Gondolatok egy hatalmas hal gyomrában. Nyerj jegyet a kolozsvári stúdióelőadásra!

Marin Sorescu első színdarabja volt a Jónás, és 1968-ban jelent meg a Luceafărul folyóiratban. A szerző szerint ez „tragédia négy képben”. A darab a Paracliserul (A sekrestyés) és a Matca (A méhkirálynő) című színművekkel együtt A sóhegy szomjúsága című trilógiát alkotja.  A bibliai ihletésű mű egy olyan korban íródott, amikor még nem dübörgött a személyi kultusz, és a cenzúra sem telepedett rá mindenre, nem pártutasításra születtek az alkotások, ugyanakkor az emberek már félve kezdtek templomba járni, és a hitükkel nem volt ildomos kérkedni.   

Már a történet elején elnyeli egy hatalmas hal, és ahányszor sikerül megszöknie a hal gyomrából, mindig egy nagyobb gyomorba kerül, egyik börtönből a másikba – ami végtére is az emberi lét sajátossága... „Engem Jónás egyrészt a vallás, másrészt a kortárs művész szempontjából érdekel. Jónás alakja, sőt a színész, Gabriel Răuţă alakja is gyakran emlékeztetett Brâncuşi-ra, az anyaggal küzdő művészre. És a szövegben ott van ez a sor: „Semmi jót nem tett életében, csak ezt a fapadot csinálta, s köréje rakta a tengert." Egy fából készült pad a tenger közepén… Fantasztikus kép, és nekem A csend asztalát juttatja eszembe. Itt is egy ismert motívummal van dolgunk: amikor a mű elpusztítja alkotóját. És igyekszünk utalni Brâncuşi-ra, aki a száműzetés cethalának gyomrában élt.

– olvasható Tompa Gábor vallomása az előadás műsorfüzetében. Carmencita Brojboiu díszlet- és jelmeztervező az előadás látványvilágáról pedig így vall: „Összegyűjtöttünk mindenféle tárgyat, amiről úgy képzeltük, hogy benne lehet a cethalunk gyomrában. Megpróbáltam világossá tenni a terem sötét terét, és azt akartam, hogy minden fehér legyen. Aztán ott van a partra dobott kagylók fehérje, amikor megszáradnak. Tulajdonképpen a víz és a só kioldja az összes színt, és minden krétafehér lesz. Éppen ezt a hatást akartuk elérni: ezt a fehéret, a mindenféle sajátos színtől megszabadított teret. Ugyanakkor a mi cethalunk sok olyan tárgyat is lenyelt, melyeket az emberek dobálnak a tengerbe. Szemetet, műanyagot… Tehát a mi cethalunk egy ma élő bálna.”