Hogyan gondoljuk át az életünket? Gerlóczy Márton új családregénye

A szabadok testvérisége egy klasszikus értelemben vehető kalandregény tengereken, hajón, kikötőkben, a többi kötete – A csemegepultos naplója (2009 – ebből pár évvel később egy még ma is futó színházi előadás is lett), a Check-in (2012), a Létra (2013) – szintén nagy népszerűségnek örvendtek, pár év alatt elismert író vált Gerlóczyból, aki felmenői között nem akárkiket számlálhat, hiszen Áprily Lajos a dédnagyapja, Jékely Zoltán a nagyapja volt, Márton pedig az író Péterfy Gergely és az énekes-színésznő Péterfy Bori unokatestvére. Az Elvonókúra naplóregény után 2017-ben jelentkezett az Altató című, elképesztően jól megírt családregényével, amelyben az anyai ágának történetét írta meg levelek és visszaemlékezések alapján.

Mivel Mikecs Anna: Altató Gerlóczy Márton regénye címmel jelent meg a mű, bizony kapott olyan újságírói kérdést is annak idején, hogy  „Akkor Mikecs Annával ketten írtátok a könyvet..?” Mikecs Anna Jékely Mártának (Gerlóczy nagyanyja, Áprily Lajos lánya) az elsőszülött lánya volt, aki 1946-ban alig négyéves korában meghalt.

Otthonról a katlanba – és vissza

A 2021-ben megjelent, A katlan címet viselő új kötete egy látszólag hasonló családregény, de sokkal többről van itt szó: Gerlóczy ebben az apai vonalát kutatja, és megdöbbentő felfedezéseket tesz, ezeket pedig úgy adagolja, ahogy azok valójában megtörténtek. Akárcsak az Altatóban, hiszen felmenői nagyon hiteles forrásokként „gondoskodtak” a könyv talán minden lapjáról, ám ezt megírni is úgy kell, hogy az olvasó élvezze. Nos, Gerlóczy ehhez nagyon ért: olyan finoman és aprólékosan, jó érzékkel és – ha lehet ezt így mondani – ösztönösen ír, hogy minden sora élvezetes, szerintem nem sok „kortárs” író képes erre.

Mintha egy krimit vagy thrillert olvasna az ember, holott nem történnek benne úgymond „nagy dolgok”, mert a szerző végső soron a saját életéről, annak kuszaságáról, születésének és nevelkedésének körülményeiről ír.

Életének állandó szereplői (felesége, a szintén író Czakó Zsófia, Zsigmond testvére, aztán anyja és a vélt apja) is megjelennek a könyv lapjain, illetve szinte – de csak szinte! – az okinavai fotós barátja, Kazuhiko is, akinek pár évvel ezelőtt Nézd csak, egy japán! címmel szentelt egy kis kötetet. Másrészt meg az 1910-es, 20-as évek Budapestjén, Szegedjén, majd napjaink Szentesén járunk, mert az apai ág eredete ezekre a településekre vezet. Vastagon van a lapokon humor, irónia, illetve – ezt nem sokan gyakorolják, főleg írásban nem! – önirónia. Ez nem eszköz, ez valami természetes állapot Gerlóczynál, hogy a legbensőbb vívódásait is megosztja az olvasóval, mindenféle fikció és körítés nélkül. 

korábban írtuk

Ősei nyomában Áprily Lajos dédunokája

Egy keskeny lépcsőn ücsörgünk. Szűkszavúnak találom, szigorúnak (de lehet, csak a vastag fekete keretes szemüvege téveszt meg) és visszahúzódó léleknek, mégis hamar beenged. Az interjú is kissé úgy készül, ahogy a családregénye készülhetett: lassan, mozaikokból áll össze.

Igen, az élet néha átír mindenféle fikciót. Úgyhogy ha azt írom, hogy a „fikció” első része átvitt értelemben fejbe kólintott, valahogy automatikusan az következik belőle, hogy a második vagy a harmadik talán le is szakítja.

(Gerlóczy Márton: fikció 1. – A katlan, Scolar Kiadó, 384 oldal)