
Ádám István „Icsán” temetése 1980. augusztus 28-án
Fotó: Forrás: Hagyományok Háza
Az elmúlt évi pozitív tapasztalatok nyomán az erdélyi táncházzenészek idén is jótékonysági koncertsorozatot szerveznek – ezúttal a már elhunyt zenészek emléke előtt tisztelegnek.
2019. november 08., 13:452019. november 08., 13:45
Híres zenészek nyughelyének rendbetételére szervez jótékonysági koncertsorozatot az Erdélyi Magyar Népzenészek Egyesülete és a Hagyományok Háza.Az idei találkozók bevételéből a szervezők olyan mestereknek szeretnének méltó emléket állítani, akik már csak hírnevükben és zenéjükben vannak köztünk, ám többségük elhanyagolt, jeltelen sírban nyugszik. Árus Feri, Csipás Marci, Csányi Mátyás, Duduj Rozi: csak pár név, akiknek zenéjét világszerte játsszák és hallgatják. Ők és a hozzájuk hasonló zenészek gazdagították az erdélyi népzene színvilágát, adták meg igazi szépségét. A felmérési munkákat a szervezők már tavasszal elkezdték, s mintegy százhúsz zenész örök nyughelyét azonosították, áll a Hagyományok Háza közleményében.
– értékelte az elmúlt évet Molnár Szabolcs, az Erdélyi Magyar Népzenészek Egyesületének egyik alapítója.
Erdélyben idén a szervezők hét alkalmat terveznek, az első szamosújvári után november második hétvégéjén Sepsiszentgyörgy ad otthont a kezdeményezésnek a 31. Népzene- és néptánctalálkozó keretében, majd a csíkszeredai, székelyudvarhelyi, nagyváradi, marosvásárhelyi és a gyergyószentmiklósi találkozók következnek. A programsorozat utolsó állomása a budapesti Hagyományok Háza Ünnepváró vásárának keretében tartott tánctanfolyam- és táncház alkalma lesz december 14-én: a mezőségi tánctanfolyamot lezáró bál bevételét is a jótékonysági célra ajánlják fel a szervezők.
Jótékonysági koncert Szamosújváron
Fotó: Forrás: Hagyományok Háza
A nemes célú kezdeményezés 2012-re tekint vissza, amikor az erdélyi táncházzenészek közössége idős, segítségre szoruló mesterek megsegítésére szervezett gyűjtést jótékonysági táncházakkal és koncertekkel. Immár jelképpé váltak azok a brácsa formájú dobozok, amelyekben gyűjtött adományokból a szervezők a rászorultaknak élelmet vásároltak, valamint orvosi ellátásukat támogatták. A sírfelújítási munkákra is van példa, 2011-ben Gyimesben újították fel három legendás zenész: Zerkula János, Halmágyi Mihály és Pulika János sírját.
A nagyböjti időszakban, amikor az egyszerűbb, húsmentes fogások kerülnek előtérbe, ez a fordított hagymás leveles tészta kiváló vacsora vagy reggeli lehet. A recept egyszerűsége illeszkedik a böjt csendesebb, letisztultabb étkezéseihez.
Valóban mindig a vesztes oldalon álltunk? Egy tavaly megjelent kötet elfeledett magyar győzelmeket idéz fel Erdélytől Itáliáig, a tatárjárástól 1944-ig. Udvardy Zoltán szerint nem a múltunk gyenge – csak nem tanították meg rendesen.
Nemcsak a hagyományos grafikai műfajok mestere, hanem a kortárs kifejezésmódokkal is bátran kísérletező alkotó. A Jelenlét első műsorában Túros Eszter művészettörténész Siklódy Ferenc grafikussal beszélgetett.
Gyors és egyszerű keksz készült A pszichológus konyhájában: a csokiba mártott kiflicskék az év bármely időszakában sikert aratnak.
Újabb nagylemezen dolgoznak az Ineffable tagjai: Shakespeare-szonetteket zenésítenek meg különböző stílusokban. A tíz éve alakult formáció pályafutását követtük az évek során – most az elmúlt időszakról beszélgettünk a zenekar menedzserével.
Újra télies arcát mutatja vidékünk, de a hótakaró alatt már ott rejtőznek a tavasz első hírnökei. Csak egy kis türelemre van szükség, és a fagyos napokat lassan felváltja az enyhülés.
Mi emelheti ki Az arany embert az ajánlott olvasmányok sorából? Ha nem romantikus kalandként, hanem a meghasadás történeteként olvassuk: önkéntes izolációról, kettős identitásról, és egy érzelmileg zárt férfi döntésképtelenségéről szóló regényként.
Az X-Faktor 11. évadának győztese, a 21 éves Solyom Bernadett nem lakik jól koncertnapon – inkább az adrenalin fűti. Kekszmorzsás csoki, mentolos cukorka és egy jó koncert utáni gyorsétterem: így néz ki nála egy igazi turnénap.
A dió nem csupán sütemények alapanyaga: sós krémekben, tésztákban, salátákban és mártásokban is megállja a helyét. Értékes tápanyagforrás, gazdag hagyomány és nemzetközi konyhák izgalmas receptjei kapcsolódnak hozzá.
A szerelmesek napján szinte kötelező a virág. Ezt diktálja a globális marketingpiac, és már-már azt hisszük, ha ilyenkor nem kapunk bár egy szál rózsát, akkor nem is szeretnek igazán. De tudjuk-e valójában, hogy az a szál rózsa milyen utat jár be?
szóljon hozzá!