj meg, teeee..!!!”). Van egy olyan gyanúm, hogy ez az ellopott bicikli azóta sincs meg, esetleg a kereke – ezt abból gondolom, hogy Pataky Attila is a nyolcvanas évek óta énekli, hogy egyszer odébbáll a kör közepéből, s még mindig itt van. Ilyen ez a popszakma.

Intim Torna Illegál: Kedvenc mindenem a biciklim

Minden Tusványosok legszeretettebb, legfelülmúlhatatlanabb csapatának egyik legismertebb nótája – jajj, eltelt tíz év, amióta megjelent a Cirkusz című nagylemez, az akkori aranyos kiscsajokból szexi családanyák lettek, de két fröccs után azóta is szorgalmasan vágják a lyukat a kádba. No, de ez a bicajos dal tényleg laza és vagány, buliban is lehet tekerni rá, mondjuk a cangát azért nem vigyük be a táncterembe. Vagy a Csűrbe, hogy maradjunk stílusosan Tusványosnál.  

Murányi Tóni: Biciklin, ha...

A végére kerítettünk egy helyi „erőt”, a székelyudvarhelyi származású, de évek óta Londonban élő Murányi Tónit, mintegy meglepetést. „Biciklin, ha látnálak, bizony utánad indulnék / s nézném, ahogy úszik ott / két szép comb, s egy szép fenék. / Előznélek, eléd állnék, és mondanám: na most szállj le / és üldögéljünk néhány évig, árokparton összedőlve!” – szóval itt is a szerelem van betűzve a küllők közé... A gitárszóló kicsit Republicos, de érdemes megfigyelni a háttérben hegedűt, ami Orbán Ferenc jóvoltából szól nagyon szépen.  

No de hát szép az idő is, nem esik, biciklire fel egy dal-listával!   

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. február 23., hétfő

Tápláló falatok egy aktív naphoz

A reggelt a gyerekkor kedvencével, a bundás kenyérrel indítjuk, ebédre egy hagyományos fogás kerül a tányérra, desszertnek sokak által kedvelt falatok következnek, este pedig egy meleg, krémes, töltött édesburgonya zárja a napot.

Tápláló falatok egy aktív naphoz
Tápláló falatok egy aktív naphoz
2026. február 23., hétfő

Tápláló falatok egy aktív naphoz

Hirdetés
2026. február 22., vasárnap

Fordított hagymás leveles tészta

A nagyböjti időszakban, amikor az egyszerűbb, húsmentes fogások kerülnek előtérbe, ez a fordított hagymás leveles tészta kiváló vacsora vagy reggeli lehet. A recept egyszerűsége illeszkedik a böjt csendesebb, letisztultabb étkezéseihez.

Fordított hagymás leveles tészta
Fordított hagymás leveles tészta
2026. február 22., vasárnap

Fordított hagymás leveles tészta

2026. február 22., vasárnap

Amikor Telebuga eltévedt Erdélyben – és más elfeledett magyar diadalok

Valóban mindig a vesztes oldalon álltunk? Egy tavaly megjelent kötet elfeledett magyar győzelmeket idéz fel Erdélytől Itáliáig, a tatárjárástól 1944-ig. Udvardy Zoltán szerint nem a múltunk gyenge – csak nem tanították meg rendesen.

Amikor Telebuga eltévedt Erdélyben – és más elfeledett magyar diadalok
2026. február 20., péntek

Siklódy Ferenc: a munkáidról kell tudjál mesélni | Jelenlét

Nemcsak a hagyományos grafikai műfajok mestere, hanem a kortárs kifejezésmódokkal is bátran kísérletező alkotó. A Jelenlét első műsorában Túros Eszter művészettörténész Siklódy Ferenc grafikussal beszélgetett.

Siklódy Ferenc: a munkáidról kell tudjál mesélni | Jelenlét
Hirdetés
2026. február 20., péntek

Gyors és egyszerű mandulás kiflik

Gyors és egyszerű keksz készült A pszichológus konyhájában: a csokiba mártott kiflicskék az év bármely időszakában sikert aratnak.

Gyors és egyszerű mandulás kiflik
Gyors és egyszerű mandulás kiflik
2026. február 20., péntek

Gyors és egyszerű mandulás kiflik

2026. február 19., csütörtök

Jön az Ineffable új nagylemeze: Shakespeare-szonettek, ahogy még nem hallottuk

Újabb nagylemezen dolgoznak az Ineffable tagjai: Shakespeare-szonetteket zenésítenek meg különböző stílusokban. A tíz éve alakult formáció pályafutását követtük az évek során – most az elmúlt időszakról beszélgettünk a zenekar menedzserével.

Jön az Ineffable új nagylemeze: Shakespeare-szonettek, ahogy még nem hallottuk
2026. február 19., csütörtök

A tavaszra várva

Újra télies arcát mutatja vidékünk, de a hótakaró alatt már ott rejtőznek a tavasz első hírnökei. Csak egy kis türelemre van szükség, és a fagyos napokat lassan felváltja az enyhülés.

A tavaszra várva
A tavaszra várva
2026. február 19., csütörtök

A tavaszra várva

Hirdetés
2026. február 18., szerda

Két világ között – Az arany ember mint a belső megosztottság regénye

Mi emelheti ki Az arany embert az ajánlott olvasmányok sorából? Ha nem romantikus kalandként, hanem a meghasadás történeteként olvassuk: önkéntes izolációról, kettős identitásról, és egy érzelmileg zárt férfi döntésképtelenségéről szóló regényként.

Két világ között – Az arany ember mint a belső megosztottság regénye
2026. február 17., kedd

Üres gyomorral, tele szívvel – Solyom Bernadett turnékonyha-titkai

Az X-Faktor 11. évadának győztese, a 21 éves Solyom Bernadett nem lakik jól koncertnapon – inkább az adrenalin fűti. Kekszmorzsás csoki, mentolos cukorka és egy jó koncert utáni gyorsétterem: így néz ki nála egy igazi turnénap.

Üres gyomorral, tele szívvel – Solyom Bernadett turnékonyha-titkai
2026. február 16., hétfő

Dió újragondolva: nemcsak bejglibe való, hanem a sós ételek titkos összetevője is

A dió nem csupán sütemények alapanyaga: sós krémekben, tésztákban, salátákban és mártásokban is megállja a helyét. Értékes tápanyagforrás, gazdag hagyomány és nemzetközi konyhák izgalmas receptjei kapcsolódnak hozzá.

Dió újragondolva: nemcsak bejglibe való, hanem a sós ételek titkos összetevője is
Hirdetés