Hirdetés
Hirdetés

Hetven éve mutatták be a Lúdas Matyit – most ingyen megnézhető

A címszerepben Soós Imre •  Fotó: hu.wikipedia.ro

A címszerepben Soós Imre

Fotó: hu.wikipedia.ro

Vasárnap estig ingyenesen elérhető a felújított Lúdas Matyi című film a filmarchiv.hu oldalon abból az alkalomból, hogy 70 éve mutatták be – közölte a Nemzeti Filmintézet csütörtökön az MTI-vel.

Liget

2020. február 27., 14:362020. február 27., 14:36

A Lúdas Matyit, az első teljes hosszában színes magyar filmet 1950. február 27-én mutatták be. A film a második világháború és „a fordulat éve”, a kommunista hatalomátvétel után készült el. A kultúrpolitika vezetői az államosított filmgyárat is „ideológiai üzemként” kezelték, a forgatás például 1949. augusztus 20-án, az új alkotmány hatályba lépésének napján kezdődött. A forgatókönyvet jegyző Szinetár György a kor ideológiai elvárásainak megfelelően változtatott a művön. Az új magyar film büszkeségének szánt alkotáshoz olyan főhőst kerestek, aki a szegény ember igaz ügyét mindenki által átélhetően viszi diadalra, a párt filmpolitikai bizottságának választása végül Fazekas Mihály Lúdas Matyijára esett. A címszerepre először Gábor Miklóst szemelték ki, de aztán túl intellektuálisnak találták, és a húszéves Soós Imrét választották. A női főszerepet a 19 éves Horváth Teri kapta. Mindketten nemcsak tehetségesek voltak, hanem szegényparaszti családból is származtak. Döbrögit Solthy György alakította, a filmben a magyar színjátszás olyan nagyságai tűntek fel, mint Ruttkai Éva, Somlay Artúr, Görbe János, Kiss Manyi, Horváth Teri. A forgatás helyszíne Alsódabas, Dömsöd, Felsődabas, Gödöllő és Sári volt.

A magyar filmgyártás addigi történetében példátlanul nagyszabású alkotásban több mint hatszázan statisztáltak, a forgatás külső helyszíneken, korabeli ruhákkal, korábban nem alkalmazott sminkelési és világítási technikával folyt.

Hirdetés

A legnagyobb kihívást a viszonylag ismeretlen színes technika jelentette: a napfényben is nagyon erős világítást kellett alkalmazni, az árnyékban pedig szinte korrigálhatatlanul viselkedett a nyersanyag. Döbrögi piros ruhája a vásznon bíbornak tűnt, a nagy erősségű lámpákkal bevilágított vacsorajelenetben a gyertyák elolvadtak a hőtől. A megfelelő színek eléréséhez több ezer szűrőt használtak, és a látványt kellett a nyersanyag adottságaihoz alkalmazni.

A bemutató díszelőadást 1950. február 27-én tartották, de ezt megelőzően a magyar-szovjet barátság hónapja alkalmából Budapestre látogató szovjet küldöttség tagjai már láthatták a filmet. A Lúdas Matyit a következő naptól a főváros 12 filmszínházában vetítették, vidéken először március 12-én, Abonyban tűzték műsorra. Az alkotók közül Nádasdy Kálmán és Hegyi Barnabás Kossuth-díjat kapott, Soós Imrét pedig a Karlovy Vary-i nemzetközi filmfesztiválon tüntették ki.

Ludas Matyi (Ranódy László, Nádasdy Kálmán, 1949) from Nemzeti Filmintézet Filmarchívum on Vimeo.

A nem túl jó minőségű kísérleti nitrofilm színtartósságára a belga Gevaert vállalat csak egy év garanciát vállalt. Nem véletlenül: a negatív már az ötvenes években elvesztette színét és hangját, így amikor 1961-ben fekete-fehérben ismét forgalmazni kezdték, újra kellett szinkronizálni.

A filmet a Magyar Nemzeti Filmarchívum 2004-ben mintegy 35 millió forintos költséggel, digitális technikával újította fel. Az első egész filmre kiterjedő hazai digitális színrestaurálás során több filmhibát szoftverrel nem is lehetett kijavítani, a munkát manuálisan, kockánként kellett elvégezni, és a hangokat is helyreállították. Az újjászületett alkotás 2010-ben DVD-n is megjelent, 2012-ben bekerült a Magyar Művészeti Akadémia által összeállított legjobb 53 magyar film közé került.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. február 23., hétfő

Tápláló falatok egy aktív naphoz

A reggelt a gyerekkor kedvencével, a bundás kenyérrel indítjuk, ebédre egy hagyományos fogás kerül a tányérra, desszertnek sokak által kedvelt falatok következnek, este pedig egy meleg, krémes, töltött édesburgonya zárja a napot.

Tápláló falatok egy aktív naphoz
Tápláló falatok egy aktív naphoz
2026. február 23., hétfő

Tápláló falatok egy aktív naphoz

Hirdetés
2026. február 22., vasárnap

Fordított hagymás leveles tészta

A nagyböjti időszakban, amikor az egyszerűbb, húsmentes fogások kerülnek előtérbe, ez a fordított hagymás leveles tészta kiváló vacsora vagy reggeli lehet. A recept egyszerűsége illeszkedik a böjt csendesebb, letisztultabb étkezéseihez.

Fordított hagymás leveles tészta
Fordított hagymás leveles tészta
2026. február 22., vasárnap

Fordított hagymás leveles tészta

2026. február 22., vasárnap

Amikor Telebuga eltévedt Erdélyben – és más elfeledett magyar diadalok

Valóban mindig a vesztes oldalon álltunk? Egy tavaly megjelent kötet elfeledett magyar győzelmeket idéz fel Erdélytől Itáliáig, a tatárjárástól 1944-ig. Udvardy Zoltán szerint nem a múltunk gyenge – csak nem tanították meg rendesen.

Amikor Telebuga eltévedt Erdélyben – és más elfeledett magyar diadalok
2026. február 20., péntek

Siklódy Ferenc: a munkáidról kell tudjál mesélni | Jelenlét

Nemcsak a hagyományos grafikai műfajok mestere, hanem a kortárs kifejezésmódokkal is bátran kísérletező alkotó. A Jelenlét első műsorában Túros Eszter művészettörténész Siklódy Ferenc grafikussal beszélgetett.

Siklódy Ferenc: a munkáidról kell tudjál mesélni | Jelenlét
Hirdetés
2026. február 20., péntek

Gyors és egyszerű mandulás kiflik

Gyors és egyszerű keksz készült A pszichológus konyhájában: a csokiba mártott kiflicskék az év bármely időszakában sikert aratnak.

Gyors és egyszerű mandulás kiflik
Gyors és egyszerű mandulás kiflik
2026. február 20., péntek

Gyors és egyszerű mandulás kiflik

2026. február 19., csütörtök

Jön az Ineffable új nagylemeze: Shakespeare-szonettek, ahogy még nem hallottuk

Újabb nagylemezen dolgoznak az Ineffable tagjai: Shakespeare-szonetteket zenésítenek meg különböző stílusokban. A tíz éve alakult formáció pályafutását követtük az évek során – most az elmúlt időszakról beszélgettünk a zenekar menedzserével.

Jön az Ineffable új nagylemeze: Shakespeare-szonettek, ahogy még nem hallottuk
2026. február 19., csütörtök

A tavaszra várva

Újra télies arcát mutatja vidékünk, de a hótakaró alatt már ott rejtőznek a tavasz első hírnökei. Csak egy kis türelemre van szükség, és a fagyos napokat lassan felváltja az enyhülés.

A tavaszra várva
A tavaszra várva
2026. február 19., csütörtök

A tavaszra várva

Hirdetés
2026. február 18., szerda

Két világ között – Az arany ember mint a belső megosztottság regénye

Mi emelheti ki Az arany embert az ajánlott olvasmányok sorából? Ha nem romantikus kalandként, hanem a meghasadás történeteként olvassuk: önkéntes izolációról, kettős identitásról, és egy érzelmileg zárt férfi döntésképtelenségéről szóló regényként.

Két világ között – Az arany ember mint a belső megosztottság regénye
2026. február 17., kedd

Üres gyomorral, tele szívvel – Solyom Bernadett turnékonyha-titkai

Az X-Faktor 11. évadának győztese, a 21 éves Solyom Bernadett nem lakik jól koncertnapon – inkább az adrenalin fűti. Kekszmorzsás csoki, mentolos cukorka és egy jó koncert utáni gyorsétterem: így néz ki nála egy igazi turnénap.

Üres gyomorral, tele szívvel – Solyom Bernadett turnékonyha-titkai
2026. február 16., hétfő

Dió újragondolva: nemcsak bejglibe való, hanem a sós ételek titkos összetevője is

A dió nem csupán sütemények alapanyaga: sós krémekben, tésztákban, salátákban és mártásokban is megállja a helyét. Értékes tápanyagforrás, gazdag hagyomány és nemzetközi konyhák izgalmas receptjei kapcsolódnak hozzá.

Dió újragondolva: nemcsak bejglibe való, hanem a sós ételek titkos összetevője is
Hirdetés